Újjáéled az üveggyapotgyártás Magyarországon

Több évtizedes szünet után magyar-lengyel összefogás eredményeként indulhat újra a gyártás.

2024. május 27.

Több évtizedes kényszerszünet után, magyar-lengyel összefogás eredményeként indulhat most újra az üveggyapotgyártás Magyarországon, aminek fontos szerepe lesz az épületek energiahatékonyságának javítása terén is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szerencsen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar Masterplast és a lengyel Selena beruházásának bokrétaavató ünnepségén arról számolt be, hogy a két építőanyagipari vállalat csaknem húszmilliárd forint értékben új üzemcsarnokot épít, ahol üveggyapotot fognak gyártani, részben a külpiacokra. Ehhez a kormány 5,6 milliárd forintnyi támogatást nyújt, így segítve száz új munkahely létrehozását.

Beszédében kifejtette, hogy ez a beruházás azonban nemcsak számokról és munkahelyekről szól, több ennél, érzelmileg is sokat jelent, ugyanis már régóta folyik a munka a magyarországi üveggyapotgyártás újraindítása érdekében, ami most magyar-lengyel összefogás eredményeként valósulhat meg egy több évtizedes kényszerszünet után. Leszögezte, hogy hazánk az elmúlt években kivételesen sikeres volt a felelősségteljes növekedés terén, és a kormánynak fontos célkitűzése a gazdaság körforgásossá tétele, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a környezet szennyezése nélkül működhessen a magyar gazdaság.

Szavai szerint ebből a szempontból is fontos a szerencsi beruházás, mivel a gyár egyik fő alapanyaga a hulladéküveg lesz, amelynek újrahasznosításával zajlik majd a termelés, ráadásul az energiaszükséglet egy részét napenergiával fogják biztosítani. Kiemelte, hogy az európai uniós szabályok értelmében javítani kell az épületek energiahatékonyságát, ami Magyarországon évente kétmilliárd köbméternyi földgáz megspórolásával járna.

"Ha melléteszem a Paks II. beruházást, amely hárommilliárd köbméternyi földgáz felhasználásától tud megszabadítani minket, akkor mindjárt ott vagyunk, hogy az épületenergia-hatékonyság javítása és a paksi beruházás sikere esetén a földgázimport mintegy 60 százalékától máris meg tudtunk szabadulni" - tudatta.

Közölte, hogy hazánkban évi nagyjából 100-130 ezer épület alapvető felújítására, hőszigetelésére lesz szükség az EU-s környezetvédelmi célok teljesítéséhez, ezért az ehhez szükséges nemzeti akcióterv készítése már folyamatban is van. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a kormány egyik lényeges célkitűzése az, hogy a magyar építőipari és építőanyagipari cégeket a lehető legversenyképesebb helyzetbe hozza.

Rámutatott, hogy ma körülbelül 400 ezer ember dolgozik ezen szektorokban, amelyek termelési értéke 7500 milliárd forintot ért el tavaly.

"A háború és az annak nyomán előállt világgazdasági és európai gazdasági nehézségek miatt a magyar építőipar növekedése sajnos megszakadt, viszont az idei esztendő első negyedévében újra növekedést, egy 2,5 százalékos növekedést tudtunk feljegyezni" - mondta.

Hangsúlyozta, hogy tavaly megdőlt a Lengyelországba irányuló magyar export rekordja, s ezáltal az ország hazánk harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, és ez "világosan mutatja az utat a politikai kapcsolatrendszer számára, hogy van előre is, nem csak hátra".    

MTI

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©