A Volvo a Bauma China kiállításon

2018. december 06.

A „Jövőt építünk” szlogen szellemében a Sanghaji Új Nemzetközi Expo Központban kialakított standokon a cégeknek 200.000 látogató előtt nyílt lehetőségük bemutatni, miként illeszkednek gépeik, szolgáltatásaik és hálózataik a gyorsan változó világ elvárásaihoz.A Sanghajban november 27. és 30. között megrendezett Bauma China szakiállításon a Volvo Construction Equipment (Volvo CE), a Volvo Penta, a Volvo Financial Services (VFS) és az SDLG testvérvállalatok egymással karöltve vonultatták fel legmodernebb építőgépeiket és piacvezető technológiáikat.

Világszerte növekvő értékesítési számai mellett a Volvo CE 2018 harmadik negyedévében 42 százalékkal jobb eredményt tudott felmutatni Kínában az előző év azonos időszakához képest.  A Volvo Penta, amely éves szinten átlagosan 34 százalékos bővülést ér el a nem közúti gépek szegmensében, hasonlóan erős pozíciókat mondhat magának a térségben – ezt jól mutatja, hogy az utóbbi két évben a cég megduplázta értékesítéseit Kínában.

A KIÁLLÍTÁS SZTÁRJAI

300.000 négyzetméteres bel- és kültéri kiállótóterületén a Volvo CE tizenegy, nagy sikerre számot tartó géptípust mutatott be, melyek közt megtalálhatók voltak dömperek, kotrók, homlokrakodók és finiserek. Ezzel párhuzamosan a vállalat hivatalosan is elindította Volvo Szolgáltatások programját a kínai piacon.

Amellett, hogy a legnagyobb kapacitással rendelkezik a Volvo kotrógépei közt, a tekintélyes méretű EC950EL nagy teljesítménye a különféle feladatok lehető leggyorsabb elvégzését teszi lehetővé. Kisebb rokonai, az EC18D és ECR25 kompakt kotrók hosszú távú gazdaságosságukkal tűnnek ki, míg az új generációs L220H gumikerekes homlokrakodó, a rendkívül hatékony EC220EL kotró és a P7820D finiher tervezésénél fontos szempont volt, hogy teljesítsék a nem közúti gépekre vonatkozó kínai nemzeti IV emissziós normát. A piacon újonnan bemutatkozó EC75D típusú kompakt kotró, melyet többek közt kiemelkedő stabilitás jellemez, kimondottan a kínai piacra készült. A sort a bányászatban széleskörűen alkalmazható R100E zárta, amely egyben a Volvo legnagyobb nehézdömpere is.

A TISZTÁBB LEVEGŐ ÉRDEKÉBEN

A Volvo Penta új motorkínálatát mutatta be, melynek tagjai megfelelnek a Kínában várhatóan 2020 januárjában életbe lépő IV emissziós szabályozásnak. Amennyiben e dátum nem módosul, a norma bevezetésekor az azzal kompatibilis Volvo Penta erőforrások le fogják fedni az 5 és 13 literes hengerűrtartalom közti tartományt, míg a család tagjainak teljesítménye 105-től 405 kW-ig (143-551 le) terjed majd. Az egyes motorváltozatokban közös, hogy a kimagasló teljesítményhez kifinomult kipufogógáz-utókezelő rendszer (EATS) társul.  Ezen túlmenően a Volvo Penta a cégcsoport már bizonyított, korszerű technológiáira épülő elektromos meghajtási megoldásokat is kiállított.

SZOLGÁLTATÁS CSOMAGOK

A cég a kiállítás során azt is megmutatta, miként teszi lehetővé az újonnan bevezetett "Volvo Szolgáltatások" csomag a rendelkezésre állás maximalizálását a kínai piacon jelen lévő ügyfelei számára. Ennek fontos része, hogy a gépek teljes élettartama alatt folyamatos támogatást nyújtanak a vevők részére. A forgalmazóknál kiválasztható 34 különféle elem segítségével az ügyfélszolgálati csomag teljes mértékben testre szabható, hogy minden esetben tökéletesen megfeleljen az egyéni igényeknek. A „nincs két egyforma ügyfél” elv alapján kialakított koncepció összesen kilenc kategóriára koncentrálva – például üzemanyag-takarékosság, termelékenység, alkatrészek és szerelékek – kínál gépek és szolgáltatások kombinációiból álló csomagokat.

A Volvo Financial Services  pénzügyi szolgáltatásai is helyet kaptak a Volvo Szolgáltatások csomagokban, így az ügyfelek gyorsan és egyszerűen kezelhetik pénzügyeiket. Emellett az érdeklődők betekintést nyerhettek a vállalat intelligens megoldásaiba is – ilyen például a WeChat platform, mely az ügyfelek számára lehetővé teszi, hogy online kezeljék számláikat, chateljenek a cég képviselőivel, vagy épp egyetlen kattintással indítsanak pénzügyi műveleteket.

Volvo CE Sajtóközlemény

 

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©