Gazdaság

Naponta több mint százezer utas használja a 4-es metrót

Az utasszámlálási adatok szerint naponta több mint százezer utas használja a 4-es metrót. A BKK legfrissebb adatai alkalmával áttekintjük a vonal kanyargós történetét. »

Felsőfokú cementipari szakképzés a Miskolci Egyetemen

Felsőfokú szakemberek képeznek a cementiparnak a Miskolci Egyetemen, erről állapodott meg a Magyar Cementipari Szövetség és a felsőoktatási intézmény. »

Az uniós csatlakozásról vontak mérleget az építőipari szervezetek

A határok megnyitásával az építőanyag-piac szereplői jelentős export lehetőségekhez jutottak, de a tőkeszegény magyar cégek is bekerültek a felerősödött piaci versenybe. »

Nőtt a lakásépítések száma tavalyhoz képest

Idén az első három hónapban 1692 új lakás épült, 51 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma is gyarapodott. »

Tíz százalék körüli növekedést várnak idén az építőiparban az elemzők

Az építőipar termelése 28,3 százalékkal haladta meg februárban az előző évit. »

Egyesül a Holcim és a Lafarge

A világ két legnagyobb cementipari vállalata fúzionál, és az elemzők szerint felszámolja az többletkapacitásokat. Az egyesülés 2015 második felében záródhat le. »

Növelte árbevételét tavaly a Mapei

Az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó cég 2013-as nettó árbevétele 14 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. »

Változatlan cégstatisztikai adatok az építőiparban

Majdnem pontosan ugyanannyi cég szűnt meg idén januárban, mint tavaly ugyanebben a hónapban. »

Csökkenő bevétel mellett növelte a profitját a Fluor

Az amerikai építőipari óriás tavaly 46 százalékkal tudta növelni a profitját a 2012-es számokhoz képest. »

Szlovákiában is bővül az építőipar

A szlovák ipari termelés indexe tavaly decemberben éves szinten 12,2 százalékkal nőtt. A visegrádi országok jobb helyzetben vannak, mint a nyugatiak. »

Gyengélkedett tavaly a Caterpillar

A vállalat vezetői kemény döntéseket hoztak, hogy jobb helyzetben lehessenek. A cég összbevétele több mint 15 százalékkal esett az előző évi után. »

Idén is bővülhet a hazai építőipar

A szakértők szerint a tavalyi bővülés után a lendület kitart idén is. A kiigazított adatok szerint 18,9 százalékkal haladta meg a 2012-es termelést az építőipar. »

Az első háromban a magyar építőipari bővülés Európában

Karácsony előtt tette közzé a múlt évi októberi adatait az Eurostat. Az összeurópai teljesítmény kicsit csökkent. »

Felpörgetnék a hazai lakásfelújítást

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület többek közt intézményi változást is sürget, hogy több lakást építsenek vagy újítsanak fel itthon jövőre. »

Csökkent a lakásépítések száma

Az építőipar bővülése ellenére a lakásépítési szektor még mindig gyengélkedik. Az ÉVOSZ ezen a téren az idén sem várható érdemi növekedés. »

A MÉASZ szerint biztatóak a statisztikák

Az év első 8 hónapjában 7,5 százalékkal nőtt a hazai építőipar teljesítménye. A Magyar Építőipari Szövetség szerint ez biztató. »

A rossz időjárás szólt közbe a Strabagnak

Az osztrák építőipari óriás termelése hét százalékkal csökkent az idei első félévben. A vezérigazgató ennek ellenére bizakodó. »

Orosz futball-vb-s költések

Több mint 15 milliárd eurónak megfelelő összeget költ Oroszország 2018-ig a labdarúgó-világbajnokság infrastrukturális beruházásaira. »

Debrecenben fejleszt az Axiál

A tervek szerint 2014 márciusától Debrecenben is megújult telephellyel fog rendelkezni a bajai központú Axiál Kft. »

Nőtt a Mapei bevétele

Kismértékben, de nőtt az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft. bevétele az év első felében. A háttérben többek közt építőipar élénkülése áll. »

Folytatódó olasz gondok

Semmi jele, hogy vége lenne az olasz építőipart sújtó recessziónak, ráadásul az olasz építőgépexport sem túl jó. 4,1 százalékos volt a visszaesés az első félévben. »

Nyereséges a Skanska

Növelte nyereségességét a svéd építőóriás, a Skanska. A kedvező adatok a tengerentúli s a skandináv piacoknak köszönhetőek. Több nagy projektben is részt vesznek. »

Német hidegvér

A Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetsége szerint nem kell aggódni az idei adatok miatt a német építőiparban. A BAUMA sokat segített az iparágnak. »

A feltörekvő országok vezetik majd a globális építőipart

2025-re Nigéria vagy Katar építőipara fog a leggyorsabban növekedni a világon a Global Construction 2025 szerint. »

Hiúz ábrándok

A koreai Doosan csoport tulajdonában lévő Bobcat súlyos veszteségeket könyvelt el Európában és Amerikában az idei első negyedévben. Bővüléssel idén nem számolnak. »

Új gyárat avatott Oroszországban a Volvo

A Volvo felavatta első oroszországi gyárát. A vállalat szerint az orosz a német mellett a második legfontosabb piac Európában. »

Nehéz negyedévet zárt a Cramo

A rossz idő és a gyenge építőipari kereslet rontotta le a Cramo első negyedéves adatait. »

Hét százalékkal csökkent a brit építőipar

Hét százalékkal csökkent tavalyhoz képest a brit építőipar termelése a tavalyihoz képest. A borús számok ellenére a szakemberek bíznak a kormányzati intézkedésekben. »

Atlas Copco kínai akvizíciója

Kínában szerez pozíciókat az Atlas Copco. A Shandong fúrógyártó vállalatban 75 százalék részesedést vásárolt. »

Derűlátó a Heidelberg

Jó évet zárt 2012-ben a Heidelberg Cement, és 2013-ra is pozitívak a vállalat kilátásai. A vállalat különböző régiós eredményei kiegyensúlyozták egymást. »

Gyengélkedik a Deutz

Jelentős csökkenést szenvedett a Deutz motorgyártó nettó árbevétele, a vállalat mégis bizakodó, és Kínára koncentrál. »

Hazai építőgép-forgalmazás 2011

Meglepő, kétszámjegyű növekedés következett be tavaly a hazai építőgép-értékesítésben. »

Nyugaton a helyzet…

Történelmi okoknál fogva Magyarországon rendkívül alacsony az önkormányzati és szociális bérlakások száma. »

 

1 2

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©