Ötven éve, 1965. június 30-án helyezték üzembe a százhalombattai Dunai Finomítót, Magyarország egyetlen kőolaj-desztilláló üzemét.

 

Az 1950-es évek második felétől Magyarországon egyre nőtt az olajtermékek felhasználása, de az ország kőolaj-feldolgozó kapacitása igen szerény és elaprózott volt. A kormány ezért döntött úgy, hogy több lépcsőben megépítendő komplex kőolaj-finomítót létesítenek, amelynek célja a gazdaság és a lakosság kőolajtermékekkel való ellátása, az akkor még épülő Barátság I. vezetéken érkező szovjet import kőolaj motorhajtóanyagokká, kenőolajjá és fűtőolajjá történő feldolgozása lesz.

 

A Nehézipari Minisztérium 846/1960. számú határozata 1960. október elsejei hatállyal megalapította a kezdetben csak hat főt foglalkoztató Dunai Kőolajipari Vállalatot. Az 1961-ben jóváhagyott beruházási programban egy 3 millió tonna/év kapacitású, 14 termelő-, illetve azok működéséhez szükséges energiaellátó segédüzemekből álló vertikális finomító létesítése szerepelt Százhalombattán. A finomító Budapesttől 30 kilométerre délre, a 6-os főút és a Duna által határolt területen, a Dunamenti Hőerőmű Vállalat közelében épült fel. A helyszín kiválasztásakor több szempontot mérlegeltek: a finomító legyen közel a fővároshoz, a legnagyobb felvevőpiachoz; legyen elegendő terület az esetleges bővítéshez; a Duna közelsége biztosítsa a hűtővizet; legyen könnyű a csatlakozás a termékvezetékhez és a Barátság-kőolajvezetékhez; legyen közúti, vasúti és vízi szállítási útvonalak csomópontjában; legyen képes együttműködni a szintén százhalombattai Dunamenti Hőerőművel.

 

A generáltervező a Kőolaj- és Gépipari Tervező Intézet volt, de egyes üzemek tervezésében szovjet és jugoszláv tervezőintézetek is közreműködtek. Az építkezés 1962-ben indult meg, a DKV vezetése 1963-ban költözött át Budapestről Százhalombattára. A Barátság-I vezeték magyarországi szakaszát 1962. október 13-án avatták fel, és 1963 végén megkezdte próbaüzemét a Dunai Hőerőmű I. blokkja, ami biztosította a készülő finomító számára a villamos- és gőzenergiát. A DKV létszáma 1964 elején 444 fő volt, közülük 309-en foglalkoztak a beruházással. Az év őszén kezdődött a nagyobb munkaerő-felvétel, elsősorban Zalából, Pétről és a Csepeli Kőolajipari Vállalattól hívtak dolgozókat, akiknek már volt tapasztalatuk a kőolajjal.

Az első termelőegység, az AV-1 (atmoszferikus és vákuum-desztillációs) próbaüzeme 1965. áprilisban indult, a termelés 1965. június 30-án kezdődött meg. Az AV-1 üzemmel együtt hatalmas infrastruktúra - víz-, csatorna-, villamos- és gőzrendszer - épült ki.

 

Az AV-1-es üzem még el sem készült, már a bővítésen dolgoztak. A Nehézipari Minisztérium előterjesztése szerint a "népgazdasági igények jobb kielégítésére szükségessé vált további kőolaj-feldolgozási kapacitás biztosítása és a petrolkémiai bázis létrehozása". A beruházási javaslat 1967. szeptemberben készült el, a következő évben megkezdődött a II. ütem építése, 1975. évi befejezési határidővel. Az új program csaknem 1500 fő új munkaerőt irányzott elő, melynek részeként 110 lakás épült Százhalombattán. Az 1968-ban átadott AV-2 üzemmel a vállalat éves desztillációs kapacitása 2 millió tonnával bővült, így a DKV az ország legkorszerűbb és legnagyobb hatásfokkal dolgozó vállalatává vált. Az örömet beárnyékolta, hogy októberben egy gázrobbanást követően nyolc munkás meghalt, többen súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

 

A DKV nagy figyelmet fordított arra, hogy az ország különböző részeiről munkaerőt csábítson üzemeibe, így 1974-re már 3600 munkavállalója volt. Az 1973-74 évi "olajárrobbanás" - amelyet követően a fejlett országok kőolaj-felhasználása átmenetileg csökkent, majd a korábbinál kisebb ütemben nőtt - nem érintette a DKV termelését, amely évente két számjegyű ütemben nőtt. A következő években a visszaesés azt mutatta, hogy a nagyarányú kapacitásfejlesztés túlzó volt. A kapacitások csökkenő kihasználtságából származó eredménykiesést a DKV a termékszerkezet korszerűsítésével, az export fokozásával, továbbá anyag- és energiatakarékossággal, a feldolgozási veszteségek csökkentésével ellensúlyozta.

 

Az 1976-os, harmadik beruházási programban a környezetvédelem, a munkakörülmények javítása, illetve a termékminőség javítása szerepelt. Az ipari létesítményekkel egyidejűleg 450 munkáslakás megépítését tervezték.

 

1984-ben elkészült a katalitikus krakk (FCC) üzem, melynek megvalósításával a finomító évi 1-1,2 millió tonna fűtőolajból benzint, gázolajat, cseppfolyós gázt, propilént és egyéb értékes fehérárut tudott gyártani. Az üzem műszaki-technológiai színvonala addig példátlan volt a magyar olajipar történetében, az akkori világszínvonalnak megfelelő "nyugati" technológiákat alkalmaztak. A fejlesztések eredményeképpen a Dunai Finomítóban előállított motorhajtóanyagok minősége minden időben megfelelt az akkor érvényes legszigorúbb európai normáknak.

 

1991. október 2-án megalakult az egységes olajipari tröszt, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság, a Mol Rt., ma a Dunai Finomító a MOL Termékelőállítás és Kereskedelem Diviziója (TKD) integrált Finomítás szervezetének részeként működik.