Hírek

Az Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége az idén nagyot dobott

Az Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége (ÉBSZ) idén nagyot dobott: a   hatodik alkalommal megrendezett Építőgép Kiállítás minden eddigi csúcsot megdöntött. Mind a kiállítók, mind a látogatók száma rekordot hozott.  A három nap alatt 3847 látogató és 515 kiállító tisztelte meg a rendezvényt megjelenésével, mellyel az Építőgép 2017 Kiállítás  minden idők legnépszerűbb építőgép ipari rendezvénye lett Magyarországon! A szakmából jelentős arányban képviseltették magukat a cégvezetők. »

Hét év után nyílt meg újra a Berlini Állami Opera épülete

A felújítás nem volt zökkenőmentes, több évet késtek a munálatok, és a teljes végösszeg átszámolva több mint 100 milliárd forintot tesz ki. »

Egy fesztiválon a beton és a víz

Az idei Beton Fesztivál fókuszában a beton és a víz állt, mint a két leggyakrabban használt anyag a Földön. 2017. október 4-én  újabb rekordrészvétel mellett  több mint négyszázan voltak kíváncsiak az iparággal kapcsolatos újdonságokra és szakmai előadásokra. »

Lekörözte nyáron Európát a magyar építőipar

Június után júliusban is Magyarországon bővült legnagyobb mértékben, 22,6 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unió 28 tagállama közül. »

A Wacker Neuson ezermesterei

Az erőteljes hidraulikának köszönhetően számos opcióval, különböző motorokkal, gyorscserélő rendszerrel és több mint 50 adapterrel a Wacker Neuson 12 homlokrakodó modellje valódi ezermester. »

Új gyárat épít a Mapei Sóskúton

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás,- és forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. »

Harmadával bővült márciusban a hazai építőipar

Az elemzők szerint a növekedéshez a magán és az állami szektor kiegyenlítetten járul hozzá. Közben igazolták a várakozásokat a lakásépítések is. »

Idén sem tétlenkednek a hazai építőanyag-gyártók

A Mapei bővíti üzemét Sóskúton, a Terrán robottechnológiára vált, Veszprémben pedig új napelemgyár indul. Összeszedtük az elmúlt időszak legfontosabb céges híreit. »

Indul a Testnevelési Egyetem rekonstrukciója

Az első ütemmel kezdetét vette április közepén a nagy múltú fővárosi intézmény felújítása. 2022-re teljesen megújul az egyetem. »

Véget ért a Construma 2017

A kelet-közép-európai régió legnagyobb otthonteremtési és építőipari kiállítási csokrát a tavalyinál is többen, csaknem 60 ezren tekintették meg a Hungexpón. »

Építőgépész Szakmai Nap a CONSTRUMA 2017 kiállításon

A Szakmai Nap témája: „ A földmunkagépek hajtásrendszerei. Megoldások és fejlesztési irányok.” »

Unicum Gépexpo Építőipari Gépkiállítás

Az Unicum Kft bemutatója 2017. március 23-25.  között Százhalombattán. »

Újjászületik a Millenáris

A Nemzeti Táncszínház költözik a Millenáris egyik épületébe, és új pihenőpark is nyílik hamaroan.  »

Tavasszal megkezdődik az M2 Budapest-Vác közötti szakaszának bővítése

Közel 20 kilométeren valósul meg az M2 Budapest - Vác déli csomópont közötti szakaszának átépítése. A fejlesztés során 2×2 sávossá épül át az autóút. »

Meglódultak a lakásépítések

Tavaly több, mint 30 százalékkal több lakás épült Magyarországon, mint egy évvel előtte, ami mintegy 10 ezer új lakást jelent. »

Új aluminíumhab-gyártó üzemet avattak Felsőzsolcán

A Miskolchoz közeli település ipari parkjában magyar világszabadalom nagyüzemi gyártását kezdte meg egy magyar cég. Mutatjuk a részleteket. »

Kő- és Kavicsbányász Napok

Ismét megrendezésre kerül a Kő- és Kavicsbányász Napok Velencén, 2017. március 2-3-án. A konferencián számos aktuális témával várják az érdeklődőket. »

Szeged-Hódmezővásárhely tram-train

A vasúti és villamoshálózat egyesítésével létrejövő közlekedési megoldás túl van az előkészítő fázison. Mutatjuk a részleteket. »

Százhúsz éves a Központi Vásárcsarnok

Százhúsz éve, 1897 február közepén avatták fel a a Központi Vásárcsarnokot a Vámház körúton. Összefoglaltuk az épület történetét. »

Sportközpont épül – kőhajításnyira a Puskástól és az MTK-stadiontól

Hazánk nyerte el a 2019-es Maccabi Európa Játékok rendezésének jogát. A kormány tavaly év végi határozatában részletezi a szükséges intézkedéseket. »

Száztizenöt éve nyílt meg a Párisi Nagyáruház

Budapesten, az Andrássy úton álló impozáns épület 1911-ben nyitotta meg kapuit a patinás áruház. Összefoglaltuk a kalandos történetét. »

Csak nevében él tovább a pécsi Magasház

A 25 szintes panelház bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is Közép-Európa legmagasabb lakatlan épületeként. A pécsi Magasház eltűnt a Föld színéről. »

Javított idei előrejelzésén a Buildecon

Budapesten tartották a Euroconstruct ország képviselői a szervezet  80. konferenciáját. A rendezvényen javítottak nyári előrejelzésükön. »

Kerek évfordulót ünnepel az egyik legmagasabb fővárosi épület

Száztíz éve, 1905. novemberében szentelték fel Budapesten a Szent István-bazilikát, mely ma is az egyik legmagasabb épület a fővárosban. »

Növelnék a megújuló energiák arányát a szakértők

Közös szakmai állásfoglalalást tett közzé nemrég több szakmai szervezet, annak érdekében, hogy nőjön a megújuló energiák használata a gazdaságban. »

Húszéves a Rákóczi híd

1995 október végén adták át a Rákóczi, akkori nevén a Lágymányosi hidat. Ötven év után az első híd volt Budapesten. Mutatjuk a részleteket. »

Hazai építőanyag-ipari beruházások

Két hazai építőanyag-gyártó is új beruházást jelentett be nemrég, Sóskúton és Felsőzsolcán is új üzemek épülnek. Összefoglaltuk a lényeget. »

Bővülnek a lengyel gázkapcsolatok

Új LNG-terminált nyitott, és a három balti államot érintő gázvezetéképítési szerződést írt alá nemrég Lengyelország. Összefoglaltuk a részleteket. »

Új szálloda épül a fővárosi Csarnok téren

17 millió euróból épül új hotel a budapesti belső-ferencvárosi telken. A tér néhány évvel ezelőtti felúításakor már kihagyták a helyet az új épületnek. »

190 éve indult a menetrendszerű vasúti közlekedés

1825 szeptemberének végén nyitották meg a világon az első közforgalmú, menetrendszerű vasútat Angliában. Mutatjuk a részleteket. »

Megvannak a kivitelezők az újpesti vásárcsarnok és rendezvényközpontnál

A Hídépítő és a Kalotherm lett a befutó az Újpesten induló a vásárcsarnok és rendezvényközpont tervezésére és felépítésére kiírt pályázatnál. »

Kínai befektetők építhetik a szupergyors brit vasúthálózatot

Kínai beruházókat kért fel a brit kormány arra, hogy induljanak a tervezett szupergyors angliai vasúthálózat beruházási pályázatain. »

Az egész országban lennének olimpiai versenyhelyszínek

Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. »

Átépítenék a Kossuth téri volt MTESZ-székházat

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetett az Országgyűlés Hivatala az egykori MTESZ-székház homlokzatának áttervezésére. Új külsőt kapna a szocreál épület. »

Emlékhelyet avattak Dorogon a Baumit közreműködésével

Szeptember elején avatták fel Dorogon az idén 110 éves dorogi mészkőbányászat alkalmából a Nemzeti Kőbányászati Emlékhelyet. »

Az Axiál értékesítette az ötszázezredik Manitou gépét

Szeptember 10-én adta el az ötszázezredik Manitou munkagépét a bajai Axiál Kft. A Manitou MLT 735-ös teleszkópos rakodógépet a Zom Kft. vásárolta meg. »

Szétválasztanák a kőműves és a burkoló szakképzést

Az ÉVOSZ szerint külön kell választani a kőműves és burkoló szakmák képzését. A szervezet szerint a két szakma 2012-es képzési összevonása nem vált be. »

Az építőiparban is osztanak Arany Málna-díjat

A legrosszabb filmekért járó Arany Málna-díjhoz hasonlóan 2006 óta kiosztják a legrosszabb új épületnek járó díjat is Nagy-Britanniában. Mutatjuk, idén mi kapta. »

Váratlan lelet került elő egy skóciai hídfelújítás során

Nem várt dologra bukkantak építőmunkások egy skót híd felújítása során. Egy múzeum kapta meg az értékes leletet. »

Hetven éve nyílt meg az újjáépült margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

Hetven éve, 1945. augusztus végén nyitották meg az újjáépített Nemzeti Sportuszodát a Margitszigeten. Felidézzük az uszoda történetét. »

Extravagáns toronyházat terveznek Londonban

Úszómedence kötne össze két leendő toronyházat Londonban. A kivitelezés számos kihívással jár majd. Összefoglaltuk a lényeget. »

A kormány lépésére várnak az építőanyag-gyártók

A tavalyi növekedést fenntarthatóságát segítő intézkedéseket várnak az építőanyag-gyártók. Szektoronként értékelte az idei első félévet a MÉASZ. »

Tudja hozni a tavalyi szintet az építőipar

Szakértők szerint tudja hozni a 2014-es teljesítményét a hazai építőipar, de a megrendelés-állomány csökkenése hosszú távon gondot okozhat. »

Továbbra is gyengélkedik a Caterpillar

A vártnál jelentősebben csökkent a világ egyik legnagyobb építőipari jármű- és eszközgyártója, az amerikai Caterpillar profitja az idei második negyedévben. »

800 kilométeren újítanak fel vasútvonalakat itthon a 2020-as uniós pályázati ciklusban

A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban ezermilliárd forint jut itthon a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére, ebből 800 kilométer újul meg a vasúti pálya. »

230 éves Budapest első nyilvános közparkja

Idősebb, mint maga a város: 230 éve nyilvánították közkertnek Buda első közparkját, a Városmajort. Összefoglaltuk a történetét. »

Július végén indul a próbajárat a kibővített Szuezi-csatornán

Július utolsó hétvégéjén tesztelik először hajók az új Szuezi-csatornát, amelyet augusztus 6-án nyitnak meg a tengeri forgalom előtt. »

Gyorsítanák az európai energetikai beruházásokat

Tizenöt közép-, és délkelet-európai ország megállapodott abban, hogy egyesítik erőfeszítéseiket a földgáz-infrastruktúrák még hiányzó összekapcsolásai érdekében. »

Új lehetőségek a kis- és középvállalkozások előtt

A rendkívül nagy érdeklődés miatt megemelte a kormány a kis- és középvállalkozások számára nyújtható gép- és eszközbeszerzési uniós pályázati keretet. »

Negyven év után épül felhőkarcoló Párizsban

A francia főváros közgyűlése megszavazta június 30-án, kedden a Tour Triangle (Háromszög-torony) nevű, 180 méter magas felhőkarcoló megépítésének tervét. »

Fél évszázada működik a Dunai Finomító

Ötven éve, 1965. június 30-án helyezték üzembe a százhalombattai Dunai Finomítót, Magyarország egyetlen kőolaj-desztilláló üzemét. Felidézzük a történetét. »

Nyolcvan éves Finta József építész

A Kossuth- és Ybl-díjas építész a főváros mai arculatának egyik meghatározó formálója. Nem rokonok Finta Sándorral. Összefoglaltuk a munkásságát. »

Idén is megrendezték Axiál Gépkezelő Olimpiát

Kánikulában zajlott le a bajai Petőfi-szigeten megrendezett AXIÁL Gépkezelői Olimpia. Idén már a 12. olimpiát tartotta meg a cég. »

Új utasforgalmi terminál épült a brüsszeli reptéren

Március végére készült el a brüsszeli reptér nagyszabású beruházása. 75 millió euróért új épületet húztak fel a légikikötő területén. Összeszedtük az építés adatait. »

Rekordot emelt Kínában egy daru

Rekordot jelentő 3000 tonnát emelt fel a kínai Zhangzhou-ban található tesztüzemben a Jumbo Kinetic daru. Mutatjuk a részleteket.  »

A Caterpillar új képzési központot nyit Dubajban

Az afrikai és közel-keleti régió regionális képzőközpontját építi fel az amerikai építőgépgyártó az Öböl-menti arab metropoliszban. »

Nem tartották be Nepálban az építkezési előírásokat

A nepáli földrengés pusztításának erejét az építkezési előírások betartatlansága is fokozta. Összefoglaltuk a katasztrófa építőipari vonatkozásait. »

Idén is lesz Axiál Gépkezelő Olimpia

Egy év kihagyás után visszatér az Axiál Gépkezelő Olimpia. Idén 12. alkalommal rendezik meg a Manitou és Gehl gépkezelők ügyességi versenyét.  »

Nőtt a Caterpillar profitja

Növelte a világ egyik legnagyobb építőipari jármű- és eszközgyártója, az amerikai Caterpillar profitját, de a bevétele csökkent. Rosszabbra számítottak. »

LEGO-emberek is dolgoznak a Széll Kálmán téren

Egy magyar híroldal fotósa LEGO-munkásokat álított be a tér felújításán dolgozó szakemberek közé. Összefoglaltuk, hogy állnak az igaziak. »

Új gátrendszer védi Szegedet az árvíztől

Néhány óra alatt felépíthető mobil gát védi ezentúl Szeged belvárosát az árvíztől. Összefoglaltuk a Nyugaton már bevált új technológia előnyeit. »

Állandó megrendelőik vannak a magyar cégeknek Németországban

Kétszáz magyar cég dolgozik Németországban az építőiparban. Az ÉVOSZ idén is megkérdezte, milyen tapasztalataik vannak. Mutatjuk a lényeget. »

2015-ben újra Intermat Párizsban

Idén újra megnyitja kapuit az egyik legnagyobb európai építőipari kiállítás, az Intermat. A rendezvény április 20. és 25. között várja a látogatókat. »

Franciaországban kötelező a zöldtetős beépítés

Franciaországban az ezután átadott, kereskedelmi célú épületek tetején kötelező a zöldtető telepítése. A környezetvédők üdvözlik a döntést. »

Dubaji befektető építene szupermodern új városrészt Belgrádban

A Száva partján építene kis Manhattant a Burdzs Kalifa felhőkarcoló projektfejlesztője. Összefoglaltuk a szerb főváros eddigi legnagyobb építési dobását. »

Idén is lesz Öko City a Construmán

Idén is megrendezik az Öko City kiállítást a Construmán április 15-19 között a Hungexpón. Mutatjuk, hogy mit kell tudni a tavaly zajos sikert arató rendezvényről. »

Célegyenesben a Crossrail alagútépítése

London főpolgármestere indította útjára a város alatt dolgozó fúrópajzsokat, melyek hamarosan végeznek a munkával. Utánajártunk a projektnek. »

Látványos videó Európa legnagyobb intelligens városfejlesztési projektjéről

Balettozó toronydaruk láthatóak a bécsi Aspern City beruházásról egy éve készített látványos timelapse videón. A beruházás azonban nem csak ezért különleges. »

Idén másodszorra rendezték meg a BUDMÁ-t Lengyelországban

Kelet-Európa legnagyobb építőipari vásárát hozták össze a lengyelek Poznanban. Összeszedtük, mi történt a 2015-ös BUDMÁ-n. »

Idén kilencedszerre rendezik meg a MAWEV Show-t

Március 18-21. között várja az érdeklődőket az egyik legnagyobb osztrák építőgépes kiállítás Enns városában. Megnéztük, mi készül a sógoréknál. »

Ötállomásos roadshow-n mutatja be a Liebherr az aktuális építőipari gépeit

Huszonkét munkagéppel járja be Ausztriát és Csehországot a német gépgyártó 2015. április elejétől május végéig. Idén is számos újdonsággal készülnek. »

A Schwarzmüller növekedéssel számol idén

Kétszámjegyű bővüléssel, 300 millió euróra akarja feltornázni árbevételét az osztrák gépgyártó 2015-ben. Megnéztük a terveiket. »

Tesztelték a Rákóczi hidat

Február közepén lezajlott a Rákóczi híd próbaterhelése az 1-es villamos beruházáshoz kapcsolódóan. Összeszedtük a legfontosabb tél végi beruházási híreket. »

Emlékházat épít a Holcim Lábatlanon

A 2013-ban bezárt Lábatlani Cementgyárnak állít emléket a városban felépülő emlékház. Utánajártunk a részleteknek.   »

Magyarország pontot tenne az aszfaltügy végére az idén

Közelednek az álláspontok Brüssszelben az EU szerint versenykorlátozó útépítési pályázatok kapcsán. Összefoglaltuk a legfontosabb európai híreket. »

Januárban jön a BAU 2015

Idén is megrendezik Münchenben Európa egyik legfontosabb építőipari vásárát. Összegyűjtöttük, mit kell tudni az idei BAU-ról. »

A 2014-es év építőipari legjei

A 2014 is mozgalmas volt az építőipar számára. Összegyűjtöttük, milyen rekordok születtek a legmagasabb épülettől a leggyorsabb hídépítésig. »

Fejlesztenek a hazai kivitelezők

Másfél millárd forintért vásárolta meg és bővítette üzemcsarnokát a Swietelesky. Összeszedtük, milyen hazai kivitelezői hírek voltak mostanában a legfontosabbak. »

Ultramodern közlekedési csomópont épül Dániában

Látványos intermodális csomópont épül Koppenhágától nem messze. Összeszedtük, itthon hol épülnek hasonló pályaudvarok. »

Leginkább a lakosság és az ingatlanfejlesztők megrendelései hiányoznak

Az ÉVOSZ publikálta az építőipari cégek körében végzett éves felmérének eredményeit. A fellendülés megtorpanásától félnek a legjobban. »

Megvannak az új Budapesti Konferencia Központ paraméterei

Kiírták a konferencia központ tervezésére szóló közbeszerzést. A Művészetek Palotája melletti parkoló helyén fog felépülni. Mutatjuk a részleteket. »

Újabb extravagáns épületet kapott Párizs

Lebegő üvegfelhőre emlékeztető kultúrközpont épült Párizsban. Mutatjuk képeken, és felidézzük, mivel villantott története során a francia főváros. »

A munkavédelem majdnem mindenhol problémás

Tízből kilenc építőipari munkáltatónál találtak valamilyen munkavédelmi hiányosságot a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkatársai egy idei ellenőrzésen. »

Idén ünnepli indulásának 100 éves évfordulóját a Kelenföldi Erőmű

1914 júniusában indult el két darab 7,5 MW teljesítményű turbógenerátorral az erőmű. A régi irányítóterem ma már műemlék. »

Ötvenéves a japán szuperexpressz

Ötven éve indult el Tokióból a Japán rohamos gazdasági fejlődését jelképező sinkanszen, a nagysebességű vasúthálózat első szerelvénye. Ma is épül a hálózat. »

Látványbánya az osztrák Alpokban

Az ausztriai Erzbergben található Közép-Európa legnagyobb vasércbányája, ahol több mint ezer éve folyik a termelés. A bánya látogatókat is fogad. »

Legkorábban jövőre táncolhat egy markoló az M0-son egy átadáson

Tavaly táncra perdült egy markoló az M0-s autóút az M5-ös autópályához vezető új nyomvonalának átadásán. Utánajártunk, mikor lesz újra alkalom rá. »

Idén is lesz ÉBSZ Kiállítás

Már ötödik alkalommal rendezik meg az ÉBSZ Építőgép Kiállítást idén ősszel, szeptember 18 és 20 között. Az esemény a hazai építőgépes szakma legnagyobb sregszemléje. »

10 dolog, amit az építésvezetők tanulhatnak Eisenhower elnöktől

Eisenhower nem csak az USA egyik elnöke volt, de kiváló katonai vezető is volt. A vezetési elveiből még egy építésvezető is tanulhat. »

Videojáték segíti az Egyesült Államokban a munkahelyi balesetvédelmet

Az illetékes amerikai kormányzati szerv különleges módot választott, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi balesetvédelemre. Mutatjuk a videót. »

Biogáz üzem épült Miskolcon

A 2,165 milliárd forintos beruházással a megyeszékhely növeli a megújuló energia felhasználását. Az üzem évente 6,5 millió kilowattóra áramot termel majd. »

Japán építész kapta az építészek Nobel-díját

Ban Sigeru kapta a legnagyobb szakmai elismerésnek számító Pritzker-díjat idén. Gyakran használ kartonpapír csöveket építőanyagként. »

A zöldenergiára koncentrált a Construma

Egy ökoházat is felállítottak a szakkiállításon. Idén is hagyott kívánnivalót a rendezvény szervezése. »

Új építőipari szakmai egyesület alakult

Az új A1 Hőszigetelőanyag-gyártók Egyesületét több hazai üveg- és kőzetgyapot gyártó, forgalmazó cég hívta életre. »

Új gázvezeték Magyarország és Szlovákia közt

Az új gázvezeték növeli a régió ellátásbiztonságát. Az átadáson új határátkelők építéséről is megállapodtak. »

Új Volvo technológiai központ Kínában

50 ezer négyzetméteres technológiai központot nyit a svéd gépgyártóóriás, a Volvo. A feltörekvő piacokra koncentrálnak. »

Felújítják a Határ úti metróállomás környékét

Teljesen átépül a buszvégállomás, parkosított, rendezett teret alakítanak ki, és díszmedence is lesz. »

Elindult a Margit körúton a bontás

A Swietelsky végzi a Margit körúti volt Ipari Minisztérium épületének a bontását. A munkával a tervek szerint idén júniusban végeznek. »

35 milliárdos beruházás indulhat Kaposváron

A helyi, helyközi buszpályaudvar és a vasútállomás összeköltöztetése mellett egy teljes városrész is átalakulhat a városban. »

Hatalmas érdeklődés övezi a Conexpót

A világ legnagyobb építőgépgyártói vonultak a március 4 és 8. között tartott Conexpo kiállításon Las Vegasban. »

 

1 2

Impresszum Előfizetés Lapszámok Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©