Tizenötmilliárdos beruházás Kecskeméten

Történetének legnagyobb beruházásával épül új egyetemi városrész Kecskeméten. 2017 végére tervezik átadni. Mutatjuk a részleteket.

2015. november 02.

A Magyar Nemzeti Bank alapítványa finanszírozza Kecskemét történetének legnagyobb beruházását. A 15 milliárd forintból épülő új egyetemi városrész új szakaszt jelent a város történetében. Mutatjuk a részleteket.

Október végén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Kecskeméten elhelyezte a leendő egyetemi központ alapkövét. A beruházás méretei impozánsak: az összesen 30 ezer négyzetméter alapterületű telken, hat épület fog állni, és egy 1500 hallgatót befogadó kampusz jön létre, amely várhatóan 2017 őszére készül el.

A beruházás része az Kecskeméti Főiskola fejlesztésének. Az új kampuszon kap majd helyet az intézmény új, gazdálkodástudományi kara. A karon már 2016 őszén elkezdődik az oktatás, amely már az átalakult Kecskeméti Fősikolán kap helyet, ugyanekkortól ugyanis egyesül a Kecskeméti és a Szolnoki Főiskola, és felveszi az alkalmazott tudományok címet. Az új felsőoktatási intézmény, várhatóan 2020-ra teljesíti az egyetemmé válás feltételeit is.

Letették - Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (balra) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a gazdálkodástudományi kar, a leendő egyetemi központ épületének alapkőletételén Kecskeméten 2015. október 29-én. 

Az épületekben kap helyet az oktatási, az igazgatási-adminisztrációs, és a kulturális központ, a könyvtár, valamint a kollégium. Az új Egyetemi Városrészt gyalogos felüljáró köti majd össze a Műszaki Főiskolai Karral, a Sport utca felett pedig a Rudolf laktanyával, ahol egy családi sport és rekreációs központot épít Kecskemét önkormányzata. Az új egyetemi városrészhez tartozik majd egy 60-80 férőhelyes új kollégium is, amely a Szauna Hotel átalakításával jön létre. Az egyetemi beruházás ideje alatt ugyanitt kapnak helyet a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány irodái és az épületvezetőségi helyiségek.

A telken nyáron még a Megyei Kórház használaton kívűl lévő épületei álltak, melyeket a beruházónak először le kellett bontanaia. Ezzel az alapkő letételéig végeztek is. Az új egyetemi kampusz megépítése részét képezi Kecskemét 2014-2020-as kiemelt beruházási operatív programjának, a „Nyugati Kapu” projektnek, amely ezen felül további mintegy 10-15 milliárdos fejlesztést céloz meg a város területén.

Nem aprózzák el - Az új egyetemi városrész látványterve

A Kecskeméti Televízió beszámolója a beruházásról:

Forrás: Kecskemét.hu, Hírös.hu, Padmakecskemet.hu, Kecskemétitelevízió.hu

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Kép: Lima Architecture & Enterior Design

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©