Nyitjuk a kapukat - Magyarország legnagyobb építőgép-kiállítása
2017. augusztus 14.
Kövesdy Gábor (Magyar Építő Fórum) : Egy nemrég megjelent interjúban Csorba Kázmér, az ÉBSZ elnöke azt mondta, hogy ez a kiállítás szinte egyedülálló Európában. Miben egyedülálló?
Csizmazia Krisztián: Alapvetően az életszerű tesztlehetőségekben, amely minden olyan látogató számára hozzáférhető, aki rendelkezik gépkezelő-jogosítvánnyal.
K. G.: Ebben az iparágban nemzetközi példák alapján nagyobb kiállításokat és vásárokat akár gyakrabban is meg lehet tartani. Miért csak háromévente van ÉBSZ kiállítás Magyarországon?
Cs. K.: Akár a Baumát, Batimatot vesszük, vagy akár a tengerentúlról a Conexpót, ott más léptékek vannak. Jelentősen nagyobb a közönség, a látogatói szám, aki érdekelt a témában, és természetesen más a gyártók száma is, akik jelen vannak a piacon és szívesen kiállítanának. Itt viszonylag korlátozott keretek állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a cégek képviseltessék magukat, de így 2-3 évente újdonságokkal tudnak fellépni a porondra, és bemutatni az új terméket, szolgáltatásokat, legújabb technológiákat, amik a legrelevánsabbak a hazai piac résztvevőinek.
K. G.: Mekkora részét fedi le a szűken vett építőgépes ágazatnak a kiállítók köre?
Cs. K.: Ha az építőgép-forgalmazókat tekintjük, akkor állíthatjuk, hogy a forgalmazók 90-95%-át, akik hazánkban jelen vannak pillanatnyilag. Akik nem állítanak ki, azok pedig kijönnek mint látogatók. Így kijelenthető, hogy a szakma szinte minden fontos szereplője itt van a kiállításon, aki a gépforgalmazásban részt vesz és részt vállal.
K. G.: Mi az, amit biztosan mindenki meg fog nézni a kiállításon?
Cs. K.: Mindig nagy érdeklődésre tart számot a gépshow. Nemzetközi szinten is elismert gépkezelőket hoznak ide, akik ezeket a hatalmas gépmonstrumokat úgy táncoltatják, mintha egy kis balerina táncolna zenére, és kísérik megfelelő ismertetővel ezeket az attrakciókat.
Másrészt amit szeretnénk kiemelni, az az ország legjobb gépkezelői címéért folytatott verseny, aminek egészen szépen halad a szervezése. Nagyon sokan jelentkeztek, regisztráltak. Öt kategóriában indítjuk el ezt a gépkezelői versenyt. Ezt szeretnénk egyre magasabb nívón és egyre szervezettebb keretek között megrendezni.
A harmadik, a géptesztek, mindig viszik a prímet a rendezvényen, erre a legfogékonyabbak a látogatóink. Emiatt jönnek el legszívesebben erre a rendezvényre, életszerű körülmények között tudják tesztelni a munkagépeket; egy időben, egy helyen, egymás mellett akár 5-6 gyártónak a termékeit is.
K. G.: Vannak-e alulreprezentált gépcsoportok? Tehát mondjuk előfordul-e olyan, hogy több kiállító otthon hagyta egyfajta géptípusát vagy a kínálat jelentős részét? Tehát mondjuk kotró rakodóból szinte alig jön gép.
Cs. K.: A piac változik, és míg korábban mondjuk, jól rátapintottál, kotró rakodó jelentette markánsan a legjelentősebb eladott építőgép-darabszámot, ez csökkenőben van, és inkább specializáltan jelennek meg. Ami például nagyon nagy hangsúlyt kap a jelenlegi gépteszteken, az a minikotró. 2017-ben tizenegy minikotrót hoznak ki a gyártók tesztelésre.
K. G.: Mi az oka ennek?
Cs. K.: Az oka szerintem magában a munkában lehet, hogy ki hogyan és miképp tudja vállalni a feladatokat. Míg korábban egy géppel próbáltak minél több munkamenetet megoldani, most specializálódhatnak valószínűleg a vállalkozók, és ennek megfelelő gépet vásárolnak a hatékonyság növelése érdekében.
K. G.: Vannak-e kapcsolódó iparágak, amelyek jelenléte fontos lenne, még sincsenek itt (esetleg lízing, biztosító, hogy csak néhányat mondjak.)
Cs. K.: Mi úgy látjuk, hogy megjelennek a kapcsolódó iparágak képviselői. Nem biztos, hogy kiállítóként jönnek el, lehet, hogy csak látogatóként, de eljönnek, így például a biztosítók és lízingtársaságok képviselői is. Akik az építőgép-értékesítési piacon érintettek, részt vesznek, azoknak megkerülhetetlen az esemény, jelen vannak, nap mint nap kijönnek a rendezvényre. Terveink szerint összehozzuk, leültetjük a bérbeadókat egy kerekasztal-beszélgetés erejéig és ugyanez a tervünk a finanszírozásban résztvevő szereplőkkel. És nem feledkezhetünk meg persze az építőgépesítés, gépkezelés oktatásának témaköréről, itt is szeretnék aktívan bevonni a területen dolgozókat. Biztos vagyok benne, hogy a kiállítói standokon is találnak olyan szakembereket a látogatók, akik ezekkel a területekkel közvetve vagy közvetlenül foglalkoznak.
K. G.: Térjünk át a látogatókra. Milyen arányban jönnek szakmai kiállítók és egyszerű érdeklődők? Tehát például jó program, hogy jön a gyerek apukával nagy gépeket nézni. Meg lehet mondani, hogyan néz ez ki mondjuk százalékos arányban?
Cs. K.: Igen, ezt vizsgáljuk minden egyes alkalommal. Azt lehet mondani, hogy 70-75%-ban szakmai látogatók jönnek a rendezvényre. Egyébként is feladata a szövetségnek, hogy a szakma a kiállításon keresztül minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, nem szakmai közönséget is bevonjon. Persze bizonyos keretek között, mert mégiscsak egy szakmai rendezvényről beszélünk, ahol a vevők és az eladók találkoznak.
K. G.: 25% egyszerű érdeklődő. Úgy gondolom, ez magas szám.
Cs. K.: Milyen szempontból, melyik a magas, mi a cél?
Vizsgáljuk a piac nagyságát először! Ha megnézzük a piacon érintettek létszámát, az nem nagyobb, mint 10-15 000 fő. Itt, ezen a rendezvényen megjelenik közel 3000 ember a szakmából, azaz hozzávetőlegesen 30%-a vesz részt ezen a kiállításon.
Hogyha a kiállítókat is beleszámoljuk, akkor ez még magasabb arányt képvisel. Az, hogy a 25% nem szakmai látogatót alacsonynak vagy magasnak tekintjük, ez szerintem önmagában nem árul el feltétlenül sokat, a célok tükrében kell azt megvilágítani. Egyébként éppen a szövetség kiemelt feladata az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben a szakmában, az építőgéppiacban.
K. G.: A gépshow nagy attrakció, biztos, hogy a gyerekeknek is óriási élmény.
Cs. K.: Így van. Megnézhetik közelről, megfoghatják, beleülhetnek az álló gépekbe, közelről láthatják a kis játékaikat nagyban. Ez óriási impulzus lehet számukra, ami a későbbiekben a szakma felé terelheti őket a pályaválasztásuk során. Nem beszélve arról, hogy mennyire fontos, hogy az utánpótlást már most elkezdjük csalogatni ebbe az iparágba, legyen az gépkezelő, legyen az technikus, mérnök vagy bármilyen szakember, aki a későbbiekben segítheti az építőgépesítési piac működését. Ezért fontos az, hogy minél több gyereket is kihozzanak, és megmutassák nekik a gépekben rejlő szépséget.
K. G.: Ha már itt tartunk, beszéljünk egy kicsit a szórakoztató programokról.
Cs. K.: Bátran állíthatom azt, hogy kiemelkedő programsorozatot hoztunk létre a 2017-es építőgép-kiállításra. Csütörtökön viszonylag nyugodtabb, lazább keretek között, pénteken egyre több program van, és szombaton szinte folyamatosan egész nap. Hogy párat megemlítsek is, a Stihl Timbersports Show nagyműsora fog eljönni a péntek délutáni órákban. A szombati napon például olyan egyedülálló Ariel Silk légtornászshow-t rendezünk a gépshow területén, ami sehol máshol nem volt még ilyen formában: munkagép emeli magasba a két gyönyörű táncosnőt, egy hatalmas gépmonstrumról függve tartják meg bemutatójukat. Itt lesz még a Flip Track akrobatashow, ebben a monumentális attrakcióban akrobaták egy látványos koreográfia keretében mutatnak be lélegzetelállító csavarokat, szaltókat. Bevonják a gyerekeket, a szülőket is, akik szeretnék kipróbálni ezt a 12 méteres speciálisan rugalmas légszőnyeget. Street Generation Show és a Hegeshow extrémsport bemutatójában, világbajnok atléták és nemzetközi szintű bringások gravitációt meghazudtoló mozdulatokkal, attrakciókkal kápráztatják el a közönséget. Nagyon sok színes, mozgalmas, intenzív program lesz még, ahol lehetséges, megpróbálják bevonni a látogatókat, és persze az építőgépek sem maradnak szerep nélkül.
K. G.: Hadd térjek vissza még egy kérdéssel a szakmai részhez. Arra lennék kíváncsi, hogy milyen számban vannak jelen praktikusan a gépkezelők, vagy ki lehet jelenteni, hogy ez egyértelműen a kereskedők kiállítása?
Cs. K.: Azt látjuk, hogy egyre nagyobb számban jelennek meg a gépkezelők. Növekvő számban hozzák el az építőipari vállalkozók a gépkezelőiket erre a rendezvényre, hogy megfelelő döntést tudjanak hozni egy-egy gépvásárlás során. Nem a gépkezelő dönti el, de nélkülözhetetlen, hatékonyságot növelő, befolyásoló döntéseket segíthetnek elő tesztelést követő gyakorlati tapasztalatukkal.
A gépbeszerzők ráébredtek arra, hogy ez egy óriási lehetőség, hogy mennyi időt és energiát spórolhatnak meg maguknak, és mennyivel jobb döntést tudnak hozni, hogyha egy ilyen rendezvényen végigpróbálják a gépkezelőikkel az adott építőgép-kategória gépmonstrumait.
K. G.: Miben méritek majd a rendezvény sikerességét?
Cs. K.: Az első szám az, hogy hány kiállító lesz, és mekkora területen fogunk megjelenni. Hogy mennyire volt vonzó a korábbi évek tapasztalati alapján, hogy működik a piac, mennyire szeretnének kiállítani. Úgy látjuk, hogy ez most rendkívül sikeres lesz. Ez lesz a legnagyobb rendezvényünk a 2008-as válságot követően.
A másik oldal, hogy maga a rendezvénynek a megvalósítása során mit érünk el. Mennyire lesznek sikeresek a géptesztek, mennyire fog működni a gépkezelői versenyünk, mennyien fognak kilátogatni, milyen magas lesz a szakmai látogatottsága a rendezvénynek.
A harmadik legfontosabb talán az, hogy valójában hogy érezték magukat a látogatók, mennyire szeretnének majd visszatérni a következő rendezvényre, mit találtak jónak, esetleg egy pozitív kritikával, hogy mit szeretnének, ha a jövőben változtatnánk rajta. Illetve a kiállítói oldalról, hogy ők mennyire tartották sikeresnek ezt a kiállítást, mennyire tudták megfelelően prezentálni piaci súlyukat, jelenlétüket, új termékeiket, technológiáikat, hogyan sikerült ápolni a régi szakmai kapcsolatokat, és természetesen, hogy mennyi eladást tudtak előkészíteni vagy ott a helyszínen lebonyolítani.
K. G.: Köszönjük az interjút!
Cs. K.: Köszönöm a lehetőséget, várunk minden kedves érdeklődőt szeptember 14. és 16. között a tököli reptéren.
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?