Uniós kasszazárási menetrend

Idén futnak ki az előző uniós költségvetési ciklushoz kapcsolódó pályázatok. Megkérdeztük a szakértőt, milyen határidőkre kell figyelniük az érintetteknek.

2015. február 12.

2015-ben futnak ki azok az uniós pályázatok, melyek még a 2007-2013-as költségvetési ciklushoz kapcsolódnak, hogy végleg átadják a helyüket az új ciklus pályázatainak. Szakértő segítségével jártuk körbe az uniós kasszazárást.

Az uniós pályázatokkal érintett cégek számára nemcsak a Valentin-nap miatt lehet izgalmas február második teljes hétvégéje, ugyanis 15-e az utolsó határidő, ami után pályázati kiírások már nem hirdethetőek meg az előző ciklus terhére. Kivételt csak a kormány vagy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előzetes hozzájárulását megszerző pályázatok kapnak, jellemzően csak kiemelt projekteknél.

A 2007-2013-as költségvetési időszak pályázati kiírásaira várhatóan 2015. március végéig lehet pályázni. Az újabb fontos mérföldkő ezt követően már Húsvét utánra esik, április 15-e a kötelezettségvállalások megtételének határideje. Ezután már csak szintén csak a kormány és a már említett a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előzetes hozzájárulásával lehet kötelezettséget vállalni. A szerződéskötések határideje következő hónap, azaz május 15-e. Az idei nyár kiemelt projektek ajánlattételeinek határideje lesz, így itt még labdába rúghatnak például a gépbeszerzéseknél érintett cégek.

Az utolsó határidő december 31-e, eddig kell megkapják az elvégzett munkáért, vagy éppen a leszállított munkagépért a kifizetést a cégek a most megkötött szerződéseknél, így 2016-ban már nem lehet teljesítéseket elszámolni.

Év végéig mindenki a pénzéhez jut (illusztráció)

Zárási tudnivalók

Jó hír a tartaléklistán szereplő cégeknek, hogy a költségvetési ciklus zárásásakor a tartaléklistákat is áttekintik a hatóságok. Itt olyan cégek pályázatai parkolnak, amik érvényességük ellenére lemaradtak a támogatásokról. Így ha közben egy korábban sikeres pályázót kizártak, vagy visszalép, vagy a támogató eláll a szerződéskötéstől (pl., mert mégsem tudja a szükséges önerőt igazolni) a tartaléklistán lévők is lehetőséget kapnak, hogy uniós támogatáshoz jussanak. A támogatottak köréből viszont nem nehéz kicsúszni, ha valaki 90 napja nem tudja igazolni a köztartozás-mentességét, megszüntetik a támogatási szerződésüket. A zárás során ugyanis ezt is ellenőrzik.


A cikk megírásában segítségünkre volt Dr. Kocsis Anita Dominika, az uniós támogatásokból megvalósuló pályázatok és közbeszerzések szakértője. Ha maradt kérdése a témával kapcsolatban, írja meg nekünk, és mi továbbítjuk számára.
 

Fotó: Thinkstockphotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©