Új rekord az önvezető szállítóeszközök terén

2 milliárd tonnányi megmozgatott anyagnál járnak a Caterpillar önvezető teherautói.

2020. május 19.

Újabb fontos állomáshoz érkezett a Caterpillar az önvezető szállítóeszközök terén, ugyanis a közelmúltban átlépte a 2 milliárd tonnát a Cat® MineStar™ Command for hauling rendszer használatával szállított anyagok mennyisége. Az 1 milliárd tonnás határ 2018. novemberi elérése óta a Caterpillarnak mindössze 16 hónapra volt szüksége a szállított volumen megduplázásához.

„Kicsivel több mint hat év alatt teljes biztonsággal mozgattunk meg 2 milliárd tonnányi anyagot, így versenytársainknál jóval gyorsabban értük el ezt az álomhatárt. Az új mérföldkő túlszárnyalása egyben azt is igazolta, hogy a Command for hauling a kereskedelmi forgalomban elérhető leghatékonyabb megoldás, melyre egyre inkább felfigyel a bányászati ágazat” – mondta Sean McGinnis, a MineStar Solutions termékmenedzsere.

A Command for hauling 2013-as kereskedelmi bevezetése óta a Caterpillar folyamatosan faragta le a rendszer telepítéséhez szükséges időt. „Mind több munkaterületen alkalmazzunk a Command rendszert, emellett mára gyorsabban is vagyunk képesek telepíteni, így egyre több ügyfelüknek van lehetősége megtapasztalni az önvezető szállítójárművek által a munkabiztonság és termelékenység terén nyújtott előnyöket” – tette hozzá Sean McGinnis, aki a Caterpillar-ügyfelektől kapott visszajelzésekben látja a Command for hauling sikerének egyik kulcsát.

„A Caterpillar azért is ért el kiemelkedő sikereket a Command rendszer elterjesztésében és a kitűzött eredmények elérésében, mert meghallgatjuk az ügyfeleinket, és partnerként tekintünk rájuk. Ők határozzák meg a különféle jellemzőket, funkciókat, sőt, még az önvezető járművek típusát is, amelyekre a tevékenységeikhez szükségük van.”

Az utóbbi hat év folyamán a MineStar Solutions lankadatlanul gyűjtötte a tapasztalatokat az önvezető megoldásokkal kapcsolatban – ráadásul nemcsak a szállítójárművek, de az önvezető dózerek, fúróeszközök és a mélyművelésű bányákban használt rakodógépek terén is. „A MineStar páratlan szakértelemmel és felkészültséggel rendelkezik az iparágban. Azon túl, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a rendszer kiépítésével kapcsolatban, mára megbízható tanácsadóként tekintenek ránk azok a bányák, melyek ki kívánják használni az önvezető megoldásokban rejlő lehetőségeket. Miután meghallgatjuk az igényeiket, közösen dolgozzuk ki az adott bányaüzem számára ideális megoldásokat.” – fogalmazott John Deselem, a cég önvezető üzemeltetésért felelős vezetője.

Napjainkig a Caterpillar 276 önvezető tehergépkocsija állt üzembe, és e szám egyre növekszik. „Szemernyit sem vesztett lendületéből az önvezető bányászat előretörése. Több olyan jelentős bányavállalattal is futnak közös projektjeink, melyek vagy ki kívánják terjeszteni a már meglévő önvezető rendszereiket, vagy újakat szeretnének kiépíteni” – árulta el Sean McGinnis.

A Caterpillar önvezető flottája Cat 789D, 793D, 793F, 797F, illetve Komatsu 930E típusú teherjárművekből tevődik össze, a Cat 794 AC önvezető elektromos tehergépkocsi pedig még idén kész lesz az első bevetésre. A Command rendszerrel felszerelt teherautók eddig 67,6 millió kilométert tettek meg, mindezt egyetlen munkaidő-kiesést okozó baleset nélkül.

„A Command for hauling már bizonyította hasznosságát a bányaipari ügyfelek számára, és ezt tükrözi az is, mennyire gyorsan érte el a Cat önvezető flottája a mostani mérföldkövet. Közben a flotta gyorsan gyarapodik, a termelés üteme pedig meredeken növekszik, mialatt a bányavállalatok komoly előnyre tesznek szert a tehergépkocsik hatékonysága, kihasználtsága, a mérsékelt költségek és az összehangolt működés révén” – jelentette ki a termékmenedzser.

Caterpillar sajtóközlemény

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©