Megduplázná a lakásépítések számát az ÉVOSZ

A kormányzati ciklus végére a mainál kétszer több lakás épülhetne évente, ha elfogadnák az ÉVOSZ javaslatait a szervezet szerint. 

2015. október 26.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) javaslataival a kormányzati ciklus végére a mainál kétszer több lakás épülhetne évente. Mutatjuk a részleteket.

Tekintettel a hazai építőipar rendelésállományának beszűkülésére is, sürgetőbb feladattá vált a szervezet szerint a magánmegrendelői piac élénkítése. A kormány megfelelő beruházás élénkítő eszköztárat működtet a befektetés ösztönzéshez, a lakossági szektorban azonban a gazdasági válságot idéző bénultság van a lakásépítés és lakásfelújítás területén.

Ez év végére mindösszesen 9 500 új lakás megvalósulását és mintegy 120 000 meglévő lakás felújítását prognosztizálják. A gazdasági válság előtt, ezek az értékek 2007 évben mintegy 36 000 új lakás és 250 000 lakásfelújítás volt. Ma Magyarországon megvan az igény az ÉVOSZ szerint a 2015 év végére várhatótól lényegesen magasabb számú új lakás vásárlására és az érdemleges lakásfelújításokra is, az ehhez szükséges kivitelezői kapacitás, a műszaki-technikai megoldások és a megvalósításhoz szükséges építő- és szakipari anyagok rendelkezésre állnak. A finanszírozási háttér összerendezése viszont megoldatlan.

A szövetség szerint finanszírozási hátteret meghatározóan piaci eszközökkel kell megteremteni és működtetni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a jelenlegi 7-14% közötti kamatozású lakáscélú hitelek helyett a 3-4% közötti kamatozású, a lakosság részére hosszútávon kiszámítható feltételekkel működő forintalapú hitel lehetőségek legyenek. Ebben az irányba hatott a MNB jegybanki alapkamat folyamatos csökkenése. Megoldást azonban a kereskedelmi bankoktól csak akkor lehet remélni rövid időn belül, ha a kormányzat olyan gazdaságpolitikai megállapodást köt kereskedelmi bankokkal, ahol az ilyen kondíciók melletti banki kockázatvállalást segíti, mérsékli, vagy/és a tulajdonában lévő bankok és pénzintézetek számára ilyen termékfejlesztést ír elő - állítja a szervezet.

Meg lehetne duplázni a lakásépítések számát

Az új lakások és a jól behatárolt építési engedély köteles lakásfelújítások forgalmi adójának csökkentése (román, lengyel, cseh mintára) nemcsak a kereslet élénkítését eredményezi a kedvezőbb négyzetméter árak mentén, hanem az építőipar akut problémáját is oldja, ami a számla nélküli vállalkozásokból adódik. Ma a lakossági megrendelők nagy többsége nem hajlandó, nem képes megfizetni a 27 százalékos lakás ÁFA összegét. Ezért írásos szerződések nélkül szóbeli megállapodásokkal rendel és rákényszeríti az építési mikro- és kisvállalkozókat, hogy a munkájukat számla nélkül, ÁFA felszámítása nélkül végezzék.

5-12 százalék között van az a forgalmi adó mérték, amit a szövetség tapasztalatai szerint a lakossági megrendelők megfizetnének. Az alacsonyabb ÁFA a legális szférába terelné az ügyleteket, az alacsonyabb bekerülési árral pedig lényegesebben több új lakásra lenne megrendelő. Természetesen a jelenlegihez mérten kedvezményesebb ÁFA összeget meghatározott lakáskörben javasoljuk érvényesíteni. Javasolunk számításokat végezni a 150 négyzetméternél nem nagyobb és/vagy az 50 millió Ft-ot meg nem haladó értékhatáron belül. A szövetség felhívja a figyelmet: fontos, hogy a „kedvezményes” ÁFA kör visszaélésekre ne adhasson lehetőséget.

Az szervezet szerint indokolt lenne, hogy egyszerűsödjenek az engedélyköteles építési-felújítási feladatok építésigazgatási-, hatósági eljárásai. A mai bonyolult, időigényes eljárási rend arra ösztönzi az építtetőt, felújító megrendelőt, hogy kikerülje az engedélyezési folyamatot, ezzel kisebb-nagyobb jogsértéseket elkövetve. Anélkül, hogy az építés környezetében élők véleményezési, észrevételezési jogai ne sérüljenek, sok esetben a tervező-kivitelező felelőssége az ellenőrzések növelése mellett, kisebb értékű és léptékű munkálatokat elegendő lenne bejelentési kötelezettség mellett hatóságilag regisztrálni. Ennek rendszerét mielőbb ki kell dolgozni. Az egyszerűsítés olcsóbbítaná és a legális szférába terelné az ügyleteket.

Az ÉVOSZ javasolja, hogy az 50 millió Ft értékhatár alatti kivitelezési munkáknál, így a lakásgazdálkodás területén is, a jelenleginél jóval egyszerűbb elektronikus építési napló vezetésére kerülhessen sor. Mind a megrendelő, mind pedig a kivitelezésben közreműködők túlzottnak tartják az adat tömeget és naprakészséget a könnyen átlátható, jól lehatárolható kis értékű munkáknál. Az egyszerűsített elektronikus építési napló életszerűbb és kezelhetőbb lenne mindenki számára.

Forrás: ÉVOSZ

Fotó: Thinkstockphotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©