Továbbfejlesztett CASE homlokrakodók
2021. április 21.
Az egész G-szériát érintő átfogó továbbfejlesztések célja három fő terület fejlesztése. A rendelkezésre állás feljebb tornázásával növelni a teljesítményt és a hatékonyságot. A jövedelmezőséget azzal kívánta javítani a gyártó, hogy könnyebbé tegye a kezelők munkáját - jobban átláthassák a gép működését és kézben tarthassák irányítását. A fejlesztések tehát ezekre a fő területekre koncentráltak.
Pontosabb rakodás az új raksúlymérő rendszerrel
Az elsődlegesen időmegtakarításra kihegyezett, vadonatúj raksúlymérő adatai közvetlenül a homlokrakodó központi kijelzőjén jelennek meg. A rendszer a kanálsúly, a fordulók száma, az összesített és pillanatnyi súly, illetve az adott feladatra vonatkozó számok mellett egy sor egyéb információval is ellátja a kezelőt, ami főként olyan termelési környezetben jön jól, ahol a nagy tömegű rakodás a jellemző.
Mivel a rendszer pontosan méri a kanálban lévő anyag tömegét, valamint összesíti az egyes kocsikra felrakott súlyt is, a rakodás jóval precízebbé válik, más szóval csökken az olyan helyzetek száma, mikor a szállítójármű túl kicsi vagy túl nagy teherrel távozik. A gépkezelők az összesített súlyokról is információt kaphatnak, beleértve az egy bizonyos időintervallumban megmozgatott anyagok súlyát, de előhívhatók a vevőre, szállítólevélre vagy anyagtípusra lebontott rakodási előzmények is.
Minden CASE G-Series Evolution homlokrakodón szériatartozék a CASE SiteConnect és SiteWatch™ funkció, melyek három évig díjmentesen használhatók. Utóbbi egy telemetria rendszert takar, mely folyamatosan gyűjti a fontos adatokat a gép teljesítményéről és helyzetéről, hogy ezeket könnyen és egyszerűen tegye elérhetővé. Megújult kezelőfelületével a SiteWatch™ menüje még könnyebben átlátható, vagyis az esetleges problémák anélkül is azonnal azonosíthatók, hogy az üzemeltető vagy flottakezelő fizikailag a helyszínen tartózkodna.
Jobb irányíthatóság az új érintőképernyős vezérlőközponttal
Az Európában most bemutatkozó homlokrakodót egy olyan – szintén új – érintőképernyős kijelzővel látják el, aminek kezelése a tabletekhez hasonló, így egyszerűen érthetők el a fontos beállítások és üzemeltetési adatok, vagyis a gépkezelők gyorsabban reagálhatnak a körülmények esetleges változására. Ezzel párhuzamosan az új elektro-hidraulikus vezérlésnek köszönhetően a kezelő saját ízléséhez és a rakodási feladathoz illeszkedve egymástól függetlenül, három fokozatban állíthatja be az emelés (gém) és a billentés (kanál) érzékenységét.
A korábbiakhoz képest a CASE egyszerűsítette a motorteljesítmény beállításokat, ami azt jelenti, hogy mostantól két üzemmód áll rendelkezésre Smart és Max elnevezéssel. Utóbbi akkor javasolt, ha a gépkezelő nehéz körülmények közt, a motor erejét maximálisan kihasználva kíván dolgozni. Ezzel szemben a hangsúlyt a motor és a váltó közti kommunikációra helyező Smart üzemmód inkább kisebb kihívást jelentő munkaterületekhez passzol.
A gépkezelők minden bizonnyal jó hasznát veszik majd a minden gémkiépítésben elérhető párhuzamos emelés funkciónak, ami a finomabb rakodás mellett az anyag szóródását hivatott meggátolni, melynek érdekében automatikusan a beállított szögben és helyzetben tartja a felszerelt kanalat vagy villát.
Tovább egyszerűsítendő a gép használatát, hogy a gyártó az ülés jobb oldali kartámaszán elhelyezett három különböző színű (így jól megkülönböztethető), programozható gombot, tehát az előre beprogramozott gépbeállítások használatával a fülkében helyet foglaló gyorsan, egyetlen mozdulattal reagálhat a különféle helyzetekre. A gépkezelő tetszőleges funkciókat rendelhet a gombokhoz, például a már említett raksúlymérő rendszer vagy a tolatókamera képernyőjét, a differenciálzár aktiválását, vagy épp a munkalámpák felkapcsolását.
Magasabb szintű rendelkezésre állás és kezelhetőség, hosszabb szervizperiódus
A fenti technológia lelke a gépekbe épített új, telemetria funkcióval bővített 4G SiteConnect modul, mely a szintén új, iOS és Android készülékekre telepíthető SiteManager applikáción keresztül érhető el. A felületet kimondottan az ügyfelek igényei szerint dolgozták ki.
A szerviz periódus 500 óráról 1000 órára lett meghosszabbítva, a gyártó szerint ennek köszönhetően a teljes karbantartási költség a korábbi homlokrakodó-modellekkel összevetve akár 20 százalékkal is alacsonyabb lehet.
Ezt kiegészítendő, a gyártó kidolgozta a CASE Care elnevezésű tervezett megelőző karbantartási programot, melyhez minden esetben eredeti alkatrészek és kenőanyagok dukálnak. A szolgáltatás – melyhez a CASE kiterjedt forgalmazói hálózata biztosítja a műszaki támogatást és a logisztikai hátteret – egyelőre Németországban és az Egyesült Királyságban érhető el, de tervek szerint a jövőben egész Európára kiterjesztik. A CASE Care választható csomagban is a gyártó szervizszolgáltatásai között, amely tartalmazza a kiterjesztett garanciát.
Az abroncsok állapota és teljesítőképessége jelentősen befolyásolja a gépek általános teljesítményét, beleértve az üzemanyagfogyasztást is. A vadonatúj abroncsnyomás-ellenőrző rendszer (TPMS) a kerekek szelepeibe épített szenzorokon túl arra a vevőmodulra épül, mely továbbítja a nyomásértékeket a fülkében elhelyezett kijelzőre. Amennyiben a mért nyomás valamely abroncsban nincs a beállított tartományon belül, a rendszer azonnal értesíti a gépkezelőt.
CASE Construction Equipment, Maép
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?