Jövőre is folytatódhat a növekedés az építőiparban
2017. december 18.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december közepén publikálta az októberrel kapcsolatos építőipari adatait: ezek szerint októberben az építőipari termelés 38,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist a szeptemberi 23,8 százalék után. Az előző hónaphoz mérten 6,0 százalékkal emelkedett a termelés. Az év első tíz hónapjában 28,4 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása. Az épületek építése 27,3, az egyéb építményeké 51,7 százalékkal nőtt.
Banki elemzők aggodalma
A Takarékbank képviselőe szerint a 38,1 százalékos októberi építőipari növekedés jelentősen felülmúlta a várakozásokat. A lakóingatlan fejlesztéseket a jelentősen megugró piaci kereslet mellett a családi otthonteremtési kedvezmény, illetve az újlakásáfa 2019 végéig fennálló 5 százalékos szintje is hajtja. A lendület fenntartásához szükség lenne a kedvezmény meghosszabbítására. Érdemi kockázatot a fellépő szakemberhiány jelenthet az ágazatban, ám ez elsősorban a bérversenyre kevésbé képes mikro vállalkozásokat érinti. A növekedéshez egészséges szerkezetben mind a magán, mind a kormányzati szektor beruházásai kiegyenlítetten hozzájárulnak. A bank az év egészére 28 százalék körüli növekedést vár az építőipar teljesítményében.
A K&H Bank makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy a növekedésben szerepet játszik egyrészt a tavalyi alacsony bázis, másrészt a fejlesztési kedv megugrása az uniós forrásokon alapuló beruházásoknak és a lakásépítés felfutásának köszönhetően. A jövőben folytatódhat a növekedés, a rendelésállomány ugyanis jelentős növekedést mutat. Október végén az építőipari cégek szerződésállománya 113 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Kedvező, hogy záródik az építőipari olló, az egyéb építmények és az épületek építése közötti, korábbi jelentős különbség egyre kisebb.
A lakásépítések lendületének fenntartásához szükség lenne az áfa az újlakásáfa 2019 végéig fennálló 5 százalékos szintjének meghosszabbítására (illusztráció)
Szakmai portálok
Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében is az áll, hogy az alacsony bázis és a kiugró építkezési kedv hajtja az ágazatot. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy az építőipar helyzetén javíthat az is, hogy 20 milliárd forintos pályázati forrás nyílik meg az ágazati szereplők számára.
Az Otthontérkép.hu elemzése szerint a last minute megrendelések ugyan lesznek a következő pár hónapban, de 2018 utolsó harmadától drámai visszaesés jöhet az építőiparban. Ennek fő oka szerinte az új lakásoknál alkalmazott kedvezményes áfa-időszak lejártának közeledte lehet majd. Jövőre sokkal kevesebb társasházi beruházás indul, az élesedő versenyben az építőipari cégekkel időben szerződni nem tudó, kevésbé tőkeerős ingatlanfejlesztő vállalatok tucatjai vérezhetnek el vagy kényszerülnek elhalasztani projektjüket.
Ingatlanfejlesztő
A Futureal Development Holding képviselője rámutatott: a 2007-es évhez képest körülbelül 60 ezerrel kevesebben dolgoznak az építőiparban, ez a munkaerőhiány pedig látványos bérnövekedést eredményezett az ágazatban, emellett az építőanyagok is jelentősen drágultak. Ezeknek a folyamatoknak továbbra sincs vége, így a szakember várakozásai szerint az idén tavalyhoz képest 25-30 százalékkal is nőhetnek a kivitelezési költségek. A kapacitáshiány további negatív hatása, hogy a kisebb projektek megvalósítása - kivitelező híján - egyre bizonytalanabbnak látszik.
Forrás: MTI
Fotó: Thinkstockphotos.com
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?