Új Cat gumihevederes minirakodók
2023. december 21.
A D3 sorozatú kompakt gumihevederes rakodógépek sikerére építve érkezett meg a vadonatúj Cat 255 és 265, melyek közül az előbbi a 259D3, míg az utóbbi a 279D3 és 289D3 modelleket váltja le. A most debütáló gépeket az alapoktól tervezték át, tovább javítva mindazon jellemzőkön és jó tulajdonságokon, melyek oly népszerűvé tették a D3 család tagjait.
A 255-ös és 265-os rakodógépekbe Cat C2.8T, illetve Cat C2.8TA motorok kerülnek egyformán 74,3 lóerős (55,4 kW) teljesítménnyel. Míg az új motorok szélesebb fordulattartományban adják le csúcsteljesítményüket, jelentősen nőtt a maximális nyomaték is – ez a 255-ös esetében 13 százalékos, a 265-ös esetében pedig 43 százalékos emelkedést jelent a még jobb munkateljesítmény érdekében. Miután a gyártó a motorteret is áttervezte, a vázban alacsonyabbra került a blokk és a hűtőrendszer, ezzel tovább javítva a stabilitást, hogy a gépkezelők magabiztosabban mozgathassanak akár nagyobb terheket is.
Cat 255
A 255-ös modell kategóriájában élenjáró emelési magasságot kínál, az előd 259D3-mal összevetve pedig a kanál felszakítóerő 36 százalékkal, a gém felszakítóerő 26 százalékkal, míg a névleges üzemi kapacitás 24 százalékkal lett magasabb. A valamivel nagyobb 265-ös rakodógép esetében a 289D3 adataival összehasonlítva 193 mm-rel nagyobb a szabad ürítési magasság, ezzel osztályának legnagyobb emelési magasságát (3,35 m) garantálja teherautók könnyebb rakodásához. Természetesen itt is nőtt a kanál felszakítóerő (19 százalékkal) és a gém felszakítóerő (22 százalékkal).
Alapkiépítésben a hidraulikanyomás 24130 kPa-ra nőtt, és az új generációs rakodógépek már zárt központú kiegészítő hidraulikarendszerrel gördülnek ki a gyárból, vagyis minden Cat Smart szereléket képesek kezelni – beleértve a Cat Smart dózer tolólapot.
A sztenderd hidraulikával megvásárolt gépek eleve „High Flow előkészítéssel” érkeznek, ami azt jelenti, hogy a magasabb (113 l/perc) hidraulikus teljesítmény szoftveresen aktiválható akár a gépen, akár a távolból. A gyári „High Flow XPS” opcióval a rendszernyomás 28000 kPa-ra növekszik, mialatt a szállítási teljesítmény 113 l/perc (Cat 255) illetve 129 l/perc (Cat 265) értékre emelkedik. Figyelemreméltó, hogy a duó kisebbik tagja a „High Flow XPS” opcióval olyan hidraulikus teljesítményt kínál, mely mindeddig példátlan volt a közepes méretosztályban.
Miután a Caterpillar a rakodógépek alsó traktusát is alaposan áttervezte, erősebb és merevebb járómű szolgálja a stabilitást és a visszafogottabb billenést a kanál megtöltésekor. A torziós felfüggesztés nem csupán a kényelmet növeli, de a gumihevederek kopását és az anyagszóródást is csökkenti, a merevebb kialakítás révén pedig finomabb, egyenletesebb földtükör készíthető. Újdonságként a Cat 255 rendelhető keskeny gumihevederekkel is, melyek 320 mm szélesek és keresztbordás mintázatúak.
Cat 265
Közös jellemzője a most megjelent két modellnek a 22 százalékkal nagyobb fülke, melynek belsejében 26 százalékkal tágasabb a lábtér. A kabin szélessége belül 70 mm-rel, magassága pedig 46 mm-rel nőtt. A kényelmen nagyot dob, hogy a joystickek 28 mm-rel kerültek távolabb egymástól.
Emellett többféle mechanikus és légrugós ülés közül lehet választani, melyek közt a csúcs egy szellőztetett és fűtött komfortülés. Újdonság az automata hőfokszabályzás is, ami a gépkezelő fölötti légbefúvókkal együtt hatékonyabban hűti le a fülke belsejét.
Alapáron az új generációs rakodógépekbe egy 127 mm képátlójú LCD monitor kerül, a magasabb felszereltségi csomagokhoz viszont már egy 203 mm képátlójú érintőképernyő jár. Csakúgy mint a D3 széria extrásabb változataiban, a sztenderd monitor Bluetooth-os csatlakozást kínál, de ezen jeleníthető meg a tolatókamera képe, az óraszámláló, vagy épp a karbantartási emlékeztetők is a 32 választható nyelv valamelyikén. Ezzel szemben a feláras képernyő a rendelhető 270 fokos multikamera-rendszer képét is meg tudja jeleníteni, és magasabb szintű rádióvezérlést tesz lehetővé – ráadásul a joystickeken elhelyezett kezelőszervvel is vezérelhető, így a kezelő anélkül tudja használni, hogy levenné a kezeit a karokról.
Cat 265
Hála a már említett alacsonyabb motorpozíciónak, az 59 százalékkal nagyobb hátsó ablaknak és a 15 százalékkal nagyobb tetőablaknak, a kilátás is jelentősen javult a fülkéből.
Az új kompakt modellek új szintre emelik a legmodernebb technológiák integrációját. Például mind az alapáras, mind a feláras monitor kompatibilis a Cat Smart szerelékekkel, így a dózer- és gréder tolólapokkal vagy akár a kotrógémmel. Mi több, a gépek automatikusan felismerik a felszerelt eszközt és a kezeléséhez szükséges joystickbeállításokat.
|
255 |
265 |
Motor |
Cat C2.8T |
Cat C2.8TA |
Motorteljesítmény – Le (kW) |
74,3 (55,4) |
74,3 (55,4) |
Nyomaték - Nm |
300 |
380 |
Üzemkész tömeg - kg |
4367 |
4759 |
Névleges üzemi kapacitás - kg |
1134 |
1280 |
Hidraulikanyomás - kPa |
24130 |
24130 |
Hidraulika szállítási teljesítmény – l/perc |
86 |
86 |
Hidraulikanyomás, High Flow - kPa |
24130 |
24130 |
Hidraulika szállítási teljesítmény, High Flow – l/perc |
113 |
113 |
Hidraulikanyomás, High Flow XPS - kPa |
28000 |
28000 |
Hidraulika szállítási teljesítmény, High Flow XPS – l/perc |
113 |
129 |
Szöveg és fotók: Caterpillar
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?