Hídépítések

Érden vasúti felüljárókat adtak át, Velencén egy műemlék jellegű hidat, Újvidéken pedig Duna-hídon indulhatott meg a forgalom.

2018. szeptember 06.

Érden vasúti felüljárót adtak át, Velencén egy műemlék jellegű hidat, Újvidéken pedig Duna-hídon indulhatott meg a forgalom.

Magyarország, Érd

Szeptember elején átadták Érden a TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat) részeként is szereplő vasútvonalak felett a Szent István utcai felüljárókat.

A vasútvonal feletti átvezető felüljáró része Modern Városok Programnak - ami csaknem 100 milliárd forintot jelent Érd városának - fontos eleme az infrastruktúra megújítása. A lakosság gyarapodása és a forgalom növekedése pedig indokolttá tette a hídak megépítését.

A beruházást az indokolta, hogy több mint 70 ezer ember él Érden, a vasút pedig kettévágja a várost. A most épült hidak segítenek a tehermentesítésben, a forgalom megoszlik, könnyebb lesz a közlekedés. A beruházás két új híd megépítését, összesen 774 méter hosszú új útszakaszt jelent.

A fejlesztés keretében a 30-as és 40-es vasútvonalak felett két 60 méter támaszközű felüljáró épült. A Kossuth Lajos utca - Rákóczi utca között és a Hivatalnok utca - Velencei út között a meglévő utakat 6 méteres burkolat szélességgel, összesen 451 méteren újították fel.

Az új útszakaszokon kiépítették a közvilágítást és a csapadékvíz elvezető rendszert is, illetve új járdák épültek, és a meglévőket is felújították. A beruházásnak köszönhetően nő a közúti forgalom áteresztőképessége, csökken a környezetvédelmi terhelés a környéken. 

A beriházás a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, nettó 1,33 milliárd forint értékben, uniós és hazai forrás bevonásával valósult meg.

Az új vasúti felüljáró

Olaszország, Velence

Augusztus második felében befejeződött a második legjelentősebb velencei híd, a Ponte dell’Accademia felújítása. A Galleria dell’Accademia közelében a 19. században fából épült hidat - a Canale Grande egyetlen fahídját - 11 hónap alatt restaurálták a világ legnagyobb szemüveggyártója, a Luxottica 1,7 millió eurós adományából, a munkát a Pasqualucci és a Salmistrari cégek konzorciuma végezte. 

A hidat, amelyen évente nyolcmillió ember halad át, a világon egyedülálló módon egyetlen éjszaka, szombatra virradóra bontják ki az állványzatból, 12 óra alatt végezve el a munkát, amely általában 12 napig tart - közölték csütörtökön a velencei hatóságok. A régi fényében tündöklő fahidat augusztus 29-én, szerdán vehetik birtokukba a helyi lakosok és a turisták.

A Ponte dell’Accademia első változatát a 19. században vasból készítették. A 20. század elején le akarták cserélni, ezért 1933-ban pályázatot írtak ki, amelyet két építész nyert meg. Terveik végül nem valósultak meg, csak fából épült fel egy ideiglenes híd, melyet utoljára harminc éve restauráltak, akkor acélszerkezettel erősítették meg.

Újvidék, Szerbia

Helyreállították és átadták a forgalomnak a szeptember elején a harmadik, egyben utolsó újvidéki Duna-hidat, amelyet 1999 áprilisában a NATO bombázott le.

A vasúti forgalom már áprilisban megindult az egykori Zezelj híd helyén épült új hídon, a közúti forgalom előtt azonban csak most nyitották meg az építményt. 

A híd az úgynevezett 10-es európai közlekedési folyosó részét képezi, ami azt jelenti, hogy ezen keresztül tudnak majd óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedni a vonatok Belgrád és Budapest között, amikor megépül a két fővárost összekötő gyorsvasút.

A Zezelj híd 1961-ben épült fel, eredeti neve Testvériség-Egység híd volt, ám az újvidékiek a tervezőjére, Branko Zezeljre utalva csak Zezelj hídnak nevezték el, és a köztudatban is ez az elnevezés honosodott meg.

Az 1999-es NATO légicsapások során megsemmisített híd újjáépítése 2012-ben kezdődött meg. A felépítése 54 millió euróba került, ebből 35 millió eurót az Európai Unió finanszírozott. Az új híd 474 méter hosszú és 31,45 méter széles, két vasúti vágány, kétsávos közút és ugyancsak két-két járda és kerékpárút halad át rajta. 

Forrás: MTI

Fotó: NIF Zrt.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©