lakásépítés

Közel 10% visszaesés a lakásépítésben

Közel 10% visszaesés a lakásépítésben

2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH. »

2024. február 20.
KSH: folytatódó visszaesés a lakásépítésben

KSH: folytatódó visszaesés a lakásépítésben

Az idei első három negyedévben 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. »

2023. november 07.
Építésaktivitási Jelentés – 2023 második negyedév

Építésaktivitási Jelentés – 2023 második negyedév

Az építőipari aktivitás továbbra is elmaradt a 2021-et és 2022 első felét jellemző negyedéves számoktól. »

2023. szeptember 10.
Jelentősen visszaesett a lakásépítés az első fél évben

Jelentősen visszaesett a lakásépítés az első fél évben

KSH: az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. »

2023. július 31.
Budapesten tartanak ki legtovább az építőipar megrendelései

Budapesten tartanak ki legtovább az építőipar megrendelései

Az építőipar szerződésállománya országosan 28 százalékkal, míg Budapesten mintegy 15 százalékkal lett kisebb éves szinten - nyilatkozta az ÉVOSZ elnöke. »

2023. július 05.
Jelentősen csökkent a lakásépítés

Jelentősen csökkent a lakásépítés

Az első negyedévben 3613 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. »

2023. május 04.
A magyar ingatlanállomány növekedése az elmúlt 10 évben

A magyar ingatlanállomány növekedése az elmúlt 10 évben

Magyarországon a lakóingatlan-állomány 2011 és 2022 között több mint 200 ezerrel nőtt, miközben a nyugatra tartás volt a magyarok otthonkeresésének jellemző iránya.. »

2023. március 30.
Jónak tartja az ÉVOSZ az újlakásépítésben elért tavalyi eredményeket

Jónak tartja az ÉVOSZ az újlakásépítésben elért tavalyi eredményeket

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közleményben kommentálja a KSH 2022. évi lakásépítési gyorsjelentését. »

2023. február 22.
Az ÉVOSZ a lakáshelyzetről

Az ÉVOSZ a lakáshelyzetről

A lakásépítés és felújítás volumenének csökkenése finanszírozási kérdés - hangsúlyozza a Szövetség. »

2022. december 21.
Fokozódott a lakásépítési kedv Budapesten

Fokozódott a lakásépítési kedv Budapesten

Az első három negyedévben közel 8 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban - adta hírül november elején a Központi Statisztikai Hivatal. »

2022. november 10.
Hazai lakáspiaci hírek

Hazai lakáspiaci hírek

Idén közel 7 százalékkal kevesebb lakás épült az első az első félévben, mint tavaly. Év végéig mintegy 800 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb felújításokat. »

2022. augusztus 05.
Hazai lakáspiaci hírek

Hazai lakáspiaci hírek

Májusban újra erősödött az országos lakóingatlan-piac, visszaesett a tervezett fővárosi újlakások száma az első negyedévben - derül ki két piaci felmérésből. »

2022. június 03.
Továbbra is erős itthon a lakásépítési kedv

Továbbra is erős itthon a lakásépítési kedv

Huszonhat százalékkal kevesebb új lakás épült idén az első negyedévben, mint tavaly, nőtt viszont az építendő lakások száma. Megszólaltak az elemzők is a KSH adataival kapcsolatban. »

2022. május 06.
Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt

Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt

Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint. »

2022. április 11.
Kevesebb lakást adtak át tavaly, de nőtt a lakásépítési kedv

Kevesebb lakást adtak át tavaly, de nőtt a lakásépítési kedv

A lakásátadások száma több év után csökkent tavaly, a lakásépítési kedv fokozódását mutatja viszont a szakértők szerint a kiadott engedélyek számának növekedése. »

2022. február 25.
Elemzők a friss építőipari adatokról

Elemzők a friss építőipari adatokról

Elemzők: az állami beruházások visszafogása ellenére is biztatóak az építőipar kilátásai. »

2022. február 15.
További drágulás jöhet a fővárosi új lakások piacán

További drágulás jöhet a fővárosi új lakások piacán

A fővárosban tavaly a negyedik negyedévben az épülő új lakások ára 14,5 százalékkal magasabb volt a  2020 azonos időszakához képest. »

2022. január 28.
Lakásvásárlási támogatások 2022-ben

Lakásvásárlási támogatások 2022-ben

Idén is elérhetőek különböző állami lakásvásárlási és lakásépítési támogatások. »

2022. január 24.
Hazai lakáspiaci hírek

Hazai lakáspiaci hírek

Idén a lakáspiacon a forgalom és az árszint is 10-15 százalékkal nőhet az OTP Jelzálogbank szerint. A Takarékbank az idei építési engedélyeket elemezte. »

2021. december 14.
Akár 25 ezer új lakás is épülhet idén

Akár 25 ezer új lakás is épülhet idén

Több mint 12 ezer lakás épült idei első három negyedévben. A szakemberek szerint továbbra is töretlen az igény az új építésű lakások iránt. »

2021. november 05.
 
1 2 3

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©