New Yorkban szeptember 21-én, adták át a nagyközönségnek a közparkká és szórakozónegyeddé átalakított egykori magasvasút, a High Line utolsó szakaszát.
A metropolisz lakói és külföldi turisták által egyaránt közkedvelt High Line öt évvel ezelőtti megnyitása óta világszerte csodált és utánzott sikerprojekt lett. Ahol valaha kilenc méterrel a föld felett tehervagonok húst és más élelmiszert szállítottak, ma őszirózsa, petúnia, aranyvessző virágzik.
Az összesen 2 és fél kilométer hosszú magasvasút Manhattan nyugati részén húzódik. A fellobogózott új létesítmény nyitóünnepségén zenekarok szórakoztatták a látogatókat, s a tűző napsütésben nagyszabású pikniket rendeztek.
"Valóban nehéz elképzelni, hogyan nézett ki mindez" - mondta Edward Norton hollywoodi színész, aki évek óta fáradozik a park létrehozásán. A vasúti sínek sok helyen megmaradtak, de köztük zöld gyep és virágok nyílnak, utak vezetnek, padok állnak.
Történet
A magasvasutat 1934-ben építették, hogy a tehervonatok közvetlenül a gyárak és raktárházak felsőbb emeleteire vihessék az árukat. Aztán a teherautók lassan kiszorították a vasutat, amelynek egyre kevesebb szakaszát használták, míg 1980-ban át nem haladt rajta az utolsó, fagyasztott pulykát szállító tehervonat. A pálya és vele a környező negyed hamar romlásnak indult. A környéket ellepte a húsüzemek bűze, a szeméthegyek, feltűntek a prostituáltak, a bűnözés és a kábítószer-kereskedelem.
Már eldöntött tény volt, hogy a magasvasutat lebontják, amikor Joshua David és Robert Hammond új elgondolással állt elő. Noha szomszédok voltak, egy kerületi találkozón ismerkedtek össze, ott született meg az elhatározás: a magasvasutat közparkká kell átalakítani.
A közparkká akaított High Line egy szakasza (Wikipédia)
Manapság
A megvalósított terv teljesen átalakította a környéket. A Meatpacking Districttől (húsrakodó negyed) a Chelsea negyeden át a Hell’s Kitchenig (pokol konyhája) új, drága városrész alakult ki, ahová szívesen költöznek a gazdagok és a híres emberek. A gondosan felújított egykori vagonokból haut-couture üzletek, galériák, kávéházak és drága vendéglők lettek.
Egy befektető építette a The Standard szállodát a High Line fölé, amely időközben New York egyik legkeresettebb hotelje lett. Mellette épül Renzo Piano sztárépítész tervei szerint a neves Whitney Museum új otthona, amely az Upper East Side-ból jövőre költözik át ide. A magasvasút mindkét oldalán új felhőkarcolók és luxuslakóházak nőnek ki a földből. A negyed nem minden lakójának jó hír ez. Sokan nem tudják megfizetni a magasabb bérleti díjakat, és kénytelenek szedni a sátorfájukat.
Megnyitása óta több mint 20 millióan tekintették meg a parkot. Köztük sok turista, akik elsősorban a panoráma, főként az Empire State Buildingre, a Szabadság-szoborra és a Hudson-folyóra nyíló kilátás miatt látogattak ide.
Forrás: MTI
Fotó: Wikipédia, Beyond My Ken