Márciusban lassult a hazai építőipar növekedésének sebessége

A szakértők szerint ez nem megtorpanás, még van potencia az ágazatban.

2018. május 11.

A korábbi hónapok kétszemjegyű bővülése után az év harmadik hónapjában csupán 1,4 százalékkal emelkedett éves összevetésben a magyar építőipar termelése. Az elemzők a kivitelezői kapacitáshiányt és a kedvezőtlen időjárási körülményeket okolják. Megtorpanásról nincsen szó.

Takarékbank

Horváth András, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy Budapesten az első negyedévben 6 irodaházat terveztek átadni, de ebből csak 2 teljesült, ráadásul jelentős csúszásokkal kell számolni szinte minden megkezdett építkezésnél. Az elemző ugyanakkor a rendelésállományok alakulásának és a kedvező időjárás visszatérésének köszönhetően áprilisban ismét az ágazat érdemi erősödésére számít. 

Az épületek építésére 83 milliárd forintért kötöttek új szerződéseket márciusban, így a szerződésállomány értéke éves alapon 5 százalékkal, 435 milliárd forintra emelkedett. Az egyéb építmények kategóriában 121 milliárdnyi új szerződést írtak alá. Az év első negyedének végéig 3394 új lakást adtak át, 65 százalékkal többet az egy évvel korábbihoz képest. Lakásépítési engedélyt 9850-et adtak ki, ami 3 százalékos időszaki emelkedést mutat. 

Az év egészében az építőiparban 20 százalék körüli éves növekedéssel számol 2018-ban, figyelembe véve, hogy a 2017-es év eredményei eleve erős alapot jelentenek.

ÉVOSZ

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a 2017-es magas bázis adatok miatt és az építőipar rendkívül magas rendelésállománya miatt - ami 80 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - az ágazat termelési volumenének márciusi 1,4 százalékos emelkedésénél nem lehet megtorpanásról beszélni.

A magyar építőipar kapacitása véges, csak annyi munkát vállal fel, amit határidőben, jó minőségben el tud végezni, ráadásul azzal is tisztában kell lenni, hogy az építőipar bővülése egy ponton túl már nem növelhető tovább – mutatott rá a szakember. A szövetség mindezekre tekintettel az építőipar termelésében idén továbbra is 12-15 százalékos növekedésre számít, 3000 milliárd forintos értékben.

Koji László arról is beszámolt, hogy az építőipar most három nagy problémával küzd: a gépesítettség alacsony színvonala, a foglalkoztatott munkaerő alacsony hatékonysága és az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs 2020. január 1-je utáni helyzetének rendezetlensége. 

Nincs szó megtorpanásról - A békásmegyeri piac épülő új csarnoka a III. kerületi Heltai Jenő téren 2018. május 9-én (illusztráció)

K&H Bank Zrt.

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője megjegyezte, hogy bár az építőiparban márciusban csupán 1,4 százalékos volt a bővülés, az év első negyedévében azonban már 19 százalékos. A részletes adatokból kiderül, hogy 2016 novembere óta idén márciusban fordult elő először, hogy az építőipar új szerződéseinek volumene 7,1 százalékkal csökkent éves összevetésben.

Az új szerződésekből és a teljes szerződésállományból pedig az is látszik, hogy a beruházók igyekeznek befejezni a már bevállalt munkákat és az újakkal óvatosabban bánnak, részben a kapacitáshiány miatt. Az elemző mindez abból is látható, hogy drágábbak lettek az építkezések, az építőipari termelői árak jelentősen, 8,2 százalékkal emelkedtek az első negyedévben. 

Az elemző a legfrissebb adatok alapján továbbra is arra számít, hogy az idén 10 és 20 százalék között emelkedhet az ágazat termelésének volumene.

Market Építő

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek küldött nyilatkozatában közölte, a számok azt mutatják, hogy a kedvezőbb finanszírozási környezetnek, és a keresleti piaci kilátásoknak köszönhetően elindultak a válság éveiben elmaradt beruházások, felújítások, az elöregedett gépparkok cseréje.

A szakember szerint az első negyedévben az építőipar árai az előző negyedévihez képest 3,3 százalékkal emelkedtek, ehhez hozzátartozik az építőanyagok, illetve a munkaerő költsége.  Várakozásai szerint a piaci környezet kedvezni fog a kapacitások koncentrációjának, ami elengedhetetlen az építőiparban szükséges hatékonyságnöveléshez.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©