MAÉP (Kövesdy Gábor):   Az építőanyagok árrobbanása nem új keletű jelenség.  A Covid utánit a hiány okozta, tavaly év végétől megindult az infláció, a mostani oka az energiaárak drasztikus emelkedése. Egyetért ezzel a „korszakolással”?

Szarka László (MÉASZ): Inkább árnyalnám: az elmúlt közel két évben elsősorban az említett, jelentős részben egymásra rakódó hatások határozták meg a hazai építőanyag-gyártók gazdasági környezetét.

Visszatekintve 2021 tavaszára, a Covidot követő időszak gyors gazdasági újraindítás nemcsak Európa-szerte, hanem globálisan is számos elhalasztott építési beruházás közel egyidejű elindítását hozta magával. Ázsia – és elsősorban Kína – gazdaságának korábbi újraindulásával járó elszívó hatás számos piaci anomáliáért volt felelős, drágulást, elhúzódó szállítási időket okozva, de ezen időszakban a nyersanyagpiaci kínálatszűkéhez közrejátszottak protekcionista visszatartások, kereskedelmi konfliktusok és balesetek is. Mindez több mint 30 éve nem látott mértékű és gyorsaságú, világszintű áremelkedésekhez és részbeni hiányjelenségekhez vezetett, és nagyon jelentős gyártási költségnövekedést okozott Európa-szerte. A hazai gyártók is 20-30, de esetenként akár 100%-kal drágábban jutottak hozzá a termékek legyártásához, csomagolásához szükséges, nemzetközi piacokon is jegyzett alapanyagokhoz és -összetevőkhöz. Az árrobbanás hatása a hazai építőkémia-, az EPS-hőszigetelő anyag, a homlokzati nyílászárógyártóknál, továbbá az épületgépészeti termékeket gyártó vállalkozásoknál jelentkezett különösen, míg a belföldi bányászott nyersanyagokra támaszkodó, jellemzően szerkezeti építési termékek gyártóinál, így a hazai tégla-, cserép- és fehér falazati anyagok gyártóinál a világpiaci nyersanyag-árrobbanás hatásai főként a csomagoláshoz kapcsolódó műanyag fólia és a raklapok árának több mint megduplázódásán keresztül jelentkeztek. A teljesen importból érkező építőfa területén a nemzetközi árszintek 1 : 1-ben megjelentek, és az árak megkétszereződését lehetett már tavaly is látni, hasonlóan a szintén túlnyomórészt importból érkező acéltermékeknél.

fotó: Getty Images

A tavalyi árrobbanás hatása tartósnak bizonyult: nem követte érdemi visszarendeződés, de mellé fokozatosan zárkózott fel az energia-költségsokk is. Az energiaköltségek növekedése már korábban kezdődött, mielőtt a közbeszédben is nyilvánvalóvá vált: 2021 késő tavaszától elindult a folyamat, és 2021 októberében is az előző évi bázisértékek 4-5-szöröse volt a spot piaci gázárak szintje – a MÉASZ már ekkor felhívta a szaktárca figyelmét erre, kérve támogatását a további energiahatékonysági gyártói beruházások szélesebb ösztönzéséhez. A korábbi kapacitásbővítéseken túl a gyártók azóta is igyekeznek technológiai fejlesztésekkel is csökkenteni a kitettséget.

A hatásoknál említeném a háborút is, amely további árazási (ajánlatadási) és költségbizonytalanságot erősítette már az év elejétől, és részben épületszerkezeteket érintő importanyagok (acél- és alumíniumtermékek, faáruk) hiányához, majd alternatív útvonalak kialakításához vezetett. A háború hozzájárult a poszt-Covid költséginflációs folyamatok erősödéséhez is, amely minden költségsoron megjelent, általános költséginflációként.

E folyamatokra rakódott rá a forintárfolyam hatása, két jelentősebb hullámban: először 2021. tavasz végén, majd idén nyártól, növelve az egyes, importból származó gyártáshoz szükséges nyers- és alapanyagok és karbantartások költségét.

Mindezek következtében a gyártók soha nem tapasztalt, magas költségekkel kénytelenek immár huzamos ideje gyártani, így már a legnagyobb gyártói kihívás az, hogyan lehet még kezelhető költségek mentén az egyes termékeket legyártani, és a piac számára még elfogadható áron kínálni. Olyan mértékben nőttek meg a termék-előállítási költségek, hogy ezeket a jelenlegi helyzetben a fogyasztókra gyakran már nem lehet áthárítani és persze egyre nehezebb kigazdálkodni is.

fotó: NIF

MAÉP: Most viszont az energiaválság a legfontosabb tényező. Nyilvánvalóan a legnagyobb energiaigényű gyártástechnológiával készülő építési termékek, építőanyagok gyártói a leginkább érintettek. Melyek ezek?

SZ. L.: A teljes építőanyag-gyártás energiaintenzívnek számít. Míg az árbevétel-arányosan 2% feletti kkv-k részleges energiaköltség-kompenzációja megvalósul januártól, a építőanyag-gyártás jelentős része cégméret, illetve műszaki-üzemgazdaságossági okból e körbe nem fér bele, viszont mindenhol 2% feletti az energiaintenzitás. A legtöbb energiát igénylő termékek előállítási költségében a felhasznált energia aránya bőven 10% feletti: az égetettkerámia tégla- és cserépgyártásban 30% körüli, a szálas hőszigetelő anyagoknál azonban 50% (még az energiaár-robbanás előtti „normális” árszinteken) és árbevétel arányosan sincs nagy eltérés. A költségek szintjét még a késztermékárak sem feltétlenül tükrözik minden esetben a piacon.

MAÉP: Mekkora a hazai gyártású termékek piaci részesedése? Milyen területeken jellemző erőteljesen az import?

SZ. L.: A MÉASZ tagságában a hazai gyártási-előállítási arány és az import becsült arányát az alábbi táblázat foglalja össze:

Forrás: MÉASZ-becslés a tagság visszajelzései alapján

Az acéltermékek nagyrészt importból érkeznek, az építési faanyagok és az üveggyapot termékek pedig jelenleg teljes mértékben importból származnak.

MAÉP: A kivitel hatósági engedélyhez kötése rontja az exportlehetőségeket, az import más országokban történő támogatása pedig versenyelőnyt ad a hazai gyártókkal szemben. Így van ez?

Sz. L.: A MÉASZ tagjai elsősorban a hazai piacra, belföldre gyártanak, így a tagságot csak korlátozottan érintették az exportregisztrációs intézkedések, elsősorban több gyártási és értékesítési telephellyel rendelkező vállalkozások telephelyei közötti (részben fél-) gyártmányok termékmozgásainál. Az exportregisztráció technikai szempontból nem jelentett engedélyt, azonban extra adminisztrációt igen. Konkrét termékek kivitelének megállításáról nincs tudomásunk.

MAÉP: Milyen tovagyűrűző hatásokkal számolhatunk? Az egyik alapanyaggyártó bedőlése az egész építőipari értékláncot tudja veszélyeztetni. Ilyen például a cementgyártás.

Sz. L.: Cementgyártók ugyan nem tagjai szövetségünknek, azonban tapasztalatunk szerint a tavaly óta hatályos kiegészítő bányajáradék nyomán a cementárak jelentősen megnövekedtek, és komoly belföldi kínálatszűke lépett fel. Emiatt nőtt az importhányad, és a magas cementár minden olyan építési termék (pl. egyes építőkémia-termékek, betontermékek, THR-összetevők) legyártási költségében megjelent, amelyekben cementet is alkalmaznak. Számos építőanyag gyártási költségét csökkentené e kiegészítő bányajáradék akár csak átmeneti felfüggesztése.

Általánosságban: a piac lassulása mellett az extrém gyártási költségszint tartós fennmaradása azzal jár, hogy a magas energiafelhasználású szegmensekben egyes gyártók átmenetileg kénytelenek lehetnek leállítani a gyártást. Ez az értéklánc sérülését hozná magával – az egymásra épülő technológiák és anyagok okán is –, egyúttal nagy valószínűséggel nőne az (euróalapú) helyettesítő importarány, amely a hazai gyártást szorítaná ki és nehezítené meg a termelés újraindítását. Ezt el kellene kerülni, és célszerű lenne az említett energiaköltség-kompenzációnál is figyelembe venni.

fotó: Getty Images

MAÉP: Az egyes építőanyagok iránti kereslet változásából lehet-e következtetést levonni az építőipar általános helyzetével kapcsolatban? Ha igen, milyen építőipari tendenciákat látnak?

Sz. L.: A pandémia miatt elhalasztott beruházások tavaly egyszerre érték el az értékláncot. A megnőtt kereslet 2022-re is áthúzódott, amelynek során a háború árnyékában számos előrehozott vásárlásra is sor került, több hullámban. Nyár elejére az értékesítési csatornák fokozatosan telítődtek, ez az év közepétől a kereslet csökkenéséhez vezetett. E hatást erősítették a nehéz üzleti tervezésből eredő beruházói halasztások. Összességében emiatt folyó áron a gyártói volumenértékek az egyes szegmensek többségénél még nőttek, de a fizikailag beépített anyagmennyiségek többnyire csak csekély mértékben követték ezt, vagy egyenesen stagnáltak.

Az építésgazdasági torta 60%-át kitevő állami beruházásoknál 2100 milliárd forintnyi projekt felfüggesztéséről született kormányzati döntés, amellyel nő a gyárépítések, telephelyfejlesztések, valamint a lakossági (újlakás- és energiahatékonysági) beruházások relatív súlya. Egyúttal a területek szolgálhatnak támaszként a következő időszakban.

Az ipari fejlesztéseknél kiemelkedő az autó- és akkumulátorgyárak keresleti hatása, a több területen vagy a logisztikai- és csarnokpiacon érzékelhető átütemezéseken a finanszírozási környezet erősítése és a saját értékesítési környezetük javulása, illetve jobb tervezhetősége segítene.

Az újlakás-építések „lendületből” valósulnak meg, de értékesítésük a magas fejlesztői árszinteken egyre kérdésesebb. A lakossági felújítási piacon a gázról leválás, az energiatakarékossági módozatokban a legrövidebben végrehajtható, elsősorban épületgépészeti megoldások domináltak: megugrott a kereslet splitklímák és napelemek iránt, de a rossz hatásfokú kazánok cseréje is felgyorsult korszerű gázkazánokra, jelentős fafűtésű kazánboom mellett. Sajátos jelenség azonban, hogy míg a korábban „rezsicsökkentett” alapon számított épülethéjazat korszerűsítésére vonatkozó megtérülési idők a nagyobb energiafogyasztó lakóingatlanoknál jelentősen csökkentek (mintegy feleződtek a korábbi, teljesen „rezsivédett” állapothoz képest) a műanyagalapú hőszigetelő anyagok terén ősszel még nem jött el a fellendülés.

MAÉP: Milyen konkrét intézkedéseket javasol jelen helyzetben a MÉASZ?

Sz. L.: A gyártók a szóba jöhető takarékossági intézkedéseket házon belül nagyrészt már elvégezték, és energiahatékonysági, technológiafejlesztési pályázati irányokra tettünk javaslatokat a kormányzat számára. Rövidebb távon az értéklánc egységének megőrzéséhez fontosnak tartjuk, hogy a hazai építőanyag-gyártók – akár sávos megoldással, az energiaintenzitás függvényében – minél nagyobb arányú energiaköltség-kompenzációban részesüljenek, hogy a soron következő időszakban ne kényszerüljenek a termelés szüneteltetésére, és ezáltal elkerülhető legyen az értéklánc sérülése, a kínálat beszűkülése, az import növekedése. Ahogy korábban is, a hazai építőanyag-gyártók igyekeznek elkerülni azt, hogy elbocsátásokra vagy kényszerszabadságolásokra kerüljön sor.

A beruházói oldalon a legtöbbféle anyagot szakipart vonzó lakáspiaci- és lakáskorszerűsítési szegmens ösztönzőinek megerősítése pozitív lendületet adhatna a lassuló építésgazdaságnak. Különösen fontos a pozitív beruházói döntés elősegítése. Mivel a lakosság hitelfelvételi hajlandósága a 10% feletti kamatoknál jelentős visszaesést mutat, ez főként finanszírozási kérdés. A lakossági energiahatékonysági és lakásépítési törekvésekhez gyors és megfelelő eszköz lehetne a finanszírozási költségszintek lefaragása célzott állami ösztönzőkkel: kedvezményes hitellel, kamattámogatással vagy akár szja-visszatérítés segítségével. Megfontolandó (hosszabb távra tekintve) az önrészképességet és öngondoskodást segítő lakástakarék-pénztári kamattámogatás megfelelően fókuszált feltételek melletti visszaállítása, ez középtávon segítené az elöregedett lakásállomány gyorsabb műszaki megújítását, cseréjét.

Az interjú 2022. november 28-án készült, megjelent a Magyar Építő Fórum 2022. téli (No.88.) számában