Leállhatnak a felújítási munkák a Panama-csatornán

A kivitelező nemzetközi konzorcium nem akar építkezni, mert szerinte a csatornát üzemeltető vállalat nem fizet neki. Csúsznak a munkák.

2014. január 03.

Leállhatnak a Panama-csatorna kiszélesítésének gigantikus munkálatai, miután a kivitelező nemzetközi konzorcium az építkezés felfüggesztésével fenyegetőzött, mert szerinte a csatornát üzemeltető vállalat nem tesz eleget fizetési kötelezettségének.

A spanyol Sacyr Vallehermoso, az olasz Impregilo, a belga Jan de Nul és a panamai Constructora Urbana cégeket tömörítő GUPC konszern azzal vádolta meg a csatornát üzemeltető cég vezetését, hogy nem tartja be a szerződési feltételeket. A konszern december 30-án közzétett közleményében három hét határidőt szabott arra, hogy teljesítsék a követeléseit.

A csatornát üzemeltető cég vezetője, Jorge Quijano közleményben utasította el a követelést, amelynek szerinte csak az a célja, hogy "a szerződésben nem szereplő feltételekről szóló tárgyalásokra kényszerítse" a céget.

panama csatorna felujitas 03

Gondban a csatornaszélesítők - A Panama-csatorna kiszélesítésén dolgoznak a munkások Panamaváros egyik elővárosában, Cococliban 2014. január 4-én (MTI)

A GUPC egy éve 1,6 milliárd dollár kötbér kifizetését követeli a munkálatok késlekedése miatt.A szélesítési munkák révén akár 12 ezer konténer szállítására alkalmas hajók is áthaladhatnak a Panama-csatornán. Ezzel a háromszorosára nőne az útvonal jelenlegi kapacitása.Az összesen 5,2 milliárd dolláros munkálatok - amelyből a GUPC konzorciumra 3,2 milliárd dollár jut - 2009-ben kezdődtek. Befejezésüket 2014 októberére tervezték, de a munkák kilenc hónappal késnek.

Már az építkezés megkezdésekor volt egy négyhónapos csúszás, mert a csatornát üzemeltető cég rossz minőségűnek ítélte meg a GUPC által felhasználni kívánt cementet.

A felújítás térképen:

panama csatorna felujitas 02 Forrás: MTI A kép forrása a MTI/AP, Fotó: Arnulfo Franco, a térkép forrása az MTI.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©