Isztambul új repülőteret kapott

Törökország legnagyobb városa új légikikötővel gazdagodott, amely akár a világ legforgalmasabb repülőtere is lehet majd. 

2018. október 30.

Törökország legnagyobb városa új légikikötővel gazdagodott, amely akár a világ legforgalmasabb repülőtere is lehet majd. 

Október végén nyitották meg Isztambul új repülőterét a Török Köztársaság 1923-as kikiáltásának 95. évfordulóján. Az ünnepségen jelen volt a török elnök Recep Tayyip Erdogan. is. Az új légikikötő egyszerűen az Isztambul repülőtér nevet kapta.

Egyelőre a repülőtér egy részét adták át, amely évi 90 milliós utasforgalom lebonyolítására lesz képes. Amikor az új repülőtér első szakasza teljes kapacitására ér, az Atatürk repülőteret - Isztambul jelenlegi két légikikötője közül a nagyobbikat - lezárják az utasszállító légiforgalom előtt. 

Az Atatürk repülőtér egyebek mellett vásárok helyszínéül fog szolgálni. Az új repülőtér a végső, negyedik fázisban, előreláthatólag 2028-ra, évi 150 millió, de ha szükséges, évi 200 millió utas kezelésére is képes lesz. 

Ezzel Isztambul új repülőtere lehet a világ legforgalmasabb légikikötője, emellett a repülőtér az elkövetkező tíz évben 120 ezer ember számára ad munkát. 

A 76,5 millió négyzetméteres területen, az első fázisban, három kifutópálya működik majd, szánuk a későbbiekben hatra bővül - tette hozzá. A 42 hónap alatt épített főterminál alapterülete 1,4 millió négyzetméter, amelyhez egy 90 méter magas irányítótorony is társul. A beruházás összértéke 10 milliárd 247 millió euró (3 billió 317 milliárd forint). A 2013-ban meghirdetett tendert egy öt cégből álló konzorcium nyerte el.

Az üzemeltetők reménye szerint az új repülőtér következtében "újra kell rajzolni" Európa légterét, mivel a legfontosabb átszállási pont Isztambul lesz.

A reptár látképe

Az új reptér

Isztambul, amely az ország legnagyobb városa új repülőtere a metropolisztól északnyugatra, a nagyváros európai oldalának külterületén kapott helyet, közel a Fekete-tengerhez, közúton mintegy 45,5 kilométerre a központban található Taksim tértől.

Az Anadolu török állami hírügynökség adatai szerint a repülőtérhez 70 ezer férőhelyes nyitott és zárt autóparkoló tartozik majd. A területen mintegy 9 ezer kamerát helyeztek el, köztük olyanokat is, amelyek az arc- és rendszámfelismerő rendszerükön túl akár a gyanúsan viselkedőket is képesek kiszúrni. 

Az új légikikötő képes lesz kiszolgálni a legnagyobb utasszállító repülőgépeket, így az Airbus A380-ast és a Boeing 747-8-ast is. A tervek szerint a repülőtérről nagyjából 250 légitársaság indít majd járatokat a világ több mint 350 pontjára.

Az első járatot a Turkish Airlines indítja október 31-én a török fővárosba, Ankarába. November 1-jén egy gép repül majd Antalyába, valamint november 2-án Izmirbe. Az első külföldi járatok november 1-jén Észak-Ciprusra, november 8-án Bakuba indulnak.

Az Isztambul repülőtér megnyitó ceremóniáján a külföldi résztvevők között volt Aleksandar Vucic szerb elnök, Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, Denis Zvizdic bosnyák miniszterelnök, Hashim Thaci koszovói elnök, Ilir Meta albán elnök, valamint Alan Duncan európai és amerikai ügyekért felelős brit államtitkár is.

Forrás: MTI

Fotó: AFP, Thejakartapost.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©