Hazai gyártói hírek

Közös céget alapított a Market és a Masterplast, csaknem 50 százalékkal nőtt a KÉSZ Csoport szerződésállománya márciusban.

2023. június 19.

Közös céget alapított a Market Zrt. és a Masterplast Nyrt.

Közös építőipari alapanyaggyártó céget alapított a Masterplast Nyrt. és a Market Építő Zrt. 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal - közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján június első felében.

A budapesti székhelyű MIP Alapanyaggyártó Zrt. létrehozásáról a két cég stratégiai együttműködési megállapodásban rendelkezett, az új cégben részesedési arányuk 50-50 százalék.

A tulajdonosok az új társaságba szervezik a hőszigetelőanyaggyár-építési tevékenységüket, amit a belföldi és a régiós piaci igényekkel indokoltak. A közlemény szerint az évi 35 ezer tonna kapacitású Heves vármegyei halmajugrai üzemük 2025 első felére készül el 49 millió eurós (csaknem 18 milliárd forint) költséggel.

Az együttműködési megállapodást és a beruházásokat 2022 végén jelentették be, a tájékoztatás szerint Szerbiában is építenek üzemet. Tibor Dávid, a Masterplast elnöke akkor úgy fogalmazott, hogy a tartósan magas energiaárak miatt jelentős keresletre számítanak, a belföldi épületállomány 80 százaléka egyébként is rosszul szigetelt.

Az 1997-ben alapított Masterplastnak 10 országban van leányvállalata és további 30 országban értékesít. A vállalat 2021-ben 191,5 millió euró, 2022-ben csaknem 201,8 millió euró (74 milliárd forint) árbevételt ért el, az adózott eredménye a 2021. évi 16 millió euróról 2022-ben 15,7 millió euróra (5,8 milliárd forint) csökkent. Részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, árfolyamuk pénteken 2455 forinton zárt, egy éven belül 2250 és 4440 forint között változott.

A Market Építő Zrt. 1996-ban alakult, évente közel 40 beruházást valósít meg, amelyekkel a magasépítés teljes spektrumát lefedi. A társaság vállalati kötvényekkel van jelen a BÉT-en. Közzétett beszámolója szerint 2021-ben majdnem 290 milliárd, 2022-ben több mint 306 milliárd forint bevétellel zárt. Az adózott eredménye 36,5 milliárd forintról 35 milliárd forint alá csökkent.

A KÉSZ Csoport szerződésállománya márciusban csaknem 50 százalékkal nőtt éves szinten

A KÉSZ Csoport építőipari projektjeinek szerződött állománya 2023 márciusában csaknem 50 százalékkal nőtt éves szinten, mindez többnyire a nagy volumenű ipari beruházásoknak köszönhető - adta hírül az építőipari szolgáltató válalalt május második felében.

Ezáltal a társaság, amelynek tevékenysége kiterjed a tervezéstől a kivitelezésen át az üzemeltetésig, a piaci trendekkel szemben tudott növekedést mutatni. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 27,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál - írták a közleményben.

A KÉSZ Csoport úgy értékelte, hogy most az építőipar számára kihívást jelent a bizonytalan gazdasági környezet, a beruházási hitelek magas kamata miatt dráguló finanszírozás, a drága alapanyagok és az iparágban régóta fennálló szakképzett munkaerő hiánya. Ezért az eddiginél is fontosabb kérdés lett a beruházások kiszámíthatóságának biztosítása és a költségek féken tartása, valamint az energiatakarékossági szempontok, így a fenntartható, hatékony és költségkímélő módszereké és a digitalizációé a főszerep. Emellett a KÉSZ Csoport nagy energiát fektet a szakképzésbe, támogatva ezzel nem csak a cégcsoportot, hanem az egész iparágat.

A KÉSZ Csoportnál az értékesítés nettó árbevétele tavaly 22 százalékkal, 203,7 milliárd forintra nőtt a 2021-es 166,6 milliárd forintról. A korrigált adózott eredmény 5,96 milliárd forint volt 2022-ben, míg az előző évben közel 8,69 milliárd forintot tett ki. A vállalat saját tőkéje 32 százalékkal 52 milliárd forintra gyarapodott 2022 végére.

Forrás: MTI

Fotók: Masterplastgroup.com, Market.hu (A fotók a a Market Zrt. és a Masterplast Nyrt. tavaly decemberi közös, a témában tartott sajtótájékoztatóján készültek.)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©