Az állam beavatkozhat az építőipari nyersanyagok kitermelésébe
2021. december 15.
Az Országgyűlés által elfogadott változtatás új intézményként a jogszabályba építi a piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapotot. Az állam ennek fennállása esetén avatkozhat be az építőipar nyers- és alapanyagkitermelési folyamataiba, szabályozott keretek között. A javaslat indoklása szerint ilyen, nemzetgazdaságot veszélyeztető helyzet alakult ki például a koronavírus-világjárvány alatt is.
Az intézkedést a piaci árak jelentős változása alapozhatja meg, a változtatás értelmében pedig már az 5 százalékos árnövekedés is maga után vonhatja a piacfelügyeleti intézkedést.
A piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot legfeljebb egy évig tartható fenn. Annak keretében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke bizonyos méretű bányák esetében rendeletben határozhatja meg például a kitermelt mennyiséget.
A módosítás ezen állapot megléte esetére bevezeti a kiegészítő bányajáradék intézményét is. Ezt a korábban évi 3 milliárd forintot meghaladó árbevételt elérő bányák után kell majd fizetni, ha a nyersanyag értékesítési ára meghaladja a hatóság elnöke által rendeletben meghatározott egységárat. A kiegészítő bányajáradék mértéke az egységárhoz képesti többletbevétel 90 százaléka. A bányászati törvényben ezentúl külön érvényesítendő szempontként jelenik meg a műszaki üzemi terveknél a nemzetgazdaság nyersanyagellátási szükségletének kielégítése.
Egy másik elfogadott módosítás értelmében a világörökségi területen található bányatelkeken a kitermelés feltételeit a bányafelügyeleti hatóság határozza meg.
Az önálló bírósági végrehajtói szervezetrendszer felügyelete október 1-jétől a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához került. Az energetikai törvényjavaslathoz benyújtott módosító csomag ezért tartalmazza még az ehhez kapcsolódó hatáskörök és felelősségi körök átruházását is a többi között a végrehajtói álláshelyekre korábban kiírt pályázatok esetében is.
MTI
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?