Felemás számok az uniós építőiparról
2018. május 31.
A tavaly márciusival összevetve az euróövezetben 0,8 százalékkal nőtt, míg az unió egészében 1,3 százalékkal esett vissza az építőipari termelés.
Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) május közepén publikálta a márciusra vonatkozó jelentését. Februárban éves összevetésben az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unióban pedig 0,3 százalékkal bővült, míg havi szinten, vagyis az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, illetve 0,8 százalékkal csökkent az építőipar termelése.
Az előzetes adatok szerint, szezonálisan kiigazítva az euróövezet 19 tagállamában 0,3 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,9 százalékkal esett vissza az építőipar kibocsátása márciusban az előző hónaphoz képest.
Spanyolok, lengyelek, magyarok kilőttek
A legnagyobb növekedést 2017 márciusához képest Lengyelországban (+18,8 százalék), Spanyolországban (+17,1 százalék) és Szlovákiában (+4,9 százalék) regisztrálták. A legnagyobb csökkenést Romániában (-10,8 százalék), Nagy-Britanniában (-8,1 százalék) és Franciaországban (-2,5 százalék) mérték. Magyarországon 1,4 százalékos volt a növekedés.
A statisztika havi és éves bontásban is meglehetősen hiányos, ugyanis 13 országból nincs márciusra vonatkozó adat, és közülük is 8 országra csak negyedéves adatot tesznek közzé. Az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest az euróövezetben 0,4 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,6 százalékkal csökkent az építőipar termelése, éves összevetésben viszont 2,5, illetve 1,2 százalékos emelkedést mértek.
Magyarországon az első negyedévben éves összevetésben 18,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés, a 28 uniós tagállam közül ez a harmadik legjobb adat. Negyedéves szinten 0,8 százalékos volt a növekedés.
Románia gyengélkedik
Szintén május közepén tette közzé a román országos statisztikai intézet: a román építőipari termelés volumene 2,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat szerint a csökkenés 0,3 százalékos volt. A vizsgált időszakban a karbantartási munkálatok volumene 8,5 százalékkal nőtt, a generáljavításoké 11,2 százalékkal emelkedett, az új építményeknél 3,8 százalékos volt a növekedés.
Az ipari létesítményeknél 8,1 százalékos volt a növekedés, a nem lakóépületeknél végzett munkák volumene 7,7 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a lakóépületeknél 24,6 százalékos visszaesést jegyeztek fel.
A keleti szomszédunk építőiparának gyengélkedését a legjobban az előző évihez viszonyított számok mutatják meg: márciusban az építőipari termelés volumene 11,9 százalékkal csökkent a tavalyi harmadik hónaphoz viszonyítva, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a visszaesés 9,3 százalékos volt. Vagyis folytatódik a tavalyi tendencia, 2017-ben egész évben az építőipari termelés volumene 5,4 százalékkal csökkent 2016-hoz mérten Romániában.
Forrás: MTI
Fotó: Thinkstockphotos.com
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?