A lakásépítési kedvezményes áfakulcs megszűnése fékezheti az építőipart

Közel 30 százalékkal nőtt 2017-ben a hazai építőipar. A friss adatok kapcsán szakértők nyilatkoztak a jövő kilátásairól.

2018. február 19.

A lakásépítési kedvezményes áfakulcs megszűnése miatt az építőipar lendületének fékeződését vetítik előre ingatlanpiaci elemzők az építőipar tavalyi teljesítményéről január végén megjelent legfrissebb adatokat kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017-ben az építőipari termelés 29,6 százalékkal haladta meg a 2016. évi alacsony bázist, amikor a teljesítmény 18,8 százalékkal visszaesett az előző évihez képest. Tavaly decemberben az építőipari termelés volumene 35,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit és 3,9 százalékkal az előző havit. Tavaly az épületek építése 27,0, az egyéb építményeké 34,8 százalékkal emelkedett, míg az előző évben 3,7, illetve 33,0 százalékos volt a visszaesés.

Mester Nándor, az Otthontérkép-csoport vezető elemzője a rendelésállomány jelentős, mintegy 30-35 százalékos visszaesésére számít az év második felétől, amiatt, hogy egyre közelebb kerül az új lakásokra érvényes kedvezményes áfa-kulcs időszakának vége, és az ingatlanfejlesztők zöme nem fog új beruházást indítani a kényszerű, durva áremelés miatt.

2020-tól nem lesz, aki kifizesse az ismét 27 százalékos áfával drágított lakásokat, ezért a fejlesztők többsége nem ad megrendelést a kivitelezőknek - közölte. Az így előállt helyzet a kisebb építőipari cégeket a feketemunka felé tolja, illetve bezárásukat felgyorsíthatja - tette hozzá.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy tavaly hónapról hónapra látványos növekedést mutatott az építőipar, így nem meglepő a jelentős bővülésről tanúskodó éves adat. A részletes adatokból kiderül, hogy a nagy kereslet hatására a fejlesztők jelentős építőipari kapacitást építettek ki az elmúlt években.

Kifejtette, a foglalkoztatottak száma tízéves rekordot ért el, a tavalyi harmadik negyedévben az építőiparban foglalkoztatottak száma meghaladta a 300 ezret, amire legutóbb 2008-ban volt példa. Bár a foglalkoztattak száma évtizedes csúcson van, az ágazatban továbbra is komoly gondot jelent a munkaerőhiány. "Ha lenne elég szakember, akkor az építőipar még jelentősebb növekedésre lehetne képes" - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Hasít az építőipar - Az épülő Hotel Sóstó négycsillagos szálloda Nyíregyházán 2018. február 7-én (illusztráció)

A kedvezményes lakásáfa jövőjével kapcsolatos bizonytalanság

Tatár Tibor, a Futureal Development Holding vezetője szerint az újlakás-piac és az irodapiac idei alakulása egyaránt fékezőleg hathat a kivitelezési árakra. Ennek oka szerinte az 5 százalékos lakásáfa jövőjével kapcsolatos bizonytalanság, és ezzel összefüggésben a fejlesztők projektindítási kedvének megcsappanása lehet.

A kisebb, kevésbé tőkeerős irodaház-építők között is sokan kerültek nehéz helyzetbe, számos projekt már most óriási késésben van, több bejelentett fejlesztés pedig még el sem indult - állapította meg a szakember. Hozzátette, a kisebb projektek megvalósítása azért egyre bizonytalanabb, mert az amúgy is komoly létszámhiánnyal küzdő kivitelezői oldal az állami beruházásokat, valamint a tőkeerős fejlesztők nagyobb iroda- és lakóingatlan-projektjeit részesíti előnyben.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szerint az ipari és raktárépületek, sportlétesítmények és oktatási épületek kivitelezésének fontosságára hívta fel a figyelmet és hangsúlyozta, hogy e terület növekedése 2018-ban is meghatározó lesz. Tavaly a magasépítés teljesítményének emelkedése és az ipari épületek mellett a kulturális, oktatási épületek építésének növekedése is meghatározó volt - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a többi iparágat is jóval meghaladó cégalapítási adat is mutatja, hogy a magasépítés szárnyal, de a beruházóknak figyelniük kell arra, hogy valós szakmai háttérrel rendelkező kivitelezőket válasszanak.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©