Emlékházat épít a Holcim Lábatlanon

A 2013-ban bezárt Lábatlani Cementgyárnak állít emléket a városban felépülő emlékház. Utánajártunk a részleteknek.  

2015. január 28.

A 145 éven át működő Lábatlani Cementgyár múltját megőrző emlékházat épít a gyár utolsó működtetője, a Holcim Zrt. Lábatlanban. A nem mindennapi kezdeményezésnek a Magyar Építő Fórum járt utána.

Az emlékház a város volt művelődési házának helyén épül fel, melyet tavaly lebontottak. Az új épület kétszáz négyzetméter a hasznos alapterülettel rendelkezik majd. Szintén tavaly elkészültek a tervek, jelenleg a kivitelező kiválasztása zajlik, a megnyitást idén tervezik - tájékoztatta lapunkat Márta Irén, a cég kommunikációs vezetője.

Az összes költséget a Holcim jogutódja vállalta és a település önkormányzata fogja működtetni. Az épületben helyet kap még egy helyi néprajzi gyűjtemény, és közösségi térként is működik majd.

Az emlékház látványterve (Holcim)

A kiállítás

A tárlat bemutatja az üzem történetét, a cementgyártás munkafolyamatait, és a gyárhoz generációkon át kötődő munkatársakat.A tárlat anyagát évek alatt gyűjtötték össze, egykori munkatársak, civil szervezetek járultak hozzá fotókkal, szerszámokkal, térképekkel. Az ország távoli településeiről is érkeztek korabeli filmek és tárgyi felajánlások.

A tárlaton helyet kapnak interaktív audiovizuális látnivalók is, a látogatók a cementgyártás a bányászattól a csomagolásig tartó folyamatával is megismerkedhetnek majd. Az kiállítás anyagának feldolgozása az építkezéssel együtt tart. A cég tervezi egy könyv kiadását is.

A cementgyár

A Holcim Hungária 2013 októberében kezdte meg a húsz hektáron elterülő Lábatlani Cementgyár bontását. A vállalat eredetileg 2010-re tervezte a gyár bezárását, majd az üzem működését csaknem félmilliárd forintos környezetvédelmi beruházással három évvel sikerült meghosszabbítani.

A Holcim korábban a lábatlani gyár kiváltására 350 millió euró értékű beruházással Európa legkorszerűbb cementgyárát tervezte felépíteni a Nyergesújfalui Ipari Parkban, de az építés a pénzügyi és építőipari válság miatt nem kezdődött meg. Az el nem készült gyár makettje is látható lesz az emlékház kiállításán. 

Fotó: Holcim Zrt.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©