Hazai céges hírek

2019. november 18.

Több mint egymilliárd forintos beruházással bővített egy szegedi építőanyag-gyártó, a Masterplast jó számokat közölt, a szakképzés népszerűsítésért kapott európai díjat egy tiszalöki cég.

Bővítette termelőkapacitását a Bodrogi Bau Kft. Szegeden

Az 1996-ban alakult vállalkozás korábban a hőszigetelőanyagok, alumínium nyílászárók és szerkezetek kereskedelemével, valamint beépítésével foglalkozott. Több mint két éve kezdték el a cég szegedi telephelyén a gyártóbázis kialakítását, az első - szintén mintegy egymilliárd forintos költségű - ütem 2017 végére készült el.

A második, 497,2 millió forintos uniós és hazai támogatással megvalósult ütemben, amely nemrég készült el, két új üzemcsarnok épült. Az elsőben az expandált polisztirol szigetelőanyag blokkok gyártását, feldolgozását végzik, a második csarnokban pedig méretre darabolják és csomagolják terméket. A projekt része volt a termelés-irányítási, termelésprogramozási rendszer bevezetése és egy anyagminőség-vizsgáló labor kialakítása is.

A vállalkozás a szigetelőanyagokat elsősorban belföldön értékesíti, főként nagyberuházásokhoz, de a vevők között vannak új ingatlanokat építő vagy meglévő házukat felújító lakossági ügyfelek is

A hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. az alföldi városban öt telephellyel rendelkezik, illetve számos fióktelepe van Szegeden, Csongrádon, Szentesen, Békéscsabán, valamint Budapesten. A cégcsoport építőipari kivitelezéssel, építőanyag kereskedelemmel, tervezéssel, ingatlan-beruházási, -forgalmazási, -eladási, -kezelési tevékenységgel foglalkozik. Tulajdonosként asztalosüzemet működtet, a vállalkozás tagja és résztulajdonosa az Új Ház Csoport országos építőanyag beszerző és értékesítő hálózatnak.

Nőtt a Masterplast árbevétele

Az építőanyagokat, elsősorban homlokzati hőszigetelőket gyártó vállalat az év első kilenc hónapjában 81,983 millió euró árbevételt ért el, ami éves összevetésben 11 százalékos növekedés, 4,159 millió eurós adózás utáni nyeresége 45 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A társaság jelentősebb piacai közül Magyarországon 32 százalékos volt a bővülés a harmadik negyedévben, míg az exportpiacokon 6 százalékkal nőtt a forgalom éves összevetésben. Az év első kilenc hónapjában belföldön 24 százalékkal, a külpiacokon 13 százalékkal nőtt a bevétel.

Az árbevétel bővülését meghaladó mértékben emelkedett a Masterplast csoport eredményessége a harmadik negyedévben: a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 2,652 millió euró volt, 21 százalékkal haladta meg az előző évit. Az első kilenc hónapban az EBITDA 20 százalékkal 5,993 millió euróra emelkedett.

Egy magyar cég EU-s díjat kapott szakképzés megszervezéséért

Az Európai Unió Szakképzési Kiválósági Díj vállalatok és tanulók kategóriájában egy magyar cég, a Hot and Cold Therm Kft. is a díjazottak közé került október második felében a szakképzés népszerűsítésében és megszervezésében elért kiemelkedő teljesítményéért.

A szakképzés népszerűsítését célzó Szakmai Készségek Európai Hete keretében Helsinkiben átadott kitüntetést a tiszalöki építőipari kisvállalkozás egy általa indított munkahelyi képzéssel nyerte el.

Az cég azért érdemelte ki az elismerést, mert a vállalkozás vezetői úgy döntöttek, szakképző programot indítanak, hogy kellő számban álljanak a rendelkezésükre jól képzett, hozzáértő alkalmazottak, és így a cég színvonalas szolgáltatásokat tudjon nyújtani. A program indulását követően azonnal megváltozott a dolgozók hozzáállása: a sajátjuknak tekinttették a céget, és ennek köszönhetően csökkent az elvándorlásuk.

Az unió díjával a szakképzés népszerűsítése és megszervezése területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereket, szervezeteket és kezdeményezéseket jutalmazza. A cél, hogy felhívják a figyelmet a minőségi szakképzésre, reflektorfénybe állítsák a győzteseket, motiválják a szakképzésben részt vevőket, valamint támogassák a hálózatépítést és az új karrierlehetőségek létrejöttét.

Forrás: MTI

Fotó: Masterplast.hu

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©