Felpörögtek a hazai építőanyaggyárak is

Egyes építőanyagok forgalma negyedével is nőtt az első három negyedévben a tavalyi évhez képest. Az iparági szövetség publikálta a számait.

2017. október 19.

Egyes építőanyagok forgalma 20-25 százalékkal nőtt az idei első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség október közepén publikált adataiból.

A szerkezetépítő anyagokat készítő gyárak nagyrészt teljes kapacitással működnek. Építőanyagból nincs hiány, ugyanakkor egyes termékeket nagyobb mennyiségben elsősorban rendeléssel lehet vásárolni. A kivitelezői kapacitáshiány miatt továbbra is jelentősen csúsznak a nagy projektek, ezzel párhuzamosan idén számottevő munkadíj-emelkedés volt az építőiparban, különösen a speciális szakipari munkák terén.

A szervezet szerint a téglagyárak teljes kapacitással dolgoznak, az első fél évhez hasonlóan 25-30 százalékos volt az emelkedés az első három negyedévben is a tavalyi bázishoz képest, főként a lakásépítések előretörése miatt. A forgalom növekedése kitarthat az év végéig, és jövőre sem várható, hogy megtörne a lendület.

A fehér falazati termékeknél - pórusbeton-, illetve mészhomok tégla - változatlanul 20 százalékos volt a növekedés. Az ásványi hőszigetelő táblák iránti kereslet ugyanakkor megháromszorozódott tavalyhoz képest. Hiány egyik termékből sincs, az idei árnövekedés 5 százalék volt.

Építőanyagok egy barkácsáruház polcain - egyre több fogy (illusztráció)

A polisztirol (EPS) alapú hőszigetelő lemezek iránt jelentősen megnőtt a kereslet. Az EPS-táblák gyártásához szükséges alapanyagok iránt egész Európában nagy az igény, de az alapanyaggyártók nyári leállásai és karbantartásai összességében nem akadályozták a hazai kereslet kielégítését, legfeljebb kisebb átmeneti késedelmet okoztak. A szövetség szerint az EPS-szegmensben különösen nagy probléma a kivitelezők kapacitás-, illetve létszámhiánya, ami miatt sok megrendelést csúsztatnak, vagy el sem vállalnak.

A szálas szigetelőanyagok piacán változatlanul 20-25 százalékos volt a forgalom növekedése az első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. A gyorsan emelkedő rendelésállományok miatt a szállítási idő a megszokottnál hosszabb, akár két hónap is lehet, így most már elmondható, hogy nem lehet azonnali szállítással szálas hőszigetelő anyagot rendelni, illetve vásárolni. A vakolat- és építőkémiai termékeknél 5 százalék körüli a volumen növekedése.

A piaci tapasztalatok alapján a lakossági energetikai felújítások még mindig alacsony szinten állnak, a jelek szerint csak visszatérítendő támogatással, azaz kamatmentes hitellel a korszerűsítési folyamatot nem lehet fenntartani - hangsúlyozta közleményében a szervezet. Az épületgépészeti termékeknél jelentősebb kitörés még nem érzékelhető.

A homlokzati nyílászárók piacán folyamatos a rendelésállomány emelkedése. Az üzemek termelése túlórával és béremeléssel növelhető volt, de a szállítási határidők kis mértékben hosszabbak lettek. Összességében az ajtó- és ablakszektor a megrendeléseket ki tudja elégíteni. Arányaiban az import nem nőtt, az export viszont kissé emelkedett. A szövetség várakozása szerint idén kitart az év eleji lendület, így 2017-re 15-20 százalékos növekedés is elképzelhető.

Forrás: MTI

Fotó: Thinkstockphotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©