Idén is ÉBSZ Építőgép Kiállítás

2014. május 26.

Idén szeptember közepén is megrendezik az Építőgép Forgalmazók és Bérbeadók Szövetségének Építőgép Kiállítását a Budapesttől mintegy 35 kilométerre fekvő Délegyházán.

Szeptember 18-20 között a Pest megyei településen megrendezett kiállításon már több vállalat is jelete a részvételét. A kiállítás honlapján többek közt az Axiál Kft., az Ascendum Építőgépek Hungária Kft. és az Atlas Copco Kft. is jelezte a részvételét. Emellett jelen lesz a Profirent Gépkölcsönző Kft., Kuhn Rakodógép Kft., a TERRA Hungária Építőgép Kft. vagy a Verbis Kft..

A kiállításon felvonul majd Magyarország teljes építőgép-ipari és háttéripari kínálata. A rendezvényre a regisztráció szükséges, de a belépés díjtalan, és a parkolásért sem kell majd fizetni.

Idén is a 2012-eshez hasonló zsongás várható Délegyházán (Nagy Balázs, 2012)

A szakmai látogatók számára szakmai előadássorozatokat, workshopokat szerveznek a többek közt a munkavédelem, finanszírozás, biztosítás, pályázatok, karbantartás, információtechnológia területén.

A kiállítás három részből áll majd: lesznek belső standok a nagysátorban, külső statikus (hagyományos) kiállítási területek és szintén külső tesztpályák is.

A külső statikus kiállítási területeken álló helyzetükben nézhetik majd meg a látogatók a gépeket és tartozékaikat, míg a
külső tesztpályákonkategóriánként bemutatott gépek a kiállítás alatt működés közben is megtekinthetők, sőt ki is próbálhatók.

ÉBSZ

A rendezvény szervezője az Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége, amely a Magyarországon működő építőgép-forgalmazók és bérbeadók érdekvédelmi szervezete, mely összefoglalja és ellátja az építőgép-forgalmazók és bérbeadók szakmai érdekképviseletét. 

Forrás: 2014.ebszkiallitas.hu

A kép forrása Nagy Balázs

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Lapszámok Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©