Jól tartják magukat a panelházak

A panellakások továbbra is tartják népszerűségüket és árukat az ingatlan piacon. 

2020. február 06.

A Központi Statisztikai Hivatal 2019 első három negyedévének adatait összegző friss lakáspiaci jelentése szerint az eladott használt ingatlanok 53 százaléka családi ház volt. Tavaly az első kilenc hónapban a többlakásos épületben lévő nem-panel lakások piaci részesedése tovább csökkent 3 százalékkal, míg a panellakások aránya lényegében nem változott, maradt az egy évvel korábban mért 15 százalékon. Ráadásul a leggyorsabban a panellakások ára emelkedett: vidéken és a fővárosban egyaránt 22 százalékkal nőtt 2018 óta, miközben a nem-panel társasházi lakások 13, a családi házak átlagosan 3,7 százalékkal drágultak.

Csúcstartók a fővárosban és vidéken

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2019-re vonatkozó tranzakciós adatai szerint Budapesten a III. kerületi Kaszásdűlőn és az Aquincumi (Pók utcai) lakótelepen is volt példa 900 ezer forintot meghaladó négyzetméterárra. A főváros vonzáskörzetében, Budaörsön 650-700 ezer forint közötti csúcsokat láthatunk, míg a vidéki nagyvárosok közül Veszprém és Debrecen áll a lista élén 600-650 ezer forint közötti top négyzetméterárakkal. Minden idők rekordját egy Újpest városközponti, 34 négyzetméteres lakás tartja a panelkategóriában: az ingatlan 35 millió forintért cserélt gazdát még 2018 végén. Úgy tűnik, a csúcs idén nem lesz veszélyben.

„A panellakások esetében továbbra is extrémnek tűnik az egymillió forintot meghaladó vagy azt megközelítő négyzetméterár. Egy ilyen tranzakció oka általában egyedi élethelyzet, vagy a helyszínhez való szoros kötődés lehet. Emellett feltűnő az is, hogy a legkisebb – általában garzon – lakások érik el ezt a szintet. A kínálat ezekből alacsony, így a kereslethez képest igazi hiánycikket jelentenek. Bár a panelek iránti jelentős kereslet magasan tartja az árukat, és ezek a lakások kelnek el a leggyorsabban, nagy kiugrásokra a közeljövőben már nem kell számítanunk. A lakáspiacot jellemző lassuló árnövekedés, a látható korrekció talán először a panellakásokat érte el ” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A lakáspiaci válságot követő kilábalás kezdetétől napjainkig a lakótelepi lakások drágultak a legnagyobb mértékben. Ennek oka leginkább az, hogy viszonylagosan alacsony áruk miatt sokak számára váltak ideális befektetési célponttá. A lakótelepek gyakran a városközponthoz közel találhatók, tömegközlekedéssel jól megközelíthetők, így nem nehéz bérlőt találni a mai igényeknek is megfelelő belső elrendezésű lakásokra. Ráadásul a panelprogram keretében felújított, egyedi mérős, jó állapotú lakásokat ma már nagyjából annyiért lehet kiadni, mint a hasonló fekvésű és méretű téglalakásokat. Kijelenthetjük, hogy a panel piaci pozícióját tekintve képes volt a megújulásra.

Paneltörténelem

Magyarországon 60 éve, 1959-ben adták át az első panelházat Dunaújvárosban, az akkori Sztálinvárosban. A kísérleti lakásokat országszerte 788 ezer követte, otthont biztosítva kétmillió embernek. A lakásállományhoz viszonyítva a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében épült (nagyjából minden negyedik lakóingatlan), míg Budapesten ez az arány 20 százalék körüli. Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Fejér megyében éri még el a 15 százalékot. Ezeket a házakat eredetileg 30-50 évre tervezték, de ma is kiszolgálják lakóikat.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©