Igy áll a magyar készház-piac
2023. május 17.
Egy készház építése már hat-kilenc hónap alatt megvalósítható, és a technológiánál amennyire lehet a környezetbarát alapanyagok használatára helyezik a hangsúlyt, a kereslet alakulását azonban jelenleg a magas hitelkamatok is befolyásolják - közölte az ÉVOSZ Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetsége Szakmai Tagozata (MAKÉSZ) az MTI-vel.
Józsa Árpád, a Nebraska-ház Építési Kft. ügyvezetője tapasztalatai alapján elmondta, amennyiben az adott építőipari vállalkozás együttműködése optimális az építtetővel, a kivitelezés pedig folyamatos, akkor egy készház építésére a tervezéstől a kulcsrakész átadásig hat-kilenc hónapra van szükség.
A szakember tájékoztatása szerint egy készházas technológiával épült 90 négyzetméteres családi ház, megfelelő műszaki tartalommal 45-50 millió forintnál kezdődik. A MAKÉSZ tagság visszajelzései alapján ugyanakkor a magas hitelkamatok miatt egyelőre főként csak a megfelelő tőkével rendelkezők döntenek készház építése mellett.
A MAKÉSZ tagjai tavaly 136 lakóházat építettek, de egyéb épületek - óvoda és szálláshely - is készültek előre gyártott elemek felhasználásával. A tagoknál jelenleg 69 épület megvalósítása van folyamatban, az egész évre vonatkozó vállalásaik száma pedig 130, ami lényegében a tavalyival azonos.Közölték, a családiház- és lakásépítések számában tapasztalt jelentős csökkenés egyelőre azért nem érinti a tagságot, mert a cégek nagy része hosszú ideje a piacon van, bizonyítani tudott megbízhatóság és a minőség terén is. Így többen már nagyrészt ajánlások útján nyernek el munkákat.
Arra is kitértek, hogy a készházak építésénél az ingatlan közműadottságaitól függően a négyzetméterár nettó 450 és 800 ezer forint között változhat. A fa/fémvázas épületeknél az egyszerűbb, de az előírásoknak megfelelő épületgépészettel négyzetméterenként 450-650 ezer forintos vállalási árral dolgoznak az érintett cégek. Itt olyan gépészeti megoldásokra kell gondolni, mint például a helyiségenkénti klíma alkalmazása. A legkorszerűbb, hőszivattyús, felületfűtés-hűtéssel szerelt, kiemelt hőszigeteléssel rendelkező épületeknél viszont az árajánlat fajlagosan már 500-800 ezer forint között mozog.
Az árkülönbözet főképp a beépített anyagok széles kínálatával magyarázható, hiszen nem mindegy például, hogy a megrendelő fa vagy műanyag nyílászárót választ-e, valamint a burkolatok árai is nagy szórást mutatnak. Rámutattak, hogy bár a környezetbarát, természetes alapanyagok használata még helyenként jelentős ártöbbletet eredményez, de a MAKÉSZ törekszik az ökológiai lábnyom csökkentése jegyében a megújuló energiák és a természetes, kis szén-dioxid-kibocsátással előállított anyagok alkalmazására. Példaként a fát említették, amely azon túl, hogy már növekedése alatt is megköti a szén-dioxidot, feldolgozásának is sokkal kisebb az energiaigénye összehasonlítva akár a cement vagy a tégla előállításával.
A MAKÉSZ közleményében jelezte, a szervezet 15 rendes taggal és 3 ideiglenes taggal rendelkezik. Utóbbi az a felvételét kérő vállalkozás lehet, aki a szakmai tevékenységét legalább egy éve folytatja, és legalább 3 megépült házat tud bemutatni. A tagságból 12 vállalkozás tevékenysége a tervezéstől, az építésen át a kulcsrakész ingatlan átadásáig terjed. Ezen belül hat cég az építést megelőző feladatok (tanácsadás telekválasztásnál, közműbekötés szervezése), akár az épületen kívüli munkák (kocsibeálló, kerítés) megvalósításában is közreműködik vagy segítséget nyújt.
MAKÉSZ sajtóközlemény, via MTI
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?