Ősszel kezdődik a kecskeméti északi elkerülő út építése

2015 nyarára már használhatják a közlekedők a Kecskemétet északról elkerülő több mint 10 kilométeres elkerülő utat.

2013. augusztus 01.

Várhatóan 2015 nyarára készül el a Kecskemétet északról elkerülő út, ami az 5. sz. főutat köti össze a 44. sz. főúttal. A projektet az Európai Unió és a központi költségvetés finanszírozza, a kivitelezést a Duna Aszfalt végzi.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett a 445. sz. Kecskemét északi elkerülő út szakasz építésének közbeszerzési kiviteli eljárása kapcsán. Az új nyomvonalon épülő 2x1 sávos szakasz építése idén ősszel kezdődik, és várhatóan 2015 nyarára lesz kész.

A 10,3 km hosszú elkerülőn 7 db csomópont, melyből 2 db külön-szintű, 3 db körforgalom, 2 db hagyományos balra felállósávos csomópont, 3 db felüljáró, 2 db aluljáró és 1 vadfelüljáró épül. A fejlesztés két ütemben valósul meg 5,2 km hosszan a 441. sz. főút (Nagykőrösi út) – 5. sz. főút között, illetve 5,1 km hosszan a 44. sz. főút (Békéscsabai u.) – 441. sz. főút között.

A 44. sz. főúton a Mészöly Gyula úti jelzőlámpás csomópontot körforgalomra építik át, majd - a régi Békéscsabai utcai körforgalomban történő keresztezésével halad tovább és a Kafka Margit utcát szintbeni csomóponttal keresztezi - a 441. sz. főút feletti részt egy körforgalommal kombinált különszintű csomópontban éri el. A Cegléd-Szegedi vasútvonal felett – majd a Talfája köz alatt – Vacsi köznél szintbeni csomóponttal keresztez és a Hegedüs köz alatt elhaladva éri el az 5. sz. főút különszintű csomópontot új nyomvonalon, 2x1 sávos útszakaszként. Az elkerülő összesen 9,2 km hosszúságban párhuzamos és keresztező szervizút hálózat kiépítéssel és kerékpárút korrekcióval épül meg.

A beruházás során figyelmet a környezetvédelemre is: 1 km hosszan vadvédő kerítést, 2,5 km hosszan zajvédő falat építenek, valamint 125.000 db fát ültetnek és 16.900 m2-en erdősítenek. Az elkerülő megépítésével az 5. sz. és a 44. sz. főút tranzitforgalma jelentősen csökkenni fog, javul a közlekedés biztonsága, mérséklődnek a környezeti ártalmak.

A Kecskemét északi elkerülő kivitelezési közbeszerzési eljárására két pályázat érkezett. A nyertes az összességében a legolcsóbb ajánlatot adó, Duna Aszfalt Kft., a szerződés összege nettó 13.595.146.613 forint. A másik érvényes ajánlatot a Colas Hungária Zrt. nyújtotta be, ajánlatának összege 13.793.005.800 forint volt. Az építést a Duna Aszfalt Kft. az ősz folyamán kezdi. Az Új Széchenyi Terv, Közlekedés Operatív Program keretében uniós forrás segítségével megépülő Kecskemét északi elkerülő.

kecskemet 02

Belvárosi életkép Kecskeméten - Várják már az elkerülőt (illusztráció)

A NIF Zrt.-nél jelenleg folynak a Kecskemét térségi elérhetőségét javító további fejlesztések előkészületei. Forrás rendelkezésre állása esetén 2014-ben megkezdődhet az 54. sz főút M5-5. sz. főút négysávosítása, majd 2015-ben az 52. sz. főút bevezető szakaszának és a Nagykörút (a Bethlen krt.-n és a Kurucz krt. hiányzó), illetve a 441. sz. (Nagykőrösi út) bevezető szakaszának 4 sávosra építése. Ezen felül a 445. sz. főút meghosszabbításával a Hetényi elkerülő kialakítása is megvalósulhat.

Forrás: Nif.hu, Kecskemet.hu

(A képek forrása a Morguefile.com)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hét év után ismét megrendezik a legnagyobb hazai építőgép-kiállítást. Tekintsünk a múltba: hogyan és mikor kezdődött a Magyarországon forgalmazott építőipari gépek bemutatása?

Az ÉBSZ Kiállításokon a gépkezelő verseny mindig nagy attrakció. Nem lesz ez másként az idei Gépshow-on sem.

Négy évtized elég volt ahhoz, hogy Kína a semmiből a világ autóipari nagyhatalmává váljon. Összeállítás arról, hogyan hódítanak a világban és Magyarországon.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©