Elkészült a Dombegyház és az országhatár közötti összekötő út

Összesen 22,9 kilométer hosszú út épült Dombegyház és a romániai Kisvarjas között, melyhez uniós forrást is felhasználtak.

Rekordot emelt Kínában egy daru

Rekordot jelentő 3000 tonnát emelt fel a kínai Zhangzhou-ban található tesztüzemben a Jumbo Kinetic daru. Mutatjuk a részleteket. 

Sportközpont épül – kőhajításnyira a Puskástól és az MTK-stadiontól

Hazánk nyerte el a 2019-es Maccabi Európa Játékok rendezésének jogát. A kormány tavaly év végi határozatában részletezi a szükséges intézkedéseket.

Építőipari családi témapark nyílt az Egyesült Államokban

Egy hónapja nyílt meg az Egyesült Állomok ország első építőipari témaparkja, a Diggerland USA a New Jersey állambeli West Berlin településen.

Leállhatnak a felújítási munkák a Panama-csatornán

A kivitelező nemzetközi konzorcium nem akar építkezni, mert szerinte a csatornát üzemeltető vállalat nem fizet neki. Csúsznak a munkák.

Több mint 17 milliárdos uniós forrás az építésügyi informatika fejlesztésére

Jelentős összegű támogatást nyert a Lechner Tudásközpont, amellyel az e-közigazgatás építési-beruházási folyamatait fejlesztenék. Mutatjuk a részleteket.

Videojáték segíti az Egyesült Államokban a munkahelyi balesetvédelmet

Az illetékes amerikai kormányzati szerv különleges módot választott, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi balesetvédelemre. Mutatjuk a videót.

Felújítják a tatai Angolkertet

A közel 270 millió forintos beruházásra fél év alatt kell elkészülnie. Az Esterházy család által építtetett park sétányait is rendbe hozzák és közvilágítást építenek ki.

Egymilliárdba kerül a pécsi magasház lebontása

A Margit-körúti volt minisztériumi irodaház után újabb ikonikus szocialista magasház lebontásásba száll be a magyar állam. Pécsen is nemsokára bontanak.

Norvégiában épül a világ legmagasabb fából készült épülete

Idén ősszel költözhetnek majd be az új lakók az ország nyugati részén található Bergen városában lévő 62 lakásos, 14 szintes házba.

Kerékpárút-körgyűrűt építenek ki Nyíregyházán

A korábban megépült biciklis utakkal együtt csaknem 50 kilométer hosszú lesz a kerékpárút-hálózat a megyeszékhelyen.

10 dolog, amit az építésvezetők tanulhatnak Eisenhower elnöktől

Eisenhower nem csak az USA egyik elnöke volt, de kiváló katonai vezető is volt. A vezetési elveiből még egy építésvezető is tanulhat.

Utolsók vagyunk Európában lakásépítésben

Az egységnyi lakosságszámra eső új lakások száma Magyarországon a legalacsonyabb az EU-ban. Összeszedtük, ki hogyan akar ezen változatni.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából



Szakmai körökben kiemelt fontosságúnak tartják az Intermat Observatory építőipari országjelentéseit, amelyek elsősorban a gép- és technológiaexportőrök, valamint a külföldi beruházók számára nyújtanak fontos információkat. Lapunk előző számában a Németországról szóló országjelentésből idéztünk, most az Egyesült Arab Emírségek építőipari piacáról készített összefoglaló két legfontosabb fejezetét közöljük. ​


Ha zöldenergia-termelésről esik szó, először a napelemek, vagy a szélturbinák esetleg a folyókon felépült duzzasztógátak energiatermelő turbinái jutnak először eszünkbe. Pedig a tengerek árapály változását már évszázadok óta hasznosítja az emberiség. Újabban pedig a szélkerekek is a víz alá kerültek.


Az építőipart forradalmasítani hivatott modell, a BIM munkamódszer, gondolkodásmód. Az építőipari folyamatok és módszertanok új megközelítésének minősül: lehetővé teszi az építészek, mérnökök, épület- és infrastruktúra-tulajdonosok és építőipari vállalatok számára, hogy 3D digitális modellek segítségével összehangolják és támogassák az építőipari projekteket azok teljes életciklusán keresztül –a tervezéstől kezdve egészen a kivitelezésig és az üzemeltetésig. 

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©