Majdnem két és félezer forint a minimális építőipari rezsióradíj

Kihirdették 2015-ös minimális építőipari rezsióradíjat, amely 2490 forint. Szeptember 19-étől kell alkalmazni a jövő évi minimális rezsióradíj kihirdetéséig.

2015. szeptember 15.

Kihirdették 2015-ös minimális építőipari rezsióradíjat, amely 2490 forint lesz. Szeptember 19-étől kell alkalmazni a jövő évi minimális rezsióradíj kihirdetéséig.

A szeptember 15-én megjelent Magyar Közlönyben lévőösszeg 2,8 százalékkal - 68 forinttal - több a 2014-es minimális építőipar rezsióradíjnál, amelyet tavaly áprilisban hirdetett ki a belügyminiszter. Azóta az építőiparért felelős miniszter a Miniszterelnökséget vezető miniszter lett, így az ő feladata - az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján - évente kihirdetni a minimális rezsióradíjat.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a hírt kommentélva elmondta, hogy a szakmai szervezet február elején ugyanezt az összeget fogadta el, viszont az egyeztetések elhúzódtak. Egyebek mellett problémaként merült fel az is, hogy a minimális rezsióradíjhoz szükséges-e az uniós jóváhagyás. Végül nemleges válasz született.

Az elnök szerint az új közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletének tervezete bevezeti a kockázatos ár fogalmát, ennek meghatározásában a hivatalos minimális rezsióradíjat veszik figyelembe.

A kormány 2013. április 9-én hirdette ki, az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló rendeletét. Ebben szerepel az, hogy a közbeszerzési eljárások során vizsgálni kell az aránytalanul alacsony árat, amelynek része a minimális rezsióradíjnak való megfelelés vizsgálata is. 

A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb a miniszteri rendeletben megállapítottnál. A megemelt rezsióradíj legnagyobb tétele a havi 122 ezer forintos alapbérre jutó 701 forintos díj. Ez 23 forinttal több a múlt évinél. Az ügyvitel és a munkahelyi irányítás költsége 460 forintról 465 forintra, a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó 211 forintról 219 forintra emelkedett, míg a csoportos személyszállítás költsége 145 forint maradt, a teljes rezsióradíjban. 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©