Átadták az Eiffel Palace irodaházat

2014. március 19.

A budapesti Nyugati tér sarkán, 30 millió eurós beruházással, a Horizon Development fejlesztésében elkészült az Eiffel Palace irodaház.

A felújított irodaházat március 18-án, kedden adták át. Az eddig már bérbe adott terület elérte a 65 százalékot. A legnagyobb bérlő jelenleg a PricevaterhouseCoopers cég, több mint 60 százalékkal, egy ügyvédi iroda és a brit kereskedelmi kamara költözött be a házba. A kiadásra váró három szintre több érdeklődő jelentkezett, de szerződést még nem kötöttek. A kínálati bérleti díj 17-21 euró, havonta és négyzetméterenként. Az eredeti épület a Pesti Hírlap székházának és nyomdájának épült, 1894-ben, mindössze egy év alatt. A mostani rekonstrukció is egy évet vett igénybe, a DVM csoport fővállalkozásában.

eifel irodaház 01

A felújított Eiffel Palace utcai homlokzata Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton 2014. február 4-én.

Az épület külső falai maradtak csak meg, 5 szintes, 246 autó befogadására alkalmas mélygarázst alakítottak ki alatta. Az új vasbetonszerkezet követi az eredeti terveket. A műemlék lépcsőházat az eredeti öntött- és kovácsoltvas elemekkel építették újjá. Az acél és öntöttvas szerkezetek a belső udvarban kiszerelés után teljes felújításon esnek át, és régi fényükben kerülnek vissza a helyükre az építkezés során, valamint az elegáns fő lépcsőház is megmaradt.

Az épület kettős környezettudatossági tanúsítvánnyal, a LEED "Gold", valamint BREEAM “Very good” is rendelkezik. Emellett energiatakarékos rendszereket kapott, energiahatékonysági kijelzőkez az aktuális energiafogyasztás kijelzésére, kettős, független elektromos betápot. Az épület összesen 14 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkezik.

eifel irodaház 02

Impozáns távlatok - Egy félkész iroda a felújított Eiffel Palace irodaházban a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úton 2014. március 18-án.

Forrás: MTI, Effelpalace.hu

A képek forrása az MTI, Címlapfotó is: Balaton József, cikkfotó: Mohai Balázs

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Lapszámok Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©