Újabb extravagáns épületet kapott Párizs

Lebegő üvegfelhőre emlékeztető kultúrközpont épült Párizsban. Mutatjuk képeken, és felidézzük, mivel villantott története során a francia főváros.

Megduplázná a lakásépítések számát az ÉVOSZ

A kormányzati ciklus végére a mainál kétszer több lakás épülhetne évente, ha elfogadnák az ÉVOSZ javaslatait a szervezet szerint. 

Új beléptető csarnokot kapott az amszterdami Van Gogh Múzeum

Húszmillió euróért, átszámítva 6,3 milliárd forintért építettek új beléptető csarnokot a patinás amszterdami Van Gogh múzeum. Összefoglaltuk a lényeget.

Épül a tetőszerkezet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Speciális daruval emelték be a tető egyes elemeit az építkezésen. A tervek szerint jövő év áprilisára lesz kész a stadion.

Már gyártják a szálcementet Nyergesújfalun

Megkezdődött a próbagyártás a Cembrit Kft. hétmilliárdos beruházásal újjáépített nyergesfalui gyárában. A legkorszerűbb technikát telepítették az épületbe.

Ősszel kezdik a szegedi lézerközpont építését

Az új központ a több mint 24 ezer négyzetméter alapterületű lesz, és a a tervek szerint 2016-tól indulahatnak a kutatások.

Néhány jó tanács a kánikulára

Augusztusban még beköszönthet igazi kánikula, szóval nem késő néhány jó tanácsot összeszedni a szabadtéri építkezésekhez. Mutatunk egy csokrot.

Liebherr daruk építik az új varsói felhőkarcolót

A lengyel főváros új építészeti látványossága lesz a Varsó Spire irodakomplexum. Az épületegyütteshez egy felhőkarcoló is tartozik majd.

Javuló foglalkoztatási adatok Amerikában

2008 óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság az Egyesült Államok építőiparában. Friss adatok a tengerentúlról.

Az EMIR rendszer titkai

Nem árt tisztában lenni az EMIR információs rendszerrel az uniós pályázatokon résztvevő cégeknek. Megkérdeztük a szakértőt a tudnivalókról.

Hetven éve nyílt meg az újjáépült margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

Hetven éve, 1945. augusztus végén nyitották meg az újjáépített Nemzeti Sportuszodát a Margitszigeten. Felidézzük az uszoda történetét.

Ausztráliában kőművesrobotot fejlesztettek ki

Az országban tapasztalható szakemberhiány miatt kezdett foglalkozni a kőműves munka gépesítésével egy ausztrál mérnök. Mutatjuk, mi sült ki belőle.

A karneváli hétre kész lesz Debrecenben a Piac utca

Jól halad a debreceni 2-es villamos építése, a kivitelező szerint a munkálatok nem fogják zavarni az augusztusi karnevált.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Hátszél? Ellenszél?

Összeállítás a zöldenergia magyarországi helyzetéről.  Hogyan teremtődnek meg az alternatív megoldások iparszerű használatának feltételei? Kormányzati stratégia és konkrét kormányzati intézkedések.  Regionális és helyi kezdeményezések. Követjük-e az energia források tekintetében a nemzetközi trendeket?

Intermat 2018 innovációs díjak

3D betonnyomtatás. A  folyamat során a nagyméretű, robotizált 3D technológiát alkalmazzák a betonágazatban. A módszer segítségével a tervezők és építészek olyan formaterveket alkothatnak, amelyek alapjaiban változtathatják meg városaink arculatát. Az időzített kötésű, cementalapú tintából egy 3D nyomtató rétegenként építi fel a végleges méretű betonelemeket.

Fenn a fellegekben

Németország legmagasabb pontja a Zugspitze csúcs. Ide épült új kabinos felvonó. A pálya hossza 4467 méter, a szintkülönbség 1945 méter, a leghosszabb szakasz alátámasztás nélkül 3213 méter, tartóoszlopok száma: 1. Van miről olvasni.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©