Felpörgetnék a bérlakásépítést

2015. január 05.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület és a Lakásvásár Média Csoport is állami bérlakásépítést sürget. A Jobbik szerint 50 milliárdból már lehetne ilyen programot indítani. Év eleji bérlakásépítési körkép.

A két szakmai szervezet elnöke szerint bérlakásépítés segítené fiatalok életkezdését és a szociálisan hátrányos családok lakhatásának megoldását. Számításuk szerint évi 5 ezer ilyen lakás építése már kedvezően hatna az építőiparra, hiszen az ágazat szereplői ennyi munkával eleve számolhatnának. A szervezetek kidolgozták azt is, hogy uniós támogatással, és az EU fejlesztési bankjától felvett alacsony kamatozású hitellel, miként lehet beindítani egy bérlakás programot. Az államnak a lakhatási életpálya modell kialakításában is szerepet szánnak. A fiatalok bérlakásban kezdenék az életüket, ezt váltanák át később saját tulajdonban lévő új-, vagy használt lakásra.

Azz állami szerepvállalást leginkább a forráshiány akadályozza. Például az évi 5 ezer bérlakáshoz 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és egy másik, ugyanekkora összegű kedvezményes hitel kellene. A szakemberek szerint viszont a hitelt a havi és négyzetméterenkénti 1000 forintos lakbérből már vissza lehetne fizetni. Az állami támogatást pedig csaknem fedezné az építési költség 30-40 százalékára rúgó adó- és járulékbevétel, amelyhez építés nélkül nem jut hozzá az állam. 

 

A tervek már megvannak (illusztráció)

A szakmai szervezetekkel azonos véleményen van a Jobbik. Az párt a fiatal családosoknak szóló bérlakás-építési program elindítását javasolja. Úgy becsülik, hogy ez az első évben 50-60 milliárd forintból elindítható lenne. Ha a programban részt vevő fiatalok betartják a minimális együttélési feltételeket, akkor pár év után a bérleti díjuk törlesztőrészletté változtatásával tulajdonjogot szerezhetnének az ingatlanban.

A helyzet

A szakértők szerint a jelenlegi hazai 4,4 millió lakásból félmillió megérett az azonnali bontásra, további félmilliót nem lakás célra használnak, egy újabb félmillió pedig üresen áll, miközben a teljes állomány 70 százaléka is felújításra szorul. Az évi 43-44 ezer új lakás építése - sem jelentene összességében több lakást, mivel a szinte lakhatatlanokat le kell bontani.

Fotó: Thinkstockphotos.com

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Lapszámok Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©