2015-ben újra Intermat Párizsban

2015. április 17.

2015-ben újra megnyitja kapuit az egyik legnagyobb európai építőipari kiállítás, az Intermat. A rendezvény április 20. és 25. között várja a látogatókat a Paris-Nord Villepinte Kiállítóközpontban.

A világ egyik legnagyobb építőipari kiállítását idén is Párizsban tartják. A háromévente megrendezett építőgépes seregszemle idén is a francia fővárosban várja a szakmai közönséget a Paris-Nord Villepinte Kiállítóközpontban. A szervezők optimistán várják a rendezvényt, más kérdés, hogy az idei rendezvényt beárnyékolja a francia építőipar gyengébb szereplése, melyet egyébként a rendezők véleménye szerint több állami beruházással lehetne felpörgetni. A kiállításra több mint 200 ezer látogatót várnak, majdnem 35 százalékát külföldről, a kiállítók között pedig a világ 50 legnagyobb legnagyobb építőgépgyártájóból 35 fogja képviseltetni magát.

A 2012-es Intermat kiállítás

A show persze számos rég várt újdonsággal várja a szakmai közönséget, amit már lehet tudni, hogy a kiállítás első napján fogja az első TierIV-es kategóriának megfelelő gréderét bemutatni a kínai gyártóóriás, a Liugong, és mini kotrógépeit a Kobelco, a Pioneer Pump pedig az első Vortex-dizájnú pumpáját. 

A kiállítást számos kísérőrendezvény színesíti, például a  World of Concrete Europe betonipari konferenciát először fogják az Intermattal együtt megrendezni. 

Fotó: Constructionweekonline.com

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Lapszámok Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©