Hazai és külföldi szállodafejlesztések

Budapesten történelmi épület újul meg szállodaként, Párizsban nagy múltú szállodát újítottak fel. 

2018. július 19.

Budapesten történelmi épület újul meg szállodaként, Párizsban nagy múltú szállodát újítottak fel. 

Budapest – Párisi Udvar Hotel

Az év végére elkészül a Párisi Udvar Hotel Budapest épülete, és a tervek szerint megkezdődik a próbaüzem – derült ki július közepén a létesítmény sajtóbejárásán.

A belvárosban, a Ferenciek terén álló műemlék épület felújítása során befejezték a kerámia díszítésű homlokzat restaurálását, az állványokat egy kisebb rész kivételével már eltávolították. Megújult az épület egyik nevezetessége, a kristálykupola is.

A hotel 110 szobás lesz, 18 lakosztállyal, valamint két tetőkertes, körpanorámás luxuslakosztállyal. A földszinten és a félemeleten üzleteket, éttermeket, kávézókat alakítanak ki, az első szinten spa, wellness és fitness szolgáltatások várják a vendégeket.

A műemléki védettség alatt álló épületet eredeti állapotának megfelelően újítják fel. A kivitelező Market Építő Zrt. a műemléki előírásoknak megfelelően végzi a felújítást. A restaurált homlokzati felület 3000 négyzetméteres, a munkálatok során csaknem 10 ezer elemet építettek be a tönkrement darabok helyére. A felújításban 41 szakrestaurátor is részt vesz.

Az építkezés következő szakaszában a belső munkálatokon lesz a hangsúly. A tervek szerint novemberben már a Ferenciek terét is visszaadják a forgalomnak. A beruházás összköltsége 13,1 milliárd forint. A szállodát a Mellow Mood Hotels üzemelteti majd, és a The Unbound Collection by Hyatt lánc tagjaként fog működni.

Mellow Mood cégcsoport 12 szállodát birtokol, illetve üzemeltet Budapest frekventált területein. A Hyatt cégcsoport Unbound brandje különleges helyszíneken és épületekben lévő felső kategóriás és luxus hoteleket tömörít.

A sajtóbejárás résztvevői a felújítás alatt álló fővárosi Párisi Udvar tetején 2018. július 11-én. 

Párizs - Lutetia

Négy év után újra megnyílt július közepén a Szajna bal partján fekvő egyetlen párizsi luxushotel, a történelmi Lutetia, a francia főváros egyik emblematikus épülete, amelyet 200 millió euróért (65 milliárd forint) restauráltak.

Az art déco stílusú fényűző szállodát 1910-ben emeltette a Le Bon Marché luxusáruház tulajdonosa, a Bouciaut család, hogy a tehetős vásárlók az áruház közelében is megszállhassanak. 

Az évtizedek során kultikussá vált épületben töltötte nászéjszakáját Charles de Gaulle és felesége, Yvonne, és megfordult benne sok más híresség is, köztük Joséphine Baker, Jean-Paul Sartre, James Joyce, André Gide, Ernest Hemingway, Samuel Beckett, Juliette Greco vagy Gérard Dépardieu.

A szálloda története sokkal változatosabban alakult, mint ahogy azt az építettők elképzelték. Jeles értelmiségiek találkozóhelye lett, de itt gyűltek össze 1935-től Hitler száműzetésben élő ellenfelei is, a náci megszállás alatt a német katonai hírszerzés, az Abwehr főhadiszállása működött benne, a világháború után a koncentrációs táborok visszatérő túlélőinek lett az átmeneti szállása.

A legendás épületet 2010-ben az Alrov izraeli csoport vásárolta meg, amely Jean-Michel Wilmotte építész vezetésével újíttatta fel és modernizáltatta a Lutetiát. 

A befektetők igyekeztek megőrizni a szálloda sajátos, "bal parti" hangulatát, így a 800 eurós átlagos szobaár is alacsonyabb, mint a Szajna jobb partján fekvő luxushoteleké. A Lutetie egyelőre négycsillagos szállodaként kezdte meg működését, de el akarják érni az ötcsillagos minősítést. Az új tulajdonos a felújítás előtti évi 30 millió eurós árbevétel megduplázását tervezi.

A párizsi szálloda 2007-ben

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mohai Balázs , Wikipédia, Steve Cadman 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©