Júniusban 28%-kal emelkedett az építőipari termelés

2018 júniusában az építőipari termelés volumene  28,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 

2018. szeptember 02.

 

2018 júniusában az előző év azonos hónapjához képest.  Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 15,2, az egyéb építményeké 48,8%-kal. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése 30,8, az egyéb építményeké 54,5, a speciális szaképítésé 12,6%-kal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene 0,6%-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 12,1%-kal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,1%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Június folyamán a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötöttek nagy értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 62,1%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 7,5, az egyéb építményeké 82,9%-kal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.

2018. január–júniusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 19,1%-kal emelkedett.

Építőipari termelői árak: a II. negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 11,7, az egyéb építmények építése vonatkozásában 6,9, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3%-kal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar árai az előző negyedévinél 2,3%-kal magasabbak voltak.

Forrás: KSH

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©