Egy egész lakótelepet építenek át Franciaországban

Egy Párizshoz közeli településen Jurij Gagarin szovjet űrhajósról elnevezett lakóteleptől vettek búcsút augusztus végén. Ökolakóparkká építik át a komplexumot.

2019. szeptember 05.

Lakók és városvezetők ünnepélyes körülmények között vettek búcsút augusztus végén a Párizshoz közeli Ivry-sur-Seine település Jurij Gagarinról elnevezett lakótelepétől, a Francia Kommunista Párt egykori nemzetközi kirakatától, amelyet szeptemberben teljesen lebontanak és egy ökolakóparkot építenek a helyére.

Gagarin avatta fel

A szovjet űrhajós, az első ember a világűrben, személyesen avatta fel 1963-ban az egyik legemblematikusabb francia elővárosi lakótelepet. A T-alakú, 13 emeletes épületegyüttes a francia munkásvilág és a 1960-as évek modern komfortjának jelképe lett. 

"Nehéz volt a döntés, de a lakókkal való egyeztetés előzte meg" - mondta a francia hírügynökségnek Romain Marchand, a Párizs délkeleti határán elterülő 60 ezer lakosú Ivry-sur-Seine alpolgármestere.

A lakótelep tündöklése és hanyatlása

"A fürdőszoba, a konyha, a lift. Ezek új dolgok voltak nekünk. Soha nem volt korábban ilyen komfortunk" - idézte az AFP Jacqueline Spirót, aki szüleivel együtt a lakótelep lakóinak első nemzedékéhez tartozott, amikor még családias hangulat uralkodott a környéken. 

"Igazi élet volt a telepen. Mindenki ismert mindenkit, átjártunk egymáshoz, olyanunk voltunk, mint egy nagy család" - idézett a hírügynökség egy másik lakót, akinek a lebontás a "világvégét" jelenti. 

Az 1970-es évektől kezdve a Párizs környéki ipartelepek bezárásával és a munkanélküliség megjelenésével egyre több lett a lakótelepeken a közbiztonsági probléma.

Néhány évvel később pedig más elővárosi lakótelepekhez hasonlóan a Gagarin is a hátrányos helyzetűek környékévé vált, ahol a lecsúszás veszélye fenyegette a lakókat. A városvezetés szerint az utóbbi években teljesen megszűnt a lakótelep vonzereje, az emberek már nem akartak odaköltözni. 

A lakótelep látképe

Ökolakópark

A Gagarin lakótelep helyén épülő ökolakóparkba a városvezetés inkább a középosztályhoz tartozó családokat kíván elhelyezni, de a lakások harmada szociális bérlemény lesz szerény bérleti díjjal, ami tényleges vonzerőt jelenthet Párizs környékén, ahol folyamatosan nőnek az ingatlanárak és a lakbérek.

A lebontás hírének bejelentése óta csaknem 380 család költözött el a lakótelepről, amelynek helyén a tervek szerint 1400 új lakás épül fel egy új lakóparkban. A lakótelep lebontása - ellentétben más régi francia lakótelepekkel - nem robbantással történik, hanem egy 16 hónapra tervezett átépítés keretében.

A Good Bye Gagarin! című búcsúnap ünnepi beszédekkel és zenével kísért piknikkel telt, este pedig az 1960-as évekre emlékeztető utcabált rendeztek a telepen. 

Forrás: MTI

Fotó: Thesundaily.my

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©