Kamionhúzó verseny

2019. október 01.

„Egy koccintás a közös sikerre”. Ezzel az mottóval szervez az Eurotrade Kft. ügyféltalálkozót partnereinek október 5-én. Az építőipari nehéztehergépkocsik forgalmazója a 2018-as évet több mint 10 milliárdos árbevétellel zárta. Ez az összeg rekordnak számít a cég történetében, mivel a 10 milliárdos küszöböt  közel 30 éves fennállása alatt még nem sikerült átlépnie. Az idei év is bizakodásra ad okot, hiszen 2019. júliusában az árbevételek szempontjából az elmúlt 29 év legsikeresebb hónapját zárta a vállalat.

Az október 5-i rendezvény része lesz egy rangos sportesemény is: a „HSMA Kamionhúzó Bajnokság Eurotrade Liga 2019” országos döntője.A HSMA és az Eurotrade együttműködése a 2018-as első kooperáció után 2019-re egy 4 helyszínes (3 selejtező + 1 döntő) országos bajnoksággá nőtte ki magát. Az ország különböző pontjain kerültek megrendezésre (Győrszemere, Szeged, Siófok) a területi selejtezők, amelyen a versenyzőknek egyéniben egy 3 tengelyes 11 tonna súlyú Iveco Trakkert kellett elhúzniuk. A sikeres húzások biztosították a belépőt az október 5-i országos döntőre, amit a névadó és főtámogató Eurotrade Kft. központi telephelyén, az  M1 Truck Centrumban rendeznek.

 

A döntőn a versenyzőknek korcsoport szerint (masters és open kategória) két-két versenyszámban kell bizonyítaniuk. A selejtezőkről már jól ismert 3 tengelyes Iveco Trakkert kell elhúzniuk, először hevederrel, azután ülve, kötéllel. Az összesített időeredmények alapján születik meg az országos döntő sorrendje és hirdetik ki a két korcsoport bajnokait. Színesíti a döntőt, hogy az Eurotrade kiemelt partnere, a tanúsított minőségű, ellenőrzött, garanciális használt Iveco tehergépkocsikat forgalmazó OK TRUCKS egy külön versenyszámot szponzorál, melyen páros húzással, 3 egymás után kötött nyerges-vontatót kell a célvonalhoz juttatniuk a versenyzőknek. Az érdeklődőket tehát október 5-én 11.00-re várják az Eurotrade központi telephelyén,  az M1 Truck Centrumban.  (GPS: N47.6733 - E18.0985)

 

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©