Hazai céges hírek

Tovább nőtt a hazai építőipari cégek száma idén, emelkedett a Masterplast árbevétele, Mapei pedig építőipari szakembereket díjazott.

2020. február 28.

Tovább nőtt a hazai építőipari cégek száma, nőtt a Masterplast árbevétele, Mapei pedig építőipari szakembereket díjazott.

Januárban is nőtt az építőipari cégek száma

Az építőipari cégek számának növekedése 2020-ban sem állt meg, annak ellenére, hogy 2019 végén az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt - közölte az Opten céginformációs szolgálat február végén.

Az MTI-nek küldött közleményben kiemelték, hogy az idén januárban az építőipari cégek száma kiemelkedő mértékben növekedett, adataik szerint 475 céget alapítottak, 402 céget pedig töröltek. Az ágazati cégszám növekedése folytatódott, ezzel több mint 54 ezer cég működik a szektorban.

Az Opten elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy 2019-ben 21,7 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene, a növekedés év végére lassult, novemberben és decemberben már 10 százalék alá csökkent a bővülés üteme, a cégalapítási számok ugyanakkor továbbra is meghaladják a törölt cégek számát.

A céginformációs szolgálat adatai szerint januárban 93 felszámolás indult építőipari céggel szemben, ami kiemelkedő érték az előző hónapokhoz képest, utoljára 2016-ban kúszott 100 fölé a havi ágazati felszámolási mutató. Januárban 97 építőipari cégnél végelszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke.

Az Opten szerint az a tény, hogy ennyi vállalkozó szeretné megszüntetni a cégét, nem feltétlen jó hír, de az, hogy ezt saját kezdeményezésre, rendezett körülmények között teszik meg, mindenképp figyelemre méltó, az ágazat fehéredésére utal.

Az Opten cégfluktuációs indexe - egy év alatt alapított és törölt cégek összege elosztva az év elején működő cégek számával - januári értéke átlagosan 20 százalék körül mozgott az építőiparban, alacsonyabb volt a mutató Győr-Moson-Sopron, Békés és Bács-Kiskun megyékben, magasabb fluktuációt mértek Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Emelkedett a Masterplast árbevétele

A Masterplast konszolidált árbevétele 7 százalékkal 25,151 millió euróra nőtt a tavalyi negyedik negyedévben, a csoport 660 ezer euró adózott eredményt ért el, ami 45 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál - közölte a társaság február végén a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az építőanyagokat, elsősorban homlokzati hőszigetelőket gyártó vállalat 2019-ben 107,134 millió euró árbevételt ért el, ami éves összevetésben 10 százalékos növekedés, 4,819 millió eurós adózás utáni nyeresége 45 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A társaság jelentősebb piacai közül Magyarországon 12 százalékos volt a bővülés a tavalyi negyedik negyedévben, és 20 százalékos egész évben, míg az exportpiacokon 10 százalékkal nőtt a forgalom a tavalyi évben.  

Az utolsó negyedévben a csoport kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 1,275 millió euró volt, 23 százalékkal nőtt, míg 2019-ben az EBITDA 20 százalékkal 7,268 millió euróra emelkedett.

A társaság építőipari környezetre vonatkozó várakozásai továbbra is pozitívak, dinamikus piaci növekedésre számítanak. A jelentés szerint a magyar lakásépítési piacon csökkenő újlakás-építési számok mutatkoztak, illetve az építőipar teljesítményére továbbra is nagymértékben rányomta bélyegét a munkaerőhiány, ami nem csak ágazati, hanem országos probléma.

A szakemberhiány miatt a lakó- és irodaépületek esetében csúszások vannak, amit a visszaesett átadási szám is igazol. Az év végével lezárult áfakedvezmény visszavonása hatással van az új beruházások indítására, míg a nyáron indult kibővített családi otthonteremtési kedvezmény (csok) sok új lehetőséget hozhat a felújítási piacon.

A Masterplast részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 782, a legalacsonyabb 670 forint volt.

A Mapei standja egy korábbi Construma kiállításon

Építőipari szakembereket díjazott a Mapei

A Hotel Spirit Sárvár törökfürdőjének burkolati munkájáért Dinesz Árpád pilisborosjenői burkoló szakember nyerte el a Mapei Kft. által az építőipari szakma társadalmi elfogadottságának növelése érdekében 2015-ben alapított Mesterek Mestere 2019 Díjat – tette közzé az építőipari segédanyagokat gyártó, és -forgalmazó vállalat február közepén.

A közlemény szerint a Mesterek Mestere díjra 32 érvényes pályázat érkezett, közülük független, szakmai zsűri választotta ki a nyertest. A közönségszavazás díjának nyertese Vér Lajos dányi szakember lett.

A Mapei Kft. 1991-ben jött létre az osztrák Mapei GmbH alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. A társaság Sóskúton egy 7500 négyzetméter összterületű gyárat és raktárat üzemeltet, Magyarországon 191 munkavállalót foglalkoztat. A Mapei csoport a világ 5 kontinensén 35 országban tevékenykedik, 81 leányvállalatból és 70 gyártóegységből áll.

Korábbi közlés szerint a Mapei Kft. árbevétele 2019-ben meghaladta a 19,77 milliárd forintot, ami 20,17 százalékos növekedés 2018-hoz képest. A társaság belföldi árbevétele 19,6 százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez képest, 19,43 milliárd forintot tett ki.

Forrás: MTI

Fotó: Masterplast.hu, Mapei Kft.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©