Hazai közlekedési beruházások
2023. szeptember 01.
Elkészült a Debrecen környéki nagy vasútfejlesztések első üteme
Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter augusztus 30-án a helyszínen. A tárcavezető az átadás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Debrecen az autóipari ágazat fontos globális központjává vált, ahol jelenleg is mintegy 1000 milliárd forintnyi beruházás zajlik, miután a BMW ide helyezi jövőbeli elektromobilitási stratégiája fókuszát, miközben itt épül fel Európa legnagyobb elektromos akkumulátorgyára is.
A magyar gazdaságtörténet három legnagyobb beruházásából kettő jelenleg itt, néhány kilométerre egymástól zajlik, ezen gyárépítések óriási közlekedési infrastruktúra-fejlesztéseket indukálnak, jelentős út- és vasútépítésekkel járnak - mondta a politukus.
A kormány ezért Debrecen környékén is nagy vasúti fejlesztésekről döntött, két szakaszban 130 milliárd forintból újul meg a füzesabonyi és a balmazújvárosi vonal, korszerűsítik az állomásokat, újakat is építenek, illetve villamosítják a pályát. Ezzel közvetlen kapcsolat épül ki a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet és a vasúti főközlekedési vonalak között.
A Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó, az első ütemben megvalósuló vasúti infrastruktúra-fejlesztés az ünnepélyes átadás napján a Macs Ipari Park területén a Debrecen határában 2023. augusztus 30-án.
A politikus elmondta, az első, 65 milliárd forint értékű fázissal végeztek, így megindulhat a második szakasz. Így Debrecenben létrejön Kelet-Magyarország legnagyobb, Kelet-Európa egyik legjelentősebb ipari intermodális terminálja. Kiemelte, hogy ez a logisztikai központ lehetővé teszi a BMW gyárának teljes körű kiszolgálását mind a vasútról, mind az autópályáról.
A kormány folyamatosan teljesíti azokat a vállalásait, amelyeket a BMW irányába tett, emellett pedig folytatjuk azokat a fejlesztéseket, amelyek egyidejűleg az itt élő emberek életkörülményeit is javítják.
"Nemcsak a teherforgalmat fejlesztjük, nemcsak lehetővé tesszük azt, hogy a BMW az általa előállított autóknak a 70 százalékát vasúton szállítsa el innen, hanem gyorsabb eljutást biztosítunk Debrecen és a környékbeli települések között, a közösségi közlekedést kulturáltabbá és vonzóbbá tesszük, egyúttal pedig megvédjük a környezetünket is, hiszen a vasútvonal most villamos felsővezetéket fog kapni, így a dízelüzemet már a villamosmozdonyok fogják tudni leváltani" - hangoztatta.
"Az ország sokat profitál a debreceni beruházásokból, viszont mi azt akarjuk, hogy a debreceniek élete is érezhetően javuljon a beruházások nyomán. Ezért további útfejlesztéseket folytatunk, modernizáljuk a város vízhálózatát és további közösségi beruházásokat hajtunk végre" - tette hozzá.
2026 végére autópálya kapcsolja össze Nyíregyházát és Szatmárnémetit
A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit - jelentette ki Lázár János, építési és közlekedési miniszter az épülő M49-es gyorsforgalmi út sajtótájékoztatóján augusztus 30-án.
A politikus a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírmeggyes határában elmondta, az M3-as autópálya és a magyar-román határ között két szakaszban épülő sztráda első, huszonnyolc kilométer hosszú szakaszának építéséhez kezdhetett hozzá a Duna Aszfalt mintegy 175 milliárd forintos beruházással.
Ennek folytatásaként a magyar-román határig megépül a másik, 17,5 kilométeres autópálya-szakasz is 150-160 milliárd forintos beruházási összeggel - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezzel elhárul az akadály a két térség gazdasági és társadalmi együttműködése előtt.
A tárcavezető emlékeztetett, Magyarországon 2010 óta mintegy 900 kilométernyi autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés valósult meg mintegy 3200 milliárd forint ráfordítással. Tavaly nyáron a beruházások folytatását szinte kivétel nélkül le kellett állítani, a kormány erőforrásait pedig "stratégiai célkitűzésekhez" kellett átrendezni.
Lázár János építési és közlekedési miniszter (elöl) az épülő M49-es gyorsforgalmi útról tartott sajtótájékoztatón Nyírmeggyes közelében 2023. augusztus 30-án. Mögötte Kovács Sándor (b) és Tilki Attila (j) fideszes országgyűlési képviselők, valamint Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.
A legfontosabb ilyen célkitűzés Magyarország "határvidék" jellegének kihasználása lesz, azaz két világ, kelet és nyugat, valamint észak és dél határán, az európai és az ázsiai kultúra között "hídország" szerepet töltsön be, ezért nagyon fontos a különböző Kárpát-medencei régiók összekapcsolása - mondta Lázár János.
Kitért arra, az ország az elmúlt években megvalósított legnagyobb autópálya-beruházása a Kassa-Miskolc sztráda megépítése volt, ezt a programot szeretnék folytatni Nyíregyháza és Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Munkács, illetve Békéscsaba és Arad közúti, illetve Szeged és Szabadka vasúti összekapcsolásával, az M6-os az országhatárig történő megépítésével, a 6-os főút autópályává bővítésével Szigetvár irányába. "Azt is szeretnénk, hogy Győr és Dunaszerdahely autópályával legyen összekötve, tehát legalább tucatnyi olyan programunk van, amely egymáshoz közel, magyar vidéken lévő településeket kapcsol össze autópálya és úthálózat segítségével" - fogalmazott a miniszter.
Hangsúlyozta, az M49-es beruházása azért fontos, hogy a Nyíregyháza-Debrecen-Miskolc háromszögből egy Győrhöz hasonló új, elsősorban az autóipar kiszolgálására létrehozott gazdasági övezet épüljön ki, az itt dolgozók pedig könnyebben juthassanak el munkahelyeikre.
A kormány minden más autópálya-építés leállítása után csak az M49-es beruházását hagyta jóvá 2022 őszén - emelte ki Lázár János, megjegyezve, a magyar-ukrán határig meghosszabbítandó M3-as továbbépítéséről és a Záhonyig tervezett M34-es megépítéséről is egyeztetések zajlanak.
Az M49-es munkálatai öt százalékos készültségnél tartanak, a befejezési határidő az első szakaszra 2026 ősze, a másodikra pedig 2026 decembere lehet - tette hozzá. A magyar-román határátléptetés kapcsán feltett újságírói kérdésre elmondta, a magyar kormány kifejezetten támogatja Románia schengeni tagságát, és a jövő évi magyar EU-elnökség alatt azon fog dolgozni, hogy ez mihamarabb megvalósulhasson.
Az M49-es építésének jelentőségét méltatva Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere elmondta, román oldalon elkészült a határt és Szatmárnémeti körgyűrűjét összekötő tizennégy kilométeres sztrádaszakasz megvalósíthatósági tanulmánya, befejeződött a régészeti feltárás és készül a műszaki terv, valamint a kisajátítási eljárás is megindult.
Munkagépek dolgoznak az épülő M49-es gyorsforgalmi út nyomvonalán Nyírmeggyes közelében 2023. augusztus 30-án.
Forrás: MTI
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt
Borítókép: Kövesdi Szilárd, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vezérigazgatója, Virág István, a MÁV Zrt. pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese, Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester és Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első ütemének ünnepélyes átadásán a Macs Ipari Park épületénél Debrecen határában 2023. augusztus 30-án.
Gréderek
Amit ezekről a nagy teljesítményű gépekről tudni kell. Csorba Kázmér kalauzolja az olvasót.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?