Januárban jön a BAU 2015

Idén is megrendezik Münchenben Európa egyik legfontosabb építőipari vásárát. Összegyűjtöttük, mit kell tudni az idei BAU-ról.

2015. január 13.

Németország kétségtelenül vezető hatalom a nemzetközi építőipari kiállítások terén. Az építőipari gépgyártók legnagyobb seregszemléje, a Bauma mellett az építőanyag-gyártók is Münchenbe mennek, ha nem akarnak lemaradni az iparági újdonságokról, idén januárban is megrendezik a BAU kiállítást.

A Müncheni Vásárcsarnokban megrendezett BAU 2015 kiállítás méretei impozánsak, a nagyjából 180 ezer négyzetméteres kiállítótérben több mint 2000 kiállító fogja majd bemutatni termékeit. (Összehasonlításképpen, tavaly hazai Construma kiállítást 2000 négyzetméteren rendezték meg.) A BAU 2015 január 19. és 24. között várja a látogatókat, a hat nap alatt összesen 230 ezer szakmai látogatóra számít a rendező Müncheni Vásárigazgatóság.

A látogatók várhatóan nemcsak Európából, hanem a világ többi részéből (Közép-Kelet, Észak-Afrika) is érkeznek majd az expóra. Az előző, 2013-as kiállítást is jól zárta a rendezőség, az eddigi legmagasabb, 2062-es kiállítószámmal és 60 ezres nemzetközi látógatószámmal például új rekordot állított be. Ez kétségkívűl nagy elismerést jelentett a 2014-ben már félévszádos fennálását ünneplő szervezőnek. Idén is számítananak a kölföldiekre, érdekesség, hogy a legtöbb kiállító Olaszországból jelezte, hogy résztvenne a rendezvényen, Magyarországot várhatóan négy cég fogja képviselni.

Lehet bámészkodni - Pillanatkép a BAU 2015 promóciós videójából

Az idei BAU kiállítás tematikájában három fő irány köré szerveződik, ezek az intelligens városfejlesztés, az energia- és erőforráshatékonyság és az ember és épület kapcsolata. A kiállításon nemzetközi sztárépítészek is tiszteletüket teszik, a különböző szekciókban szakmai előadások is várják a látogatókat.

A BAU 2015-öt számos egyéb program is kíséri, München is készül a nagyszámú látogatóra. Idén hatadszor rendezik meg például az Építészet hosszú éjszakáját, mely során 10 választható túrán lehet majd bejárni a város minden fontosabb építészeti látnivalóját.

A kiállítás promóvideója:

A Müncheni Vásárcsarnok térképen:

Forrás: Müncheni Vásárképviselet/Promo Kft.

Fotó: BAU München

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©