33 milliárd forintos útfelújítási program indul

Összesen mintegy 1200 kilométeren kezdődik útjavítás az országos közúthálózaton idén és a jövő év első felében.

2013. november 02.

Napokon belül megindulnak a munkaterület átadások a kivitelezői szerződések aláírása után a nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetését célzó programban. A 33 milliárd forintos keretösszegű beavatkozások első ütemében minden megyében még idén megjelennek a munkagépek.

Október utolsó hetében összesen 252 kilométer útfelújításhoz kapcsolódó szerződést ír alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőkkel. November első napjaiban további mintegy 270 kilométerre vonatkozóan köttetnek meg a kivitelezési megállapodások. Így a következő napokban és hetekben az ország valamennyi megyéjében munkaterületet ad át a közútkezelő az útfelújításokhoz. A beruházások legkésőbb jövő tavasszal azokon a szakaszokon is befejeződnek majd, amelyeken már csak 2014-ben kezdődhetnek meg a munkálatok.

leányfalu 02

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár beszél az útfelújítási programmal kapcsolatos sajtótájékoztatón 2013. október 27-én, Leányfalun (NFM)

Az engedélyhez nem kötött beavatkozások országszerte összesen 287 kritikus állapotú szakaszon, több mint 520 kilométeren javítják majd tartósan az útállapotokat.  A fejlesztések a térségi elérhetőség és a közlekedésbiztonság javítását, a fenntarthatóságot szolgálják az adott helyszínen leghatékonyabban alkalmazható technológiai megoldással.

A szakminisztérium jóváhagyásával összesen mintegy 1200 kilométeren végeznek el beavatkozásokat az országos közúthálózaton idén és a jövő év első felében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes körű felújításokat is beleértve 122 milliárd forintot fordíthat a legrosszabb állapotú, legforgalmasabb szakaszok rendbetételére 2013-2014-ben. A programokban érintett utak hosszú évekig biztosan megfelelő minőségben állnak majd a közlekedők rendelkezésére.

A kiválasztott útszakaszok térképen:

Útfelújítás térkép 01

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A kép forrása: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fotó: Bartolf Ágnes, a térkép forrása:  Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©