Dübörög az építőgép lízing

Az építőgépek területe 30 százalék feletti növekedésével az egyik legjobban teljesítő szegmens a magyar lízingpiacon.

2018. szeptember 28.

Hozzávetőleg 11,1 milliárd forint értékben finanszírozták építőgépek beszerzését 2018 első felében a magyarországi lízingcégek, ami látványos, 33 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Magyar Lízingszövetség adataiból. Az új szerződések nagyjából 80 százalékát – 8,9 milliárd forint értékben – új gépek beszerzése céljából kötötték meg a vállalatok, miközben egy évvel korábban még csak a finanszírozott összeg 70 százaléka kapcsolódott új eszközökhöz.

A Lízingszövetség statisztikái szerint az új szerződések száma alig emelkedett az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest: 535-re nőtt a bázisidőszaki 524-ről. A frissen megkötött szerződések döntő többsége új eszközökhöz kapcsolódik darabszám szerint is.

A teljes hazai lízingpiac ugyanakkor 17,9 százalékkal növekedett az első fél évben a finanszírozott összeg alapján. A hazai lízingvállalkozások eszerint az idei év első hat hónapjában több mint 329 milliárd forintnyi kihelyezéssel segítették céges partnereiket a szükséges gépek/eszközök beszerzésében. Ezzel együtt a terület részesedése viszonylag kicsi a teljes piacon, hiszen 2018 első felében is nem egészen 3,4 százalékot ért el.

A Magyar Lízingszövetség értékelése szerint az építőgépek lízingpiacának dinamikus növekedése elsősorban az építőipar jó teljesítményével magyarázható. Az első fél évben az építőipari termelés 19,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A második negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 11,7, az egyéb építmények építésénél 6,9, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához mérten. Az építőipar árai az előző negyedévinél 2,3 százalékkal voltak magasabbak.

Világgazdaság, KSH

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©