Augusztus elsején lép hatályba az állami építési beruházásokat szabályozó új törvény

Az új törvény 32 év után újraszabályozza a közpénzek elköltésének kereteit és feltételeit. A jogszabály társadalmi vitájában mintegy ezer javaslat érkezett 40 szakmai szervezettől.

2023. július 12.

Augusztus elsején lép életbe az állami építési beruházások teljes életciklusát szabályozó új törvény, amely az összes, legalább 50 százalékban magyar költségvetési, illetve uniós forrásból finanszírozott beruházásra vonatkozik a jövőben - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter július 11-én tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, hogy 5500 milliárd forint értékű állami beruházást kellett felfüggeszteni az elmúlt évben, miután 2010-2022 között 28 ezer milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban. Ismertetése szerint 3300 milliárd értékű folyamatban lévő beruházást kell befejezni, a tárca felügyelete alatt, emellett 1300 milliárd forint értékben 200 beruházás tervezése zajlik. Az új törvény 32 év után újraszabályozza a közpénzek elköltésének kereteit és feltételeit. A jogszabály társadalmi vitájában mintegy ezer javaslat érkezett 40 szakmai szervezettől - jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta: az új jogszabály garantálja a kiszámíthatóságot az építésben részt vevők számára, emellett célja a fenntarthatóság, az alacsony környezetterhelés és a költséghatékonyság. A tárcavezető patriótának nevezte a jogszabályt, amellyel elsősorban a hazai kkv-kat kívánják bevonni az állami beruházásokba.

Az alapelvek között szerepel, hogy az állami beruházásokat az állami építési beruházási keretprogram alapján kell megvalósítani. Utóbbi 2035-ig sorolja majd fel az összes megvalósítandó tervet, minisztériumonként. Ehhez minden tárcának listát kell benyújtania tíz évre szóló fejlesztési javaslatairól. Hangsúlyozta: az a cél, hogy elsősorban magyar alapanyagból, magyar vállalkozók számára teremtsenek lehetőséget.

A változások között kiemelte: a korábbinál nagyobb verseny lesz a közbeszerzéseknél. A közbeszerzés csak akkor lesz érvényes, ha legalább két érvényes ajánlat érkezik, a nyertes ajánlat pedig nyilvános lesz - ismertette. A jövőben beruházást indítani csak kiviteli terv birtokában, lefolytatott engedélyezési eljárás után lehet, a fenntartás költségeinek pedig már a tervekben meg kell jelenniük. Fontos változás még, hogy a közbeszerzési eljárások tárgyalásosan zajlanak majd, nemcsak az ár lesz döntő, hanem társadalmi szempontrendszert dolgoznak ki, amelyben környezeti szempontokat is érvényesítenek.

Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatót tart az állami beruházások változásáról az Építési és Közlekedési Minisztériumban 2023. július 11-én. 

Létrejön az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége javaslatának megfelelően, többek között a szaktárca vezetője, az államkincstár, a mérnöki és az építész kamara, vállalkozói szervezetek, a MÁV, a versenyhivatal, a fővárosi önkormányzat és az országos főépítész részvételével. A tanács feladata a részletszabályok kidolgozása lesz az egyes beruházásokra vonatkoztatva - ismertette.

Bevezetik az építményinformációs modell (BIM) rendszert, ebben a digitalizált rendszerben kell mindent megtervezni, a megvalósítást rögzíteni. Költséginformációs rendszer is lesz, javulni fog a költségek nyomonkövetése.

Az Európai Bizottsággal is egyeztettek az új törvényről, azt megfelelőnek találta a testület - jelezte Lázár János. Az önkormányzatokkal, fővárosi önkormányzattal is egyeztettek, a megvalósításban konzorciumi partner lesz a tárca az önkormányzati beruházásokban - sorolta.

Elkezdődött egyéb örökségvédelmi, és építésgazdasági jogszabályokat ötvöző, a magánszemélyeket, vállalkozásokat érintő építési törvény megalkotása, ahol a társadalmi egyeztetés újabb köre várható.

A miniszter aggasztónak nevezte az ágazat helyzetét, és úgy vélte, 2024-től még nehezebb lesz, mert a magán és az állami megrendelések csökkennek. Lesznek beruházások, de csak 2024 utolsó negyedévében és 2025-2026-ban fognak igazán felpörögni - mondta.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint újszerű együttműködés van a tárca és a szövetség között. A szakszövetség a teljes építőipari értéklánc érdekében lép fel megoldási javaslatokkal, a tárca pedig minden kérdésben nyitott, az egyeztetés folyamatos - mondta.

Hozzátette, hogy az állami megrendelésekre vonatkozó törvény előkészítésében első pillanattól kezdve részt vettek. A megalakuló érdekegyeztető tanács lehetőséget ad a szakmai elképzelések érvényesítésére, a tárcánként kidolgozott tízéves építési beruházási keretprogram pedig segít csökkenteni a megrendelések ciklikusságát - emelte ki Koji László.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©