Második negyedéves építőipari körkép

A Caterpillar bevétele a vártnál kevesebb, a Kia Motors működési profitja is zuhant, és a britt építőipar is lehetne izmosabb. Második negyedéves szemle.

2014. július 28.

Több vállalat is a napokban tette közzé a második negyedéves eredményeit, a tőzsdei elemzőcégek meg a britt építőiparról is lehúzzák a keresztvizet. Körkép adatokkal.

Caterpillar

Szakértők által vártnál nagyobb profitot és kisebb bevételt ért el a második negyedévben a világ egyik legnagyobb építőipari jármű- és eszközgyártója, az amerikai Caterpillar. A június végéig tartó három hónapban a Caterpillar adózott eredménye 999 millió dollárra, részvényenként 1,57 dollárra nőtt az egy évvel korábbi 960 millió dollár, részvényenként 1,45 dollár után. A cég teljesítményét jobban tükröző, a szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,69 dollár volt. Ez meghaladta az elemzők által várt 1,52 dollárt. 

Az amerikai vállalat negyedéves forgalma 14,15 milliárd dollár volt, elmaradt a szakértői várakozások átlagában szerepelt 14,47 milliárd dollártól. A Caterpillar júlis 24-én a bevételvárakozását 53,2-58,8 milliárd dollárról 54-56 milliárd dollárra szűkítette eladásainak a mérséklődésére számolva Kínában, Afrikában és a Közel-Keleten.

Kia Motors

A Kia Motors működési profitja 32 százalékkal zuhant az idei második negyedévben éves összevetésben, mert bár az amerikai piacon rekordszintre nőtt a járműeladása, a nemzeti valuta árfolyamerősödése komolyan rontotta a cég eredményét.

A vállalat, amelynek a 34 százaléka az ugyancsak dél-koreai Hyundai Motor cégé, 770 milliárd von (749 millió dollár) működési profitot ért el a második negyedévben az egy évvel korábbi 1,13 ezer milliárd von után. Az adózott eredmény kevésbé csökkent, 13 százalékkal 1,02 ezer milliárd vonra mérséklődött. A Kia egy építőipari vállalatban lévő tulajdonrész eladásával növelte negyedéves profitját.

Megjöttek a második negyedéves számok (illusztráció)

Európai gazdaságok

A pénteken megjelent első becslés a második negyedévi brit gazdasági növekedésről első pillantásra biztató volt: a hazai össztermék (GDP) tovább nőtt, így a brit gazdaság mérete első ízben meghaladta a válság előttit. Csakhogy más mértékadó országok már korábban elhagyták ezt a mérföldkövet - Németország 2010-ben, az Egyesült Államok és Franciaország 2011-ben. Ugyanakkor a brit növekedés nem haladta meg az elemzői előrejelzéseket, és a szolgáltatások ereje mellett az ipar és az építőipar folytatódó gyengeségét jelezte.

A német pénzügyminisztérium a fellendülés folytatódására számít, a amúlt héten megjelent havi jelentése szerint a német gazdaság növekedését elsősorban a belső kereslet serkenti. A német központi bank szerint a gazdaság stagnált a második negyedévben. A Bundesbank ugyancsak múlt hét elején megjelent elemzésében azt írta, hogy a lendület érezhetően csökkent a tavaszi hónapokban. Az építőipar mellett a feldolgozóipar is visszavette a tempót, amiben nagy szerepe lehetett a növekvő geopolitikai feszültségnek.

Hazai hírek

A második negyedévet 32 százalékos növekedéssel, 2,05 milliárd forint árbevétellel zárta az építőipari segédanyagokat, valamint víz- és hőszigetelőket gyártó Mapei Kft.. Markovich Béla ügyvezető szerint érezhetően megmozdult itthon a lakossági piac. Úgy tűnik, hogy a lakosság jobban bízik a jövőben és a megtakarításait újra felújításba fekteti. 

Forrás: MTI

Fotó: Thinkstockphotos.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©