Összeért az új Kalocsa-Paks híd

Befejeződött az új Duna-híd utolsó elemének pályalemez betonozása.

2024. január 29.

Megtörtént a Kalocsa-Paks új Duna-híd utolsó elemének pályalemez betonozása, ezáltal a 946,2 méter hosszúságú, 10 támaszú híd három részből álló szerkezete összezárult.

A 2021 februárjában kezdődött beruházásnak jelentős gazdaságélénkítő hatása várható a térségben. Az új Duna-híd kivitelezésnek köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő a korábbi 55 percről hozzávetőlegesen 15 percre csökken.

A kivitelező az új híd alépítményei (beleértve az alapozást is) és felszerkezetei készítése során közel 28 ezer m3 betont épített be, az összeszerelt acélszerkezet súlya pedig meghaladja az 5 ezer tonnát. Emellett 418 km hosszúságban kerültek beszerelésre feszítő kábelek, a vízépítési műtárgyakba és pillérvédelembe pedig 82300 tonna beépített kő került.

Az utolsó elem beemelését követően még számos befejező munkafolyamat veszi kezdetét. A beruházásból a hídpálya szigetelése, az aszfaltozás, a helyszíni korrózióvédelmi munkák, burkolatjel festések, a korlátok elhelyezése, a köz- és díszkivilágítás szerelése, a híd monitoring- és riasztórendszerének kiépítése, a hajózási jelzések és légi akadály jelző felszerelése van még hátra.

A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a 20. híd lesz a Duna magyarországi szakaszán. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában valósul meg, a kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi. A híd és hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke 92 milliárd forint.

Építési és Közlekedési Miniszetérium sajtóközleménye. Fotó: Dernovits Tamás, magyarepitok.hu

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©