Vidéki útrekonstrukciós program
2018. október 19.
A program 2016-ban indult és 2018 végéig mintegy 160 milliárd forint belföldi és uniós forrásból országszerte közel 1200 kilométernyi mellékút, főút, és autópálya rendbetétele kezdődött, illetve kezdődik meg.
A kormány az útrekonstrukciókkal több évtizedes elmaradást pótol. A Magyar falu program egyik központi eleme a kistelepülések útfelújítása, amire a kormány létrehozott egy 50 milliárdos keretet, amit az autópálya díjakból várhatóan befolyó mintegy 35 milliárd Ft egészít ki. Az útépítési projektek javítani fogják az összeköttetést a kisvárosok és a kistelepülések között, növelik a vidék népességmegtartó erejét, a vidéki lakosság, a vidéki gazdálkodók esélyeit.
Összességében az elmúlt nyolc évben több mint 3 ezer kilométernyi négy-ötszámjegyű út újult meg a Magyar Közút beruházásaiban. Ezek üzemeltetésére és fenntartására a kormány egy 2016-ban megkötött szerződés alapján 2020-ig 400 milliárd forint költségvetési forrást biztosít a közútkezelőnek.
.
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?